Napi Hírek, 1922. október/2

1922-10-17 [0046]

§ Prága, október 1b. (Magyar Távirati Iroda.) A cseh külügyminisztériumba tegnap a Nemzetek Szövetségének főtitkárától beadvány érkezett a ruté­noklakta vidék helyzetiéről. Erre a beadványra a cseh kormány köteles három hónapon belül megfe­lelő választ adni. A Nemzetek Szövetségének tanácsa ugyanis 1920. november 29-én tartott ülésében Olasz­ország javaslatára elhatározta, hogy a Nemzetek Szövetségének főtitkára tartozik összegyűjteni és an­nak idején a Nemzetek Szövetségének tanácsa elé terjeszteni mindazokat a felvílágositó adatokat, ame­lyek a Kárpátoktói délre fekvő rutén területnek mint a cseh köztársaságon belül való autonóm egy­ségnek szervezetére vonatkoznak. A hatalmas bead­ványt a »Rutén emigránsok végrehajtó-bizottsága<< ne­vében Illés József és Hodinka Antal egyetemi, tanárok ruténföld szülöttei és a rutén ügy kitűnő specialis­tái szerkesztettek. A beadvány kiterjeszkedik a cseh uralom jogtalanságaira, ismerteti a lehetetten jogi helyzetet, amelyben az Erdőskárpátok népe van és ismerteti végül a cseh közigazgatás önkénykedéseit. A beadványhoz szenzációs mellékletek vannak csatolva: Zsatkovicsnak a csehektől kinevezett első kormány­zónak a cseh kormányhoz intézett memoranduma amely eddig teljesen ismeretlen volt, Zsatkovics eb­ben méltatlankodva visszaadja a cseh kormánynak kormányzói megbízatását, mert a cseh kormány semmiben sem teljesítette ígéreteit. A beadványhoz azonkívül részletes statisztikai adatok vannak csa­tolva, amelyek részint a cseh közigazgatás hanyag­ságát, részint az egykori magyar közigazgatás áldá­sos működését tüntetik fel. A cseh külügyminiszté­riumban megütközést keltett, hogy a Nemzetek Szö­vetsége ezt a petíciót ép ugy, mint nem régen Kut­kafalvy Miklósnak a magyar-rutén párt nevében kül­dött petíciót elfogadta és a Nemzetek Szövetségének nyíltan szemére hányják, hogy «magyarbarát*. :: London, október 16. Lord Baverbrook Sunday Express cimü lapjában »A valóság Németi­országról* címmel nagyobb cikket közöl. A többi kö­zött azt irjaj, a brit népneto^el kelt ismernie, hogy Né­metország pénzügyileg tönkrement. Hai a mostani mo­ratórium 1923. január 15-én lejár, Németország sem­mit sem fog! tudni fizetni. Angliáinak egészen nyíltan meg kell hiondania Franciaországnak, hogy ebben a pillanatban Németországtói nem számithat pénzre (MTI.) :: Berlin, október 16. A Belgiumban kö­tött megállapodás szerint október 15-ikén esedékes kincstári aranyváltókat ma délelőtt adták át Parisban a jóvátételi bizottságnak. A váltók végösszege a más szolgáltatásokból Németország javára irt összegek fi­gyelembevételével 47.445,155 aranymárka. (MTI.) :: London, október 16. A Times Jelenti Kairóból: Hivatalosan megerősítik, hogy Egyiptom a békeértekezleten való képviseltetését követeli, mint­hogy az értekezlet olyan kérdésekkel fog foglalkozni, amelyek Egyiptomot is érdeklik. Az egyiptomi kor­imánynak az az álláspontja, hogy Egyiptomnak jogai van, mint független szuverén államnak, közvetlen kép­viseletre- (MTI.)

Next

/
Thumbnails
Contents