Napi Hírek, 1922. szeptember/2
1922-09-25 [0044]
• : G e n f, szept ember 25* A nép?, zövetsági gyűlés hatodik bizottságában a mult pénteken a keleti kérdés ügyében megkezdett tárgyalást ma rövid vita után befejezték a szerkesztőbizottság által kidolgozott határozati javaslat elfogadásával,amely lényegében Ighi márkinak Fiskor indítványához beterjesztett pótinűitványára támaszkodik. A népszövetségi gyülé,s elé terjesztendő határozati javasló eszerint igy hangzik: A népszövetségi gyűlés, attól a kívánságtól vezéreltetve, hogy a béke hely ráállítását aközeli Keleten biztosit* a, és a*, oélra irányuló fáradozásokat támogass, megelégedéssel tudomásul veszi, hogy konferencia összehívását tervezik,amelynek kip^«$célja, hogy a mostani helyzetet tanulmányozza ég megoldásit megtalálja* A gyűlés teljesen megbízik a népszövetség tanácsában, hogy anélkül, hogy a tárgyalásokba beavatkoznék, megteszi mindazokat az intézkedéseket, amelyeket célszerűeknek ég a tárgyalások állapotával megokoltunk tart, hogy a népszövetségi gyülésnok a béke gyors bekövetkezésére irányuló egyhangú kívánságának meg felel jejn,' A hatodik bizottság a határozati jaraslat szövegének elfogadásával ég Loudon elnök rövid beszéle után ez—évi tanácskozásait befejezi e,/fJSI,/ K a-r Is r ü h e .szeptember 25. Ma délelőtt a Triberg és Hussbaeh közt lévő nagy alagút felső bejáratánál egy személyvonat elhaladása után a na#y esőzés következtében, több nsgy szikladarab lewW és a vágányra sna&ne. A forgalom tizenkét óráig szünetelt. Emberéletben nem esett kár./MTI,/ Prága, szeptember 25, /A Magyar ülávirati Iroda magánjelentése./ Prágában t egnap megnyílt a nemzetköz3/1 égijogi kongresszus, amelyen tizennégy állam vesz, részt. " . OUSZAGÚS LEVÉLTaJl Belföldi hirek 0 Ksmkeió § A Magyar Távirati Iroda jelenti: Az Országos Törvénytárban • holnap hirdetik ki.a házadóról és a fényűzési lázasadéról szóié 1922. évi XXII.. az általános kereseti adóról szóló 1922.évi*1öCIII., a társulati adóról szóló 1922.avi XXIV,, a Nest-vármegyei Dunavölgy-leosapoló és önötöző társulat viziműveinek ki/épitéséről szőlő 1922.évi XXV., a fizetési eszközökkel elkövetett visszaélésekről szőlő 1922 ,évi XXVI. éslingatlanok, a felszerelési tárgyak, az áruraktárak/ az ipari üzemek és egyéb jószágok vagyonváltságának kedvezményes lerovásáról szülő 1922. évi XXvTI* törvény cikket* * ' § Mint tt, Magyar Távirati Iroda jelenti a kormányzó a vallásos közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Szabó József dr. egyetemi magántanárt, adjunktust a magyar királyi Ferenc József ^tudományegyetem orvostudományi karán megüresedett elme- és ideggyógyászati tanszékire*, ifjabb Entz C-éza dr. egyetemi magántanárt, az Erzsébet-nőiskola nyalva^ nos rendes tanárit" á budapesti királyi magyar Pázmány Péter-tudományegyetem bölcsészettudományi karán üresedésben levő állatrendszertani tanszékre, Méapöly Gedeon dr.