Napi Hírek, 1923. június/1
1923-06-08 [0061]
Berlin. Juniua 7* /WolffV A Düsseldorfban lefóf hét éfa gyeraek lelövetéséróXszőlő fracia jelentésekkel szemben az esetnél jelm volt gyeraekszemtanuXés y% *Mg a gyilkosság egyéb tanul kétséget kizáróan megállapít ják, aogy a katona ne a állt őrs égen, hanea. azt Sálvén, hogy a gyermek ingerkedik vele* azonnal fegyveréhez kapott és há> rom méter távolaágbél lelőtte. /MTI/ Bérli n , junius 7» Azoknak a közléseknek folyamán^ melyeket a kuliig ymin is z t er a *$iémet memoraiu umrél a sajté képviselőinek tett, a minisztel" még a következőket mondotta© A német közgazdaság a maga hitelével hátunk mögé állt s amiben a nemet kOsga.zdasa.ggaX megegyez tünk, törvényes formába fogjuk öltöztetni. Az előmunkálatok erre nézve már folyamatban vannak s a parlament a pártok hivatott vezérel utján is tudtunkra adta, hogy mögöttünk áll. Okmányok váltásával a probléma megoldását nem hozzuk közelebb. Képzeljük a! a legegyszerűbb üzletet két olyat üzletember között, akik közül az egyik a másik országának határán tol él. Tisztán üzleti levelezéssel ezek sem tudják a legkisebb üzleti tranzá?ikeiét*Káx> átmeneti megoldásra vinni, hanem szükséges, hogy kö^zö^ sen az asztalhoz ül jenek, s^Kj Szert íaégegyszer kértr"egy konferencia mielőbbi összehívás át * hogy egy ilyen teroészetü üzleti megbeszélésben £L3aplt3xk meg azt & legjobb utat, amelyen Fémetország teljesítheti jóvátételi kötelezettségeit, A külügyminiszter ezekkel a szavakkal fejezte be kijelentéseit* Ne vegyék rossznéven, ha remélem, hogy eza lépés, ha nem is visz bené minket közvetlenül a tárgyaié asztal *M- mellé, mégis a józan megoldás utján egy fokkal tovább visz bennünket,, Memorandumunk alapja és tartalma ugyancsak ne a az, ami május 2-iki jegyzékünké volt. A legfontosabb az a tény, hogy Németország uj kísérletet tesz arra, hogy magát és Európát a jóvátételek mocsarából kiemelje. /MTl/ 'London, junius 7. /Havas/ Baldwin miniszterelnök egy képviselő kérdésére kijelentette, hogy a komáiiy nem lepett összeköt-^ tete~sbe#-PranciaorszóggáL és Belgiummal a jóvátételi kérdés szaá élyozásá na k megvitat ásá'ra nézve, /MTl/ ~Í "~ " J ""~ • é F • * y o r k , junius 8„ A Tc.l 6 nevű le^«o-vobb harTi kormányozható repülőgépet, miközben a iilburi torony feli^Síilt! a vi^ f Aíf J 1 ^**!?**. A léghajó utasai közül Lttő me£Í£sültI mig a .obbi sértetlenül ugrott ki az alacsonyan repüli gépből. /MTI/