Napi Hírek, 1922. augusztus/1
1922-08-12 [0041]
§ L o n ő o n t augusztus 12« Tegnap az értekezlet nea tartott ülést, hanem a mijoisz terekfasz telén beszélgetés keretében Iparkodtak as ellentéteket elsimítani. Poinoare ós Theunls Lloyd Georgenál regg liztek és a reggeli után is együtt maradtak egészen 1 óráig* Délután 4 órakor újból folytatták tanácskozásukat s amely csak este 7 órakor fejeződött be, A három államférfi megbeszélése után Schanzer is felkereste Lloyd George miniszterelnököt* A tanácskozás folyamán a kiindulási alap a szakértőbizottság jelentése volt, Eöbb módosítás ötlete merült fel és ezek megvitatására nyomban összehívták a pénzügyi szákértőket, akik kó3ő este meg is kezdték a tárgyalást. Az értekezlet mindaddig nem fog ujabb ülést tartani, amig a szakértők nem készülnek el munkájukkal, Hir szerint a tanácskozások folyamán bizonyos közeledés történt az ellentétes felfogások közt, /MII/ §London. augusztus lZ a A Ihite ötar Line Adriatic nevü gőzösén törtónt robbanás következtében a személyzet két tagja maghalt, öt tagja súlyosan megsebesült, egy tagja pedig el tűnt * Magán a hajón a robbanás nem okozott sulyosaJbb károkat. Az Adriatic teljes gőzzel folytatja útját Nswyorkba, /ml/ § L on d o n , augusztus 12. Konstantinápolyból jelentik: A Gsataldzsa-vonalon járt angol hirlapirók jel antik, hogy a szövetséges ősapátok mgy gonddal szervezték meg a védelmet« Katonailag szinte megoldhatatlan feladat a védelmi vonal áttörése ós ez csak akkor sikerülne, ha a görögök túlnyomó e.?őket vetnének harcba és az emberéletet egyáltalán nem kiméinek, /Ml/ §Brüsszel, augusztus 12 a De Alvear Argentínai köztársasági elnök tiszteletére a királyi palotában, diszlakoma volt, amelynek folyamán Albert király átnyújtotta az elnöknek a Lipót-rend nagykeresztjét, /M2I/ I l* d A*<.\ 0 ? 1 n í* e r 6 • augusztus 12, Helsingforsban nemit JtitJ^Íl^ te \ ezle í volt * aa^ysa egyhangúlag elfogadták a reichenbergi küldött Bégnek azt a javaslatát, hogy alakítsák meg Valamennyi mintaváaar nemzetközi munkaközösségét. Az értekezlete: 12dllamból 15 képviselője jelent meg a mintavásároknak, A munkaközösség vezető bizottságában a reichenbergi, frankfurti, malmöi éa páduai mintavásárok kán! v^Í/° gl ^ m \ he H^ legközelebbi értekezletet tSós^nSeg a Í^^ÉÍ^^J^ relchenBelföldi hirek. § Az Ujságirónap álarcosbáljára ma küldték ki a meghívókat. Aki nem kapott és arra igényt tartl forduljon meghívóért a rendező bizottsághoz /tíákoozi-ut 10,/ Az álarcosbálra a belépőjegy 800 korona; vigalmi adó 200 korona,, *m* mm mm* mm § A magyar királyi földmivelésügyi miniszter dr„ Maróthy László /vas vármegye/ főispánnak,gazdasági tudósítónak számos éven át kifejtett buzgó működésért elismerő oklevelet adományozott,. §Pro doao. A Budapesti Újