Napi Hírek, 1923. április/2

1923-04-30 [0058]

§(-) Prága, április, 30. (Magyar Távirati iroi tíia.) A budapesti egyeteimről a húsvéti ünnepeknél visszatérő egyetemi hallgatóktól — mint a Kassaj Napló ungvári tudósítója jelenti — a rendőr igazgató­sáig elvette (útleveleiket -és azok visszaadását meg­tagadta. A rendórigazgató erről a kővetkező imlőrmiál­ciót adta: Az egyetemi hallgatóknak, akik Budapestre akar­nak! menni, nem adnak ut'eelet, akiknek) volt azoktól megvonják. Ezzel elejei: akarják venni annak, hogy a pesti egyetemen uralkodó szelletn megfertőzze az egyetemi hallgatókat. § (-) Práiga, áprilisi 30. (Magyar Távirati lro r da- A rcptesseái'iákkal kapcsolatosan kiutasított hilá­gyar állampolgárok névjegyzékét hivatalosan még nem állították jölsszfeL AZ eddigi jelentések alapján ötven­négyen kaplak huszonnégy órás kiutasító végzést A Pozsonyból kiutasítottak mán" mind e hagyták a köztársaság ter|ületét. A pozsonyi rendőrs g állí­tólag ujabb kiutasitásokra kéS&ül- A legutóbb kiuta­sítottak közt van Szabii Jenő kassá', biztosítási tiszt­viselő, Hlölh'm Alfréd volt vasúti hivatalnok és Laczia János kassai káplán. Komáromból kiutasították Erdős Vilmos banfciglazgatót, Moróez Emii és Losztonyi Nán­dor bencésrendj tanárokat, Várady Béla kereskedőt, báró MalcomfiS ijöildbiríokosl és JóZsa Árpád katolikus lelkészt § Zjlahy Lajos uj sz nmüve a Hazajáró lélek, Horváth Jenő rendeeiéiscöan a köivetkező szereposztás­ban kenuit issfinre a Nemzeti Színháziban: A mérnök — Pethes Imre, a felesége — Bajor Gizi, az építész —i Kiss berenc, a gróit' — Petheő Attila, Nájni — Kjss trén, Báblika — Horváth Marg]'t, irodaszolga — Szath­miáry Lajos, detektív — Pethes Sándor, János — T'flhéfr Gyula, házmester — Fehér ö. Lászlói, orvos — Bonjs Lajos. . • •*i' - ~ — • > «*.— - , § A budapesti orvosok szövetsége április 30-án tartotta évzáró és tisztújító közgyűlését, üoltinger ta­njáír, eilnők az ülést megnyitó szavaiban visszapillantást vetett mindazokra az ügyekre, amelyek a szövetségiét az eimuIt svben foglalkoztatták. Részletesebben fog­lalkozott a betegség és baleset ellen való kötelező biztosításra vonatkozó törvényjavaslattal, amelynek egyes pontjai ellen már a multheti rendkívüli köz­gyűlés tiltakozó felterjesztéssel élt a nemzetgyűlés­hez 1 és a mérvadó hálósatokhoz. Az orvosi rend nehéz küzdelmeiben pjórtkülonbség nélkül egyesl&K'sre h|vta fel az orvosokat Miután; dr. Gross Károly fő­titkár részletesen ismertette az elmúlt év eseményeit, imtegválasztották a következő esztendőre a tisztikart. A Jővőévi tisztikár névsora a kővetkező: elnök: dr. Dólíjnger'Gyula alelnökök: dr. Hüílii Hümér és dr. Horváth Ákos, főtitkár: dr. Gross Károly, titkai': dr. purjelszi Béla, jegyző: Meduna József, pénztáros: dr. Patai Samu, 'gazda: dr. Körmöczy Zoltán. . I i ? • i hi-r • f»- —— ' .

Next

/
Thumbnails
Contents