Napi Hírek, 1922. november/1
1922-11-04 [0047]
Szász Károly Tisza István sírjánál — a geszti sírboltban a következő beszédet mondotta: Négyszer hullottak már a geszti Iák levelei erre a sírboltra, amióta te is itt nyugszol őseid körében, az örökkévalóság' álmait aludva — Tisza István. f Az igazi hazafias érzésnek e szomorú zarándokló helyén megrendülve állunk hamvaid fölött ma is, felejthetetlen vezérünk. Mi, akik most idejöttünk, régi híveid vagyunk mindnyájan, hűséges íaiálaid és odaadó fegyveriársaid egykor, akik szerettünk s akit szerettél — hogy ne volnánk hát megilletődve, lelkünk mélyéig. De te mesterünk voltai — n m (szabtad hál még nagy fájdalmunkban sem gyáván kétségbeesnünk, hai csak valamennyire is méltó tanítványaid akarunk maradni neked, aki annyi gyötrő fájdalmat hordoztál szivedben, panasz nőlkii 1 . Akármilyen rettenetes veszteségről beszél is e :nek a sírboltnak néma szája — mi, végig gondolva a te dicső pályádat, s lelki szemein'-: elé idézve hatalmas egyéniséged képét — azt kell, hogy mondjuk? a költővel, hogy »itt babért — nem ciprust >hintenek ...» Igen, nem a meddő gyász féket ciprusával hanem az eszmék diadalának ragyogó ! a éreiva : övezzük sírodat. Éltető eszmévé finomult haihata lan szellemed itt lebeg körültünk — s mi e szent hely fenséges zordonságában két megdönthetetlen igazságságnak megnyilatkozását érezzük. Egyik igazság: hogy ha annak idején széles e . hazában mindenki benned bízott volna reád hallgatott volna, téged követett volna — Magyarországra nem szakadt volna rá az a rettenetes gyász, am Iynek árvái vagyunk, és az a szörnyű gyalázat, amelynek koldusai lettünk. A. másik igazság pedig: hogy ha ma minden ie.iagyar a te erkölcsi nagyságodhoz igazodnék, s a Ste ulaidal követné — ki tudnánk menekülni szomorú helyzetünkből, visszaszerezve mindent, amit elvesztettünk: hazái és nemzetet, mások becsütését és a magú nk önérzetét. Tisza István! Te tudtai cégér nélkül is jó 'keresztény lenni: hitetben és erkölcseidben. — és tudtál jelszavak nélkül is igaz magyar lenni: leifogásodban és érzéseidten. S tudtál mindkettő lenni: cselek etlcteidben! Te utáltad a szélsőségeket, — akár vörös, akár felteié mezben jártaK azok, — s megveíett^H a kongó, léha ürességet, ha akár nemzetiszínű palástba burkolódzott is az. ( A szélsőségek' jelszavai és a léhaság szóvirágai nyomán nem szenvedtünk-e mái* eleget.' Nejm vesztettünk-e már az elégnél »g többet? Nem lügg-e fejünk fölött most is, eljövendő nagy veszedelmek sötét viharfelhője? Miért nem állhatna hát ma egész' Magyarország a te szellemkezedben lengő tiszta lobogó alá, amely rettentő lesuj.tottsásunktijan nem politikai harcot, hanem társadalmi békét hirdet, — nem pártoskodásl jelent, hanem a nemzeti közügy önzetlen szolgálatára hiv?! Hál igazán olyan nehéz lenne az, hogy magyar megértse a magyart? Hát igazián lehetetlen volna, hogy a szeretet angyala legyőzze a gyűlölködés rut démonát? Oh. Tisza István! Az én gyönge szóm 1 helyett nyíljanak hangos kiáltásra a te szellemajkaid, — hirdetve a hazának minuenekfelett való komoly szerététét, s ennek nyomain az összetartást és egyetértést Ez az egyetértés jelentené kezdetét annakl a lelki megtisztulásnak, annak' az erkölcsi újjászületésnek, aminek szükségességét te Széchenyi-héz hasonlóan annyiszor s oly meggyőzően hirdetted, és amely megújhodás nélkül jelenünk vigasztalan, jövendőnk reménytelen. Üjjá kell születnie az uralkodni vágyó, de engedelmeskedni nem igen szerető, — a harctéren mindig a legragyogóbb hősiességet tanúsító, de a munka Szürke hétköznapjaiba hamar teleunó, — a házi tűzhely mellett oly ősszel artó, de a fórumon annyira széthúzó magyarságnak, — s képzelhető-e másképpen és jobban ez a megújhodás, mint a te neved es a te emléked jegyében, dicső vértanunk?! Hiszen te legfényesebb példával világítottál előttünk a kötelességteljesítés terén, — te mindig a legnagyobb részt vetted ki a legnehezebb, leggyötrőbb munkából, öntudatodon kívül más jutalmat sohasem várva, — te büszkén emlegetted ugyan a magyar dicsőséget, de bátran ostoroztad is a magyar bűnöket, — te igazán jobban szeretted a hazát, mint ahogy szeretteti magadat, s mint ahogy gyűlölted ellenségeidet. A kő, amely sirod helyét födi: a te halhatatlanságod küszöbe. De ha emléked ápolásában és tanításaid követésében egyesülünk s híven kitartunk: akkor ez a kő Magyarország feltámadásának és uj életének is küszöbe lesz. Ebben a hitben és meggyőződésben, hazánk megújhodásának biztató reménységéten teszem le sírodra a nevedet viselő országos Emlék-Bizottság koszorúját.. Adja Isten, hogy a mostani idők komor ősze után virradjon majd fel hazánkra az, a szent tavasz, melynek egy lenyesi napján a régi nagy Magyarország széles mezőinek minden virágát le fogja tarolni az akkori boldog nemzedék, hogy szeretete és hálája jeléül behintse velük a te sírodat!... Legyen áldott emlékezeted! I
