Napi Hírek, 1923. március/1
1923-03-13 [0055]
London, március 12. (Magyar Távirati Irotíla.) Báró C. F. dte Núrdvvall, az angol nagyipar egyik legmarkánsabb személyiségei, ákp nemrég Lurúpiában tanulmányutat telt (és Budapesten is időzött, Londonba való visszatérése után fogadta a Magyar Távirati Iroda levelezője., akiinek budapesti Lenyomásairól a következőképp nyilatkozott. Véleményem szerint a Timesben nemrég közölt cikksorozat Magyarország tényleges helyzetét tükrözi vissza. A magyar fővárosiján való rövid tartózkodásom alatt ugy a kormány képviselőivel, mint a kereskedelmi világ! vezetőiivet érintkezésbe léptem ésl azt a benyomást szereztem, hogy Magyarország területének fájdalmas megcsonkítása ellenére is gazdaságii tekintetben lábra tud á'llinjí s a nagytehetségű iés kulturális tekintetben oly magasan álló magyar !nép erőfeszítéseivel ezt a célt el is érhetne, ha a jóvátételek Damoklesi-kardját hosszú időre vagy örökre elhárítanák fejé felől. Ha ez a cél el volna érve, akkor, nézetem szerint, a nemzetközi pénzpiacot sikerrel lehetne egy kölcsön felvételeié, nézve megkérdezni. Ilyen körülmények között a külföldi tőké kétségtelenül szívesen működnék közre Magyarország ipari'lés mezőgazdasági kifejlesztésén. Kétségtelen, hogy az angol nép, amely a legmelegebb rokonérzésl táplálja a magyarsággal széniben, itt lényeges szerepet játszanék. Azok után, amit láttam és hallottam, csodálkozással tölt el az a hősies türelem és önfeláldozás, amellyel a budapesti lakosság a szerencsétlen világháború ös a világháborút követő különböző zavarok folytán reázudült rettenetes' megpróbáltatásukat ós néiküiliöziéseket elviselte. Lehetetten, hogy Európai közönyösen iái'íjon a legílégjbb és legbecsületesebb (országok egyikének összeomlásával szemben. Magyarország ezer esztendőnél nagyobb múltra tekint \isz- slza. A pénzügyi Világ ném vonakodhalik tovább, hegy ennek iaz országnak, amely természeti kincsekben is münden biztosítékot meg tud adni, segítségére na siessen. Budapestnek, a Duna királynőjének, szer rintem a jiöiviöben is Délketeteurópa kereskedelmi lés pénzügyi központjának kell maradnia. Hogy Fiúméban Végre rendezett állapotokat teremtettek, kedvező jelenségnek tekinthető. Fiume, amint azt a békeszerződés is elismerte, a magyarországi tengeri (forgatóimnak egyetlen kapuja. Reméljük, hogy Magyarország nemcsak Fiume, hanem 1 egész Középeurópa érdekében meg fogja kapni a fiumei kikötőbe való szabad szállítás jogait. Ha Magyarország a nemzetközit tengeri forgalomba belekapcsolódik, akkor a nyersanyag 'beszerzése tekintetéiben felmerült nehézségek fa javarészt eltűnnek s Lísonkamagyarország megmaradt ipara el nem képzelhető nagy lendületet vesz. Ilyen körülmények között nagyon valószinü, hogy Angliának is módjában lesz; a nehéz ipari számárai légióntosaibb nyersanyagokat, szenet és vasércet ver 7 senyképes áriakon szállítani. Finom ausztráliai gyapjú és délamerikai gyapot ugyancsak olcsó viziuton Magyarországba lesz szállítható sí íjlykép a magyar textilipar újból lábra áll. Műtrágya, az agrár államok számláira oly fontos produktum, Lihilúből tetszés szeí'inti nagy mennyiségben és igen olcsó árakon juthat el Magyarországra. / iJNortíwall báró a következőkép fejezte be szavait: Ez csak néhány példa azokra a lehetőségekre nézve, hogyan fejlődhet Magyarország harmöniku|s|a;n, a világtörgalómlba való bekapcsolódása esetén. Reméljük, hogy ez! a cél minél előbb elérhető ielslz s itykép egy derék 1 , életképes ós öntudatos nép iar tens erői teremtő munkára ébretínelk.