Napi Hírek, 1923. június/2
1923-06-16 [0062]
B e I 3 1 d 1 - h i r e k * § A Magyar Kálvin Szövetság 3)r. Hé vész Kálmán miskolc zl püspök és "Romát István egyetemi tanár elnöklésével tartotta meg rendes évi közgyűlését, amelyen a ma fc yar. reformátusság. számos kiválósága, igy Szi lassy Aladár, Benedek Sándor, Gonda Béla, Dr. Biber Gyula, Halász Lajos, Darányi Gyula, bilkei Pap István, dr, Horváth Zoltán, Viczián István, Végh József, Megyercsy Béla és mások is ^megjelentek. Bernát István elnöki megnyitójában megállapította* hogy az anyagi érdekeket szolgáló nemzetközi közvélemény és politika reá nehezedik nemzetünkre is, gyöngíti, sőt letörni igyekszik a nemesebb, felfelé törekvő vallásos aspirációkat és semmiképen sem hajlandó* a múlttal szakítva, uj' irányokba térni; Nyugati befolyásokat uralva, ennek a bénitó* áramlatnak hatása alatt á]-l nemzetünk is, mely még mindig gyönge arra, hogy saját csalódásai, szenvedései által mogacélozva a nyugati felfogással szemben keresztyén feltámadásnak elszánt és tattól sem rettegő" harcos nemzete legyen, A maga részéről nem tartozik az oknak a komoly férfiaknak folyton erősbödő csoportjába, kik az európai civilizáció bukását várják, de meg van győződve arról, hogy ez kikeriilhető csak ugy lesz, ha az emberiség kigyógyul a materializmusból és olyan célokat is igyekszik, szolgálni, melyek melyek a múló síkerek helyett maradandó lelki értékeket is biztosítanak a nemzeteknek, tehát felekezetünknek is. A mély hatást keltett megnyitó befejeztével, dr. Porcs István jogtanácsos terjesztette elő az évi jelentést. A számadások elfogadása utanj aelynek során a tagdijakat felemelték, a közgyűlés a lelépó tisztikar és választmány tagjait legnagyobb részben újból megválasztotta. § A Shakespeare ciklus első hete,Három napi szünetelés után kedden este Heversi Sándor bevezető beszédével ke zaődik meg a ITemzeti Színház tizenkét estérc térjeoTÓ" Shakespeare ciklusa,melynek első estéjén részben uj szereposztással a Vízkereszt kerül színrejBajor Gizi Viola,Gaál Gyula üalvolio, Abonyl.Géza Sebastian és Pethes Sándor Keszeg AJdor lesznek a felújítás uj szereplői. Szerdán Cdry Árpáddal a címszerepben Kamiét, csütörtökön a Yelenczei kalmár, pénteken pedig Pethes Imre alakításával Lear király kerül-' szinre az idei uj rendezés teljes szereposztásában. Szombaton Mac be thet ját szák P. Márkus Kmil iával és Bakó Lászlóval a fo~ szerepben. Vasárnap lesz az első uj esemény9 a sorozatnak* még pedig a Sok hü-hó semmiért előadása, amelyen Hevesi rendezésé'ben először kerül színre Shakasparo színpadon, 1, íPasnády Ilona 4 Környey Paula* Míhályfi Béla*v Nagy Adorján, Abonyi Géza, Pethes Imre, Horvát Jenő, Kelemen üé* ria^* Bozsós Giza , Bartos Gyula, Pethes Sándor és Gabáhyi László alakításában. Hétfen az idei szezonban először szerepel Július Calesar, kedden, pedig a Szentivánéji álom folytatja a sorozatot. ' I násasságof ifeíakf 1 ** 4B ***** Bél * e ^örtvályesau Zlmmer Ferenc,/ * ° * 0# * soroií saives közlését tisztelttel kéri