Napi Hírek, 1923. január/1
1923-01-10 [0051]
Brüsszel, január 10. (Havas.) A kamara tegnapi ülésén Carton de \V,iart (katholikusi párti)' és Ilymans (liberális) helyeselték £ kormány politika ját. Vanderwelde (szocialista) kijelentette, hogy kételkedik a kém szerrendsza! ályok hatályosságéi }ar», megáltapitjá azonban, hogy Franciaország nem fogadnatta el az an 0 ol tervet. Igen kiönnyü dolog, mondotta tovább - Franciaországra hárítani a felelősseget a jelenlegi helyzetért. A dolog azonban ugy áll, hogy bizonyos szövetségasekl a háború folyamán meggazdagodtak és a békekötés alkalmával elvették az ellenség 1 hajóhadát és gyarmatait, ma azonban ezek hirlelen jóval igénytelenebbeknek mutatkoznak, \'andler'welde Véleménye szerint a mostai felelősség is egyformán terheli a szövetségeseket. (MTI.) :: London, január 10. A csütörtökre egybehívott minisztertanácson a kormány azzal a helyzettel js foglalkozik, amely a francia ka onai müivev Iclek következtében kialakult, üavis hadügyminiszter Lannesből hazautazik Londonba, hogy részt vegyen a minisztertanácson. (MTi.) :: Berlin, január 10. Schweidnitz mellett Teichelnaufcan a jég 1 beszakadt hat gyerek alatt. A gyerekek hat-tíz évesek vollak. öt gyere:; a uzbefulladt iés csak a legidősebb tudott megmenekülni:. (MIT) ' :: Berlin, január 10. A Deutsche Allge meine Zetung jelentése szerint a rajna-vvestláliai szénszlindíifcálus tegnap Essenl.en gyü'ést tartott, ame'yen a munkások képviselőinek hozzájárüásá í ai eg.hanfeülag elhatároZta, hogy a szindikátus székhelyét Essenből Hamburgl>a teszli át. A szindikátus elköltözésével erősen gyöngül a szénzálog produktivitása, merc Poincaré kénytelen lesz a szénszindikátus helyébe más szervezetet állítani, ebből azonban hiányozni fog a német szervezőképesség és a németek sokévi tapasztalata. (M'l'I.) * i :: Berlin, január 10. A Deutsche Allgemeine Zeitung irja: Az essem Krupp-részvény társaság Vezetősége kijelentette, hogy igyekezni fog á gyárak üzemének! zavartalan menetét biztosítani, mert a gyárak! munkája egyedül Essenben 54,000 embernek ad kenyeret. (M'l'I.)