Napi Hírek, 1923. január/2
1923-01-22 [0052]
:: Berlin, január 22. Bochumból je'en Lk (a lapoknak.: Vasárnap a megszállott területen ki.ül » régi és az uji megszállott területek Kzociálde—o ráta pártvezelöi és szakszervezeti, hivatalnoi ai ért ! ezletot tartottak, amelyen egyhangúlag Lozzájáru ta c a január lD-én hozott központi párt vezetőségi határozatokhoz. A különböző kerületek jelentéseiből kitűnt, hogj' az egész munkásság mindenütt lelkes e ységv gal vesz 1 részt a harcban. Kijeientették, hogy B> franciák sem mézes madzaggal, sem korba; e ui nemi fogják rávenni a munkásokat arra, hogy az ó t karain knaik engedjenek. (MTI.) ; :: \V ür ttenberg, január 21. A würvtenífcergu német néppárt gyűlésén Stréseman képvi-.e.ö, a párt birotíalomgyüilésii csoportjának \ei:é e beszédet mondott a politikai helyzetről. Többi közö t ki e entetíe, hogy a népszövetségnek kő e essége szavát felemelni braneíaország eijáiása el en j a ez rem teissú fis hallgat, akkor eljátszotta azt a jogál, hogy az erkölcs nevében bármikor szói emel e . S r< sémán hangoZiatta, hogy az a hangulat, mely jelenleg Németországban branejao szág 1 iránt uiakodi nem a háborti napjaiból származik, hanem annak a pofiiikána ; következménye, amelyet t an ao sz g 1918 óta követ. A Luno-kormány — mondó ti a pártvezér — az aktív politika kormányai a c nevezhetők A német kormánynak és a viest áiai kora ány; ak magatartása Frani-xaorsztgira nézve o y.in nagy csalódást jelentett, aminő, en a bőké óta nem volt rész*.' > esz de -égén St oeman azzal a felhívással fordul 1 a lakosság valamennyi rétegéhez, hogy án ol'tiká ában i .e.yez'ze a ma önérdeke ,et a: áll mi és népc •'.;•;:.*.•:. ala. Ma nbnes ideje ama, s-m, 1 ogy a it *•!áljzmus és a szocializmus \a*y a monacJi'a és a köztársaság nagy ellentételit megold á,:. Egyelte n kiö;e esség, hogy \ a 1 amennyi ]á t te ékeny munk-sa tegyen ís'éme o szág 1 ui,iáépi é é le;. A gy léi végén a közönség elénekelte a Dcutschiauu... kezfOSJÍIÜ! dait AZ essem >ochum$ és dormundi .ő x .oigáimeslerhez tubacávi; a o; intéztek. (MTI.) , :: Berlin, január 22. A Morningpost jelenti, hogy egy tíélamerkai keresicedőíiöii a D-vonaion Berlin öl Hamburg a utazáian elloplak tárcáját, amelyben 75 milliói márkányi érték volt. A tett elkövetésével egy japánt és egy európait gyanúsítanak, akik a vonatan az elsőoszíályu szakasz előtt tartózkodtak, a kiszállásnál mesterséges tolongást okozlalc, de azután továbbutaztak. (MII.) i ; :: Mühlheim, január 1 22. Tegnao déelőtt IXisseldorl'ban lJavignes és Simon tábornokoknál küldöttség jelent meg, amelyben a» egész Thyssenkoncerninekl és a különböző szakszervezeteknek munkása: és a'kalmazollai voltak képviselve. A küldöttség ünnepélyesen tiltakozott Thyssen letartóztatása ellen. A kél tábornok kijelentette, hogy ebben az ügyben nem illetékes, mert erről csak' Degfcídte tábornok], 8 parancsnok dönthet. A küldöttség: erre ujbót hangioz'iaJa, hogy a Thyssen-koncern valamennyi munkása nevében Thyssen haladéktalan szabadonbocsájtását követeli, mert különbeni a munkásság levonja a végső következéseket A tábornokok megígérték, hogy; ezt a nyilatkozatot nyomban közlik Degqutte tábornokkal. (MTI.)