Napi Hírek, 1922. december/1

1922-12-13 [0049]

§ A Magyai- Mérnök- és Epitész-hgylel mü és középi tési szakosztáiyainaik. .ülésén, három e öa lás hangzott el a #akásépités mai állapotáról és akadá­lyairól, í K. Császár berenc építész, felsőipariskolai lanár előadása első részében a Mérnöik-hgylet ed.'igi tevé­kenységét vázolta, amelyet a lakásépítés iébendilésd éraekében kifejtett. Az éptiőipar fellendülésé ek s igy a lakásépitésnek nemcsak pénzügyi, jog s mű­szaki, hanem etikai kellékei is vannak. A báiboru s az! (etzl követő idők nemcsak anyagól és i>énzt pusztí­tottak, hanem erkölcsi felfogásban is mórhetetlen ká­rokat okoztak. Szükséges tehát, az építés bí/.almi lénjl lévén, a bizalom morális alapi el lételeit biztosit;™. Az előadó három pontban foglalta össze a lenni­valókat: a mérvadó etikai félfogást szabatosan körül kell határolni, az építőipart és anyagkereskedelmei a kontárok és hazardőröik ellen meg keli védeni. » közszállilási szabályzatot ideiglenesen revízió ala koli venni, 'l'iszIázandó, hogy a kiiizelett és meglévői anj'ag a vevő tulajidona-e, ha igen, akkor a megvett anyag leszállítása megtagadhatóe, ha pedig az eladó ily anyag 1 leszállítását megtagadná ós másnak e a:'na^ vájjon ez a cselekmény neíin esik-e ugyanolya i jogi minősítés alá, mint mikor valaki a gondéira bízott értékel: jogtalanul elidegeníti"' Vagy nem forog-e lenn a jogtalan vagyoni előnyszerzésnek ravasz fondorlat­tal vagy szándékos megtévesztéssel kapcsolato; e etet Szükségesnek mutatkozik a polgári törvén et kiegé­szítése abban áz irányban is, hogy a szorult helyzet előidézése, annak kihasználása, valamint a tapasz tar latiansájggal való visszaélés ne csak kifejezetten hitel­nyújtás, de anyag- és munkaszolgál tatás esetében is egyenlő minőségű büntetendő cselekmény logalma alá essék. Jakahffy Zoltán az épitőanyagszolgál'.atás mai ál­lapota! lárt'a fel. A ina: gazJasaJ£i helyzet az anyag­termelő vállalatoknak ugy biz.osil kevesebb munká­val nagyobb hasznot, ha azok termelésüket csak bi­zfonvos szűk korlátok között folytatják s lehetőleg ke\lés árut hoznak forgalomba, mert igy a Kereslet í.m'ndg nagVob!>, mint a kínálat s mert így aZ anyagárak feleflé törekvésének nem lehet gátat áitli­ftani. Az anyagot termelő vállalatoknak a piacot el keli lárniok megtelelő mennyiségű építő-anyagai és megfelelő késztette! kell rendelkezniük, hogy az eset­leges nagyobb építési tevékenység ne érje őket vá­tjatlanul. Anyagkívitelről csak ezután lehet szó. Az " államhatalomnak hatalmában áh az építőanyagokat tébmelő vállalatokat megrendszabályozni és töbhter­meliésre kényszerileni még a magántulajdonba való beavatkozás árán is, mint ahogy telte a lakásrende­lettel: ez utóbbival elhárítja azokat a rázkődtaíáiso­• k'at, melyek a lakások azonnali felszabadításaival jár­nának; az előbbivel el kell hántani azokat az aka­dályokat, amelyek' a lakásépítések s igy az építő­ipar fellendülésének és a lakásait felszabadításának vagyis a rendes Zavartalan .gazdasági éleit vissza­térésének útjában állanak. Báthory István építőmester a jelenlegi munkas­viszonyofcrőT festett reális képet. Az eddigi csekély i építés: fellendülés már bebizonj itocta, hogy nálunk! *j különösen az építőiparban munkáshiány van. vét- > kés és hazafiatlan volt azok ténykedése, kik mun- ^ kásáinkat tömegesen küllőidre csábították. A mun- 6 káshiány eredményezte a munkabérek télhajtását. £ Ma nincsenek rendezett munkásviszonyok, van sztrájfk, ^ bojkott, amerikázás, bizalmi rendszer, szóvíii a kom- C ímün előtti állapotok látszanak visszatérni. Relntíe-'JJ zett munkásviszonyokat a hatalmas munkásszerve- g zlet működése melled csak erős munkaadó szövet-^ ség képes megteremteni. Mindén építőiparral foglal­kozónak és az építtetőknek tehát hazafias kötelessé­glük a munkaadók szövetségét támogatni és erősí­teni. Az előadásokát nagy tetszéssel fogadta a hallga­tóság. (MTI.) -

Next

/
Thumbnails
Contents