Napi Hírek, 1923. augusztus/2
1923-08-22 [0066]
§ Nagy Emil dr, igazságügyminiszter az uzsorabirősági el-járást szabélyozé rendelet ügyébea a Magyar Távirati Iroda utján a követae* zőket jelentette kis *~ Vázsonyi Vilmos képviselő' mai intervjumra adott nyilatkozatébar ténybeli tévedéssel vádol meg engem, azt állítván, hogy az uzsora** bíróságról szóld" törvény az ülnök jelenlétét feltétlenül előírja*. Es igaz, Vázsonyi Vilmos azonban nyilván nem tájékozódott arról, hogy viszont az 5950/1920*számú miniszteri rendelet túltette magát ezen a szbélyon és kimondotta, hogy a tárgyalást ülnök nélkül is meg lehet tartani. Minthogy pedig az ülnökök nem kaptak semmiféle díjazást, egyszerűen elmaradtak a tárgyalásokról, és a gyakorlat az lett, hogy az uzsorabiróság állandóan ülnökök nélkül ítélkezett,Ezzel ellenkezőleg én jogszabályként állítottam be a rendeletbe, hogy ülnök nélkül nem lehet tárgyalást tartani és az ülnököknek a fáradságát díjaztatom, amivel el fogom érni azt, hogy az ülnök tényleg meg is jelenik a tárgyaláson, - A legtöbben összezavarták az ülnöki intézményt a szakért ÓT intézményével. Az ülnöknek mindig jelen kell lennie, nélküle nincs el.járás. Az ülnök személyétől egészen különböző személy a szekértő", akire természetesen csak akkor van szükség, hogyha magának az ülnök** aek oioos kellő szakképzettsége, sem pedig az árvizsgáló bizottság szakérté-véleménye kelló felvilágosítást nem nyujt.E mellett a vádlottnak mindig lehet ellenőzro szakértőit alkalmaznia .Az ily mó*» don körülbástyázott elsőfokú bírósági Ítéletben több garancia van, mintha csonkán Ítélkezik az elsőfokú biréság ülnök nélkül és ennek ítélete ellen semmiségi panasznak van helye a kúriához. - Abban sincs igaza Vázsonyi Vilmosnak, mintha árdrágítás! ügyekben nem adnának kegyelmet. Ellenkezőleg, tuoatszámrs kell adni kegyelmet egyedül abból, az okból, hogy mire az ítélet végrehajtására kerül a sor. az uzsorabiróság ítelete groteszk komikummá vált,any— nyíre változtak azdta a gazdasági viszonyok. - Egyébként megnyugtathatom az érdekelt köröket, hogy a biró*sági tárgyalásokat állandóan személyesen figyelemmel fogom kísérni és amennyiben azt látnám, hogy az általam bevezetendő rendszer a legcsekélyebb mérvben igazságtalan ítéleteket produkál, mindig módomban lesz a minisztertanács elé a rendelet módosítási iránti indítvánnyal lépni. Egyelőre azonban nem vagyok hajlandó változtatni azoa 4 amit a rendeletbe a minisztertanács belefoglalt, mert, iamétlem,a% ami uzsorblrósági téren eddig történt, annyira nsm komoly dolog, hogy e helyett lehetetlenség volt át nem térni szigorúbb szabályokra* Különösen azért nem vette senki komolyan az tizsorabíróság ítéletét, mert ha^valakit el is ítéltek elsőfokon, akkor még hátra volt félesztendős jogorvoslati idő, azután még kót-hárcmféle halasztás jött ós végü$ a kegyelmi kérvéioy olyan időpontban, amikor már nevetségessé vélt as ítélet vésrehaltása*