Napi Hírek, 1922. október/1
1922-10-14 [0045]
§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: Folyó évi október 9-én illetékes helyről a következőket közölték: " A napilapokban megjeleni asrrt^L mm. közlemények alapján, hogy egyes hazai gyárak a hazai tanintézetek végzett hallgatóit bojkottálják, a vallás- és közoktatásügyi miniszteritim megkeresésére a kereskedelemügyi minisztérium széleskörű vizsgálatot inditott. E vizsgálat" során megállapítást nyert , hogy a közleményekben névszóxint is emiitett óbudai G-oldber- '* ger-féle gyárra vonatkozó állitásnak komoly alapja nincsen és a vállalat vezetőségének viselkedése a nemzeti érdekek szempontjából kifogás alá egyáltalában nem esik," Ennek az ügynek részletes ismertetése végett illetékes helyen közlés végett átadták a szorosan ennek az ügynek érdemére vonatkozó három jegyzőkönyvet is. E jegyzőkönyvek a követkéz ők© I. Fölvétetett folyó évi október hó 6-án. Lackner Kálmán okleveles vegyészmérnök, aki a budapesti műegyetemen 1922* júniusában szerezte meg a vegyészmérnöki oklevelet, előadja, hogy folyó, évi augusztus hó végén álláskeresés okából elment a Goldberger S. és Fiai R.T. cég óbudai gyárt el ep éra* .Az igazgatóval kivánt beszélni, a portás állítása szerint azonban a gyár igazgatója nem lévén a gyárban, csakis a gyár gondnokával beszélhetett. A gyárgondnok őt a gyár udvarán fogadta, teli egyészen röviden tárgyalt. Arra a kérdésére, hogy a gyárban alkalmazást nyerhetne-e, azt a választ kapta, hogy most mérnökre ott nincs szűkség, de ha lenne, osak külföldi speciális szakférfiakra lenne szűkség, ugyanis állástkereső beszélgetés közben köz. Ite a gondnokkal, hogy oklevelét a budapesti műegyetemen szerette meg. A gondnok nevét nem tudja, 30-35 év körüli magas, szőke, nyírott bajuszú, zsidó kinézésű férfi volt., aki magya:rul tökéletese:! beszélt, - Aláirásék. II. Felvétetett folyó évi október hó 9-én. Hóna László megkérdeztetvén előadja, hogy emlékezete szerint folyó évi augusztus hó végén nem beszélt Láckaer Kálmánnal, és ezt az állit ásat szembesítés után is fentartáa. lackner Kálmán felismeri Rónában azt a személyt , akivel a Goldberger-gyár udvarán tárgyalt s aki neki szerzőőtetési kérelme alkalmával azt válaszolta, hogy "Jelenleg nincs szükségünk vegyészmérnökre, ha volna is, osak külföldi speciális szakemberekre volna szükség." Róna László Lackner Kálmán kijelentésével szemben a is fen tart ja azon állit ását, hogy az általa előadottak nem helytállók, mivel neki a cég részéről meghatalmazása vegyészmérnök,illet ve mérnökszemélyzet felvételére nem volt s igy kizártnak tartja, hogy ő Ilyen kérdésben akár felvilágosítást adott, akár tárgyalást folytatott volna. Arra a kérdésre, kapott-e feljebbvalói részéről oly utasitást, mely szerint a gyárban csak zsidó vallásunk és külföldiek alkalmaz ha tok, határozóit nemmel válaszolt. Arra a kérdésre, hallott-e feljebbv valói részéről, vagy pedig vezetőállásbaa lévő egyéb alkalmazott részéről olyi rányu megjegyzést, melyből azt következtethette volna, hogy a cég csak külföldi és zsidó vallású műszaki sz mélyzetre reflek 1 •tál, határozott nemmel fáiaszol és megjegyzi, hogy a gyár jelenlegi műszaki sz emélyz ete^jz&*hét vegyészmérnökből áll, kettőt kivéve keresstéay és ezek ^mely^ közül három magyar honos. .Az utóbbi két kérdést a bizottság bel'ffégyezésével dr. Goldberger Leó, a részvénytársaság elnöke tette fel. ; - Aláirások, III. Felvétet ett a áíolyó évi október hó 6-án, 9-én és I3~án folytatott vizsgálat eredményéről. Dr. budai Goldberger Le© kijelenti, hogy 'ő Lackner Kálmán vegyészmérnökkel, akivel csak a folyó hó 9-iki szembesítés alkalmával ismerkedett meg, azelőtt soha nem beszélt ifi létezéséről som tudott, -igy tehát egészen addig, Olg az ügy a sajtó utján nyilvánosságra nem kerül, arról sem volt tudomása, hogy nevezett a gyárban állásért egyáltalán jelentkezett, A műszaki tisztviselőknek gyárában Való alkalmazását kizárólag saját hatáskörében intézi el, saa.kinek olyan felloat^lmazást nem adott és nem ad, hogy műszaki tisztviselőt gyárában alkalmaz hasson. A műszaki tisztviselők alkalmaztatásának rendje az, hogy az illetékes műszaki igazga tó. előterjesztése alapján saját maga állapit ja meg, hogy a gyárban uj műszaki tisztviselőre szükség van-e. Amennyibon ilyen szükség jelentkezik, felhatalmazza az illet ékes műszaki igazgatót, hogy a műszáki tisztviselők alkalmazása tekintetében előzetes kutatásokat végezzen, s amennyiben ezen kutatások alapján megfelelőnek látszó műszaki tisztviselő ajánlkoznék, annak személyére és képzettségére vonatkozó információkat- szerezzen, esetleg az illetővel előzetes tárgyalásokat folytasson, tízen kutatások, inforraáoiósz erz«s és tárgyalások után az illetékes igazgató feladata megfelelő előterjesztést tenni. Ismétli, hogy a döntést kizárólag magának tartja fenn. Róna László hatásköre ca<3»kis a kapunál jelentkező nap számos munkás ok felvételére, valamint a fuvarok irányítására terjed ki. A speciális szakmunkások felvétele az illető művezető hatáskörébe tartozik s művezető alkalmaztatása pedig teljesen azon az: uton történik, mint a műszaki tisztviselőké. Lackner Kálmánnak tehát Rónával semmiféle tárgxalalvalója nem lehetett, Dr. budai Goldberger lec egész általános ságban be jelenti, hogy gyárában ezidőszerint nyolo. műszaki tisztviselő van, ezek közül egy zsidó vallású. Ami pedig a külfölsi képzettség előtérbehelyezését illeti, közli, hogy a nyár folyamán szüksége volt két műszaki tisztviselőre, akik közül az egyiket, minthogy felelősségteljes állást kellett betöltenie és érnek következtében hosszabb gyakorlattal kellett bírnia, a belföldi szakmabéli váll-latok érdekeinek megsértőé sét elkerülendő, kénytelen volt külföldről szerződtetni, a másik állásra azonban budapesti egyetemi oklevéllel biró egyént a lkalmczott. Egyébként a vállalatnak hazafias kötelessége, de saját Jclf elfogott érdeke is azt kívánja, hogy hazai műszaki erőket alkalmazzon, Hogy pedig speciális szakembereket kiképestessen, a legutóbb is jelentékeny áldozatokkal tette lehetővé egy még osak nem is a vállalat kötelékébe tartozó magyar mérnök külföldön való speciális kiképzését* - Aláírások.£p r o domo.A minis zterelnökség sajtóosztálya kéri a t. Szerkesztőséget a fentiek közzétételére.^