~t, a magyar tudományos akadémia kézirattárának őrót at magyar királyi Ferenc József*tudományegyetem bölcsészet-*, nyelv- és történettudományi karán megüresedett ural-altá^i tanszékre egyetemi nyilvános rendes tanárcxkka az V,fizetési osztályba kinevezte. § A Magyar Távirati Iorda jelenti: A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Martin Aurái »y p , , e Szent . Imre-kollégium igazgatójának,Céiyetem i" mag éntaaárnaK/a főiskolai Oktatás terén szerzett érdemei és tudományos munkálkodása elismeréséül a tudományegyetemi rendkívüli tanári címet és jelleget adományozta* § Mint a Magyar Távirati Iroda jelenti, a kormányad a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére megengedte, feogy a dobreoeni magyar királyi Tisza Istvan*tudományegyetemen az 1921/1922. tanévre szólóan Rusz-Sántha István végzett joghallgató süb euspiciie gubornatoris a jogtudományok doktorává felavattassók* § Búcsúvacsora Takaró Géza tiszteletére. Takaró Géza kőbányai református esperest a néwy'-^ki református egyházak esperes óvó választották meg s igy aközeli napokban bucsut vesz a cserfa.-hazátói, hogy főpásztor! katedráját elfoglalja tul a tengeren. Takaró Géza az_integer Magyarország eszméjének ós a nemzeti gondolatnak volt egyik legönzetlenebb és leglelkesebb harcosa,, A Magyar Nemzeti Szövetség ^megalakulásakor nyomban megszervezte annak kőbányai körét és három é"ven át mint annak elnöke, lelke és irányítója dolgozott lelkesen, önzetlenül. A Magyar Nemzeti Szövetség országos elnöksége Takaró Géza iránti nagyrabecsülését nagyszabású búcsúvacsora keretében vru*. este juttatta kifejezésre, melyen az országos központ vesetősége cárő Perenyi Zsigmond _ országos elnökkel az ólén teljes számban, volt jelen. Megjelent^azonklvül Kőbánya intelligenciája és az ünnepelt barátai es jő ismerősei, mintegy százan. Báró Perényi Zsigmond meleg szavakban méltatta a távozó Takaró Géza érdemeit és kifejtette, hogy annak a nemes munkának, amelyet a Magyar Nemzoti Szövetség tűzött ki programijául ós amelynek a csonka Hazában Takaró Géza is egyik törhetetlen lelkű, tántoríthatatlan harcosa volt, a legnehezebb része tul a tengeren vár a távozóra, ahol a nagyvilág nyilvánossága előtt^lesz majd alkalma hangoztatni a reánk kényszeritett gyalázatos béke igazságtalanságait,, A Magyar Jövő Szövetség ne vőben.'Amelynek Takaró Géza igazgatósági tagja volt, Szortsejt József országos elnök tolmácsolta a szövetség bucsuzásat lendületéé, szép beszédben* Fem veszünk bucsut -mondm-,mert a közÖ3 nagy célban: Magyarország feltámasztásában együtt maradunk, meg ha óceánok választanak is el bennünket a földgömbön, 3ucsut csak a viszontlátásig mondunk az integer Magyarországban, melyóit lelked tüzével, szavaid lángjával és önzetlen becsületed szinaranyával kiizdöttél ,és fogsz küzdeni mindaddig, amíg ez a legszentebb magyar óhajtás valósággá nem lesz. Ludvig Ernő főkonzul szaval után az üniaepelt meghatottan mondott köszönetet az őszinte tisztelet ős szeretet ilyen frappáns megnyilvánulásáért és Ígéretet tett, hogy mindenütt, ahol alkalma lesz, hirdetni,fogja a magyar nemzet szomorú igazságát, küzdeni fog a magyar lemzeti Szövetség eszméjéért, Nagy-Magyarországért is a Magyar Nemzeti Szövetségnek tagja marad és tagokat, híveket fog toborozni Amerikában is. /P^r o d o ú o. A Magyar Nemzeti Szövetség kéri a fenti tudósításnak lehetőleg egész terjedelmében valő szíves közlését./ § A rákoskeresztúri római katholikus temetőben ma délután három órakor helyezték örök nyugalomra PusztaiBéla volt szabadkai lapszerkesztőt, akinek lapját legutóbb a jugoszláv kormány betiltotta* A temetésen cc Magyarországi Újságírók Egyesülete Márkus Miksa elnök veze-