Napi Hírek, 1923. június/1
1923-06-06 [0061]
Ct$s Bem Sfe i d,)junius 6. /Wolff. / A fémiparban a sztrájkhelyzet tegnap óta kiélesedett, mert az üzemi tanácsok konferenciája elhatározta, hogy ma délután öt órától kezdve a feltétlenül szükséges munkálatokat is megszünteti./MTI./ ;'£-. Bérli n, június 6, /Wolff./ A birodalmi postaügyi minisztérium valószinüen elfogadja a forgalmi tanáosL. p javaslatait, hogy a postai küldemények, táviratok diját «.z eddigi dij háromszorosára és a távbeszélő diját az eddiginek ötszörösére emeljék fel. /M3?I./ B é o s, június 6. Kienböck pénzügyminiszter a tisztviselői szerv özetekkel folytatott megbeszélések során bemutatta a fizetések ttjább megállapítására vonatkozó tervezetét* amely elsősorban a több gyermek-. ' családok hely setét javit p. meg, amennyiben az eddigi hótezexöfezáz koronás fix pótlékot oly pótlékkal helyettesitl , amely minden egyes gyermek után az összes illetmények három százalékát teszi m,', Áz eh ez szükséges összeget valamennyi tisztviselői fizetésre kivet endő 1 kétszázalékos adó utján szerzik be„ A tervezet fokozza továbbá a kisebb és nagyobb állású hivatalnoki fizetések közt lévő különbséget,, mennyiben a fizetési osztályok szerint emelkedő törzsfizetés tizenkét százalékkal emelkedik, egyúttal pedig a valamennyi, fizetési osztályra nézve egyenlő drágasági pótlékot négy százalékkal leszállítják. Az osztrák pénzérték remélhető stabilitására való tekintettel hatályon kivül helyezik az indexnek a tisztviselői fizetésékre való automatikus alkalmazásáről szóló törvényt.' Seipel kancellár kijelentette, hogy tekintettel a szanálási műre és az állam pénzügyi helyzetére, a tisztviselői kar jogos követelései csak fokozatosan, elégíthetőkÜ, Bármily súlyosak lesznek is a jövőten &z állam pénzügyi viezonysy, most már annyira konszolidálódjak, hogy hozzá lehetett látni eűflek a kérdésnek renöez és éhez ./MTi./ P á r i s,június 6. /Havas. / Ma volt a tárgyalás Taupin ügyébon, aki .az Action Francai se szerkesztőségében revolvermerényletet kísérelt meg. i'aupint - fogságra Ítélték./Síi,/ M a r s e 1 1 1 e , június 6 . Az orosz vöröskereszt egymillió frankot utalt ék a francia vöröskeresztnek. " á hazájukba vissza*érő oroszok első csoportja június EO-án kel utra.íjw)