Napi Hírek, 1923. május/2

1923-05-24 [0060]

szolgálat utján * tőségeknek fegyelemrene valée é*' ujy fefcujit&tti| hogy ab'oól a semfeataek más tekintetben is haszna legyei*• A kötefeső gazdasági azolgálát természetesen sasa csupán a kisgazdákra kall, hogy kiterjedjem, hanem általában véve mindenkire. Mert annak a k8tales» szolgálatnak azon a kót nagy oéloú felüli, amelyekre máx hivatkoztam; hogy tudniillik fejlessze a Üjtektudéet és öntudatos fegyelemre nevel­je o nemzet ifjúságát^még agy harmadik, sőt aegyadik hivatást is be kell töltenie, A harmadik hivatás az, hogy az elő nemzeti öntudatot nevvilja bele minden aemzadőkbe és beié jüls. nevelje a nemzetei össze— tartozandóság érzését is, S mellett ápolnia kall azt a tudatot, hogy Magyarországnak régi határai között kel] újra helyreállania* A negyedik .hivatás az, hogy felébressze a kul. tors zükaégla tak érzé­két és ránevelje az ifjúságot arra, hogy mag tudja találni kűfcur— szükséglete inak kielégítését hivatásos lauak&je inal lett is* Ha a kö-» telező szolgálat időtartamát egy esztendőre tesszük, mintegy hatvanezer ifjn/ foglalkoztatásáról lehet sző, akik közül miategy ötvenszer volna mezőgazdasági munkában foglalkoztatandó. Brre a oel.ra tehát mint*-* agy három-négyszázezer holdnyi terülatre volna szükség az egész ország** bak elosztva, ' j *V -**<^fc vA^tkóivf* má% ogy fontos kérdésre; A*. . ..--j— -v t '"... • az energiagazdálkodás kérdése* A saját anorgia-készle** mink mindössze néhány szénbányára szorítkozik. Ezek egyetlen kivé** tállal magánkézes^ vannak, ugy hegy a bányavállalatok kartell je a saéa** áraktekintetébe** még akkor is kényúr lehet, ha az állam kormánybiz­tosság utján szabályozza a szén elosztását.'Kettőt tartanék ezért «»gyott fontosnak^ az egyik az, hogy az állam iparkodjék a szénbá­nyákat megszerezni, A másik fontos kérdés, amelyet ezzel kapesolabr* baa felvetni szükségesnek tartok, az snergia-kisérlati állomás felállitáaa, . Alteaburger Gyula előadása után Stejkeoker Ferenc egyetemi tanár fejezte ki azt a nézetét, hogy az ország gazdasági ujjáépitéséaek lényeges kelléke az, hogy a magyar iskolaügy az ország szükségleteinek megfelelően refo méltass ék, ugy, amiként az Dániában történt, Gondos­kodfii kell. tehát a mezőgazdasági középiskolákról. Utána Ajtay József fejtette ki véleményét, amely szerint a szövetségnek mindenek előtt arra van szüksége, hogy egészséges és egységes uj gazdasági közvéleményt teremtsen, üj irányitó eszmékre van*szükség. A mai állapot legfőbb hibája az, hogy a termelés megszűnt és hogy a vagyoaeloszlas egészségtelen irányt vett.Szük­ség van arra, hogy a vezető • államférfiak e bajok megszün­tetésére uj utakat keressetek és hogy a közvélemény egységesen témogaa*­sa ezeket az államférfiakat akkor, amikor ezekre azMitakra kivannak térni, <áug> Altenburger Gyula elnök összefoglaló szavai utáa a szövetség elhatározta, hogy tárgyalásait két hét múlva folytatje*£MTy

Next

/
Thumbnails
Contents