Napi Hírek, 1922. december/1

1922-12-15 [0049]

§ London, december 14. A brit miniszter­ei nök tegnap az interpellációra válaszolva az alsóház­ban fontos kijelentéseket tett a jóvátétel kérdéséként, beszéde elején felhívta az alsóház tagijait, hogy ivén­zék a problémát a franciák álláspontjáról, á ik — épp ugy, mint valamikor az angolok tették — nagS reményeket építenek arra a pénzösszegre, amelyei Németországtól várnak Franciaország olyan nagy mer­tekben épített erre a reményre, hogy az ország pénzügyi berendezését is a Németországon behajt aty dó nagy összegek számbavételével állapította Németország vállalta is, hogy bizonyos öss'.egeket ffc zet, ne eddig jóformán semmit sem fizutett. A mimszí­teaelnök maga mindig kishitű volt és nem bízott ao­nak lehetőségében, hogy egyik ország a másikínaiM ilyen nagy összegekét szolgál tat hasson. A franciák igy gondolkoznak: »Egyik értekezletet a másik után tartottuk és mi volt az eredmény? Csupán az, hogy minoen esetben alacsonyabban állapítottuk meg ú németek tartozását, mint amekkora ősszeg terhelte őket, akkor, amikor az értekezletet megkezdtük.« Kétségtelen, hogy amjkor a német kormány meg­engedte az óriási mértékű inflációt, akkor ezzel hoz>» zájárull ahhoz, hogy a jóvátételi igények érvényeh siűjsél lehetetlenné tegye. A franciák azonban nem elégszenek mefg ennek a ténynek a megállapitásával, ha­nem tovább mennek és azt állítják, hogy Németöru szag szándékosan cselekedett igy A minisztereinöfc nyíltan kijelentette, hogy ezt a nézietéi nem oszthatja, teljes mértékben igsaz, hogy a passzív rezisztenciának • fezzel a módszerével Németország elkerülheti, hogy Valaha is bárminő kárpótlást fizessen, de ezt csali olyan módszerrel érheti el, amely nagyon hasanlitj az öngyilkossághoz • Ha lett volna Németországban olyan erős koiv mány, amely szembe nézhetett volna a valódi hely­zettél, akkor annak világos kötelessége lett volnA nemcsak a saját érdekében, de a kötelezettségeik teljesítése céljából is, hogy véget vessen az inflációi­nak, kerüljön az bármibe és megkísérelje, hogy txá ország pénzügyeit egészséges alapra helyezze. Ezl sohasem kísérelték meg. Talán azért nem, mert nem volt hozzá elegendő hatalmuk', iBonar Daw ja következőkben loglalla óssze a francia álláspontot: »Nem kaptunk semmit és távo­labb vagyunk attól, mint valaha, hogy bármit ,is kap­junk!. Ezt már unjuk és szigorúbb rendszabályokat akarunk igénybe venni.« Az angol álláspontra áttérve, a miniszterelnök kijelentette, hogy mindig nyíltan hangoztatott véle­ménye szerint minden engedményt, amelyet Anglia az adósságok tekintetében tesz. össze kell kötni az­zal a — ha nem is bizonyossággal, de mindenesetre azzal a nagy — valószínűséggel, hogy ez; végleges rendezés lesz és a kérdésre többé nem 'térnek vissza. Felvetették azt az ötletet, hogy Britannia ejtse el minden igényét a német jóvátételek és ia szövetsé­ges adósságok tekintetében és ugyanakkor fizesse meg Amerikával szemben fennálló óriási adosságák A világon senki sem akadhat, aki igazságosnak mond­íiíatná, hogy » szövetségesek közül egyedül Nagy­britannia fizessen. Anglia pénzügyi helyzete most erős, de ez csupán azon az áron \történt, hogy|,az adó­fizetőkre súlyos terheket róttak. Ha csak nem tórtiéj­nik észszerű időn belül határozott javuláís ezen a téren, akkor Britannia rosszJabb helyzetbe kerül, mint a szövetséges államok bármelyiké. (MTI.)

Next

/
Thumbnails
Contents