Napi Hírek, 1922. szeptember/1
1922-09-11 [0043]
§ Pécs, szeptember 11* Diósviszlő hazafias lakossága folyó hő 10.-én, vasárnap leleplezte 19 elesett hősének emlékművét. A leleplezésen megjelent nagyatádi i ,: "'á.^Szabá Istvánét; földművelésügyi miniszter. 0-álffy D&nes dr*. miniszteri titkár kíséretében,^ kormányzó képviseletében rövidi Maxon Lajos tábornok és még számosan. Llav^JrosL A földmivalésiigyi miniszter és a többi vendég ünnepélyes^fogadása után az emlékoszlop előtt Soős István, református lelkész istentiszteletet tartott, rtucUJi-^-•*» Simon János, nemzetgyűlési képviselő* megnyitotta az ünnepélyt es méltatta az elesett hősök érdemeit. Ezuté"**.nagyatádi Szabó István, ki a bevonulás áta elsőizben jár lent Baranyában, beszélt ós egyebek között a következőket mondotta : . Amikor itt állunk, azok emlékművénél, akik áldozatai lettek a haza védelmének^ azon kell tömi magunkat, hogy a veszélyek elhárításával lehetőleg oly helyzetet teremtsünk, hogy ne kelljenek ujabb áldozatok. 1 ." \. - 1 v,. Bn tuAom. hogy ennek a községnek sorai között sokan vannak, akik nagy áldozatokat hoztak a háború alatt, de a legnagyobb áldozatot ezek hozták. Az ő visszamaradottaikról nem szabad elfeledkeznünkA hála lerovása nem csak abban áll, hogy áldozunk az elesettek emiekének, hanem tettekben is meg kell nyil- • vánulnla. Ezekben a keserves időkben, vészterhes napokban hazafias érzéstől áthatva kell. összefognunk, aolgoznunk s dolgozni is akarunk egy uj ezeréves Magyarországért. Jusson eszünkbe, hogy az elesettek mily nagy áldozatot hoztak s ha miránk kerül a soir, nekünk sem szabad az áldozatoktól visszariadnunk. Még nagyon sok nehéz megpróbáltatásnak nézünk elébe ebben a szerencsétlen országban. Mindnyájunknak össze kell fognunk a mun— kában, mert anélkül nem tartható fenvf? Aki sokaJDja az áldozatot, nézzen erre az eialékműre. Sokan vannak köztünk megtévelyedettek ma is, akik nem hajlanak" a jő szóra, kik nem tekintik a haza javát 4 csak az ő felforgató eszméiket akarják diadalra juttatni. faA &*sxáa. Beszéde további folyamán kijelenti, hogy nem akar politi— * kai beszédet mondani, de ha arra kérik, hogy álljon i&e a helyre és egy-két szót szóljon, ezzel fedezi be beszedett Megjön az az idő mielőbb, hogy visszaszerezzük azokat a részeket^ amelyeket elraboltak tőlünk. Nekünk Isten és ember előtt kötelességünk^ áldozatokkal biztosítani érmek a jő magyar földnek magyar kézben való megmaradását. 3-z az ünnepély talán a kételkedőket is arra a gondolatra birja, hogy kötelességeik vannak, amelyek elől kitérni nem. szabad* Nezza.uk az elesettek nevére és legyen emlékük áldott* Legyenek ők példaképeink minden idők nehéz viszonyai között. A miniszter beszédét hosszantartó lelkes .éljenzéssel fogadták. i£j£ .I Lhászy Lajos, á község jegyzége « Jaj a győzteseknek « óűmü költeményt szavalta el. *«v A záróbeszédet rövidi Maxon Lajos tábornok mondotta,, {íblmácsolta a kormányzó üdvözletét a diősviszlői hazafias lakosságnak A kormányzót sokáig lelkesen éljenezték* Az ünnepély után a községházán díszebéd volt nagyatádi Szabó István tiszteletére, melyet két mukedveloT-előadás követett* Az ezt követő vacsorán a községházán nagyatádi Szabó István a felköszöntekre válaszolva kijelentette, ha magyar arcot akar látni, le kell jönnie falura ós el kell ho^gynia Budapestet, Az a meggyőz st' dése, hogy ezt a magyar népet,fha vannak is hibái, de erényei sokkaű számosabbak, semmifele ármány, sem iféle ellenség nem tudja magsammá siteni. Ez a nép örökké élni Í"og, ezért a népért érdef*3S dolgozni és, ha kell. meghalni, f o>r'»** L y*ja4C Didsviszló hazafias lakossága az ünnepély alkalmából hódoló" táviratban üdvözölte a kormányzott A földművelésügyi miniszter ma reggel 7 őrakor visszaérkezett Péosre, ahonnan^, a. 8 őrá 10 perckor induló gyorsvonattal uta* zÖtt Buáapestw./MTI/ • § Pécs, szeptember 11* Vasárnap délután » 3 órakor tartotta meg a Közszolgálati Ilkalmazottak Nemzeti Szövetségének pécsi csoportja alakuló közgyűlését^ A gyűlést Peitler Imre kir. táblabíró vezette mint elnök* A K*A*N*Sz. budapesti központ ja részéről 'Z ' • Javorniczky Jenő igazságügyminiszteráumi számvevőségi főtanácsos ismertette a szövetség céljait. A közgyűlés egyhangúlag elfogadott egy határozati javaslatot, amelyben elvben elhatároztak, hogy a szövetségbe belépnek* Ezután megválasztották az ideiglenes intézőbizottság tagjait./MTI/ § Ezen a héten megtartják az sági ró napot. Az amerikai hőhullám elaő hullámveréseinek hatása alatt már Budapesten is kisütött a nap. Az Ujságirónap rendező bizottsága ezért elhatározta, hogy ezen a héten feltétlenül megtartja ej szeptember 7.-ről elhalasztott Ujságirónapot az Angolparkban. A pontos dátum kitűzéséről még folynak tanácskozások, mert a rendezőség azt akarja, hogy a páratlanul gazdag mnser még szaporodjon ós igy olyan napot kell megállapítani, amelyen minden művésznő és művész színpadi elfoglaltsága lehetővé teszi az Uj sági ró napon való közreműködést. A közönséggel a lapok és falragaszok utján közlik az Ujságirónap uj dátumát. A jegyek érvényesek. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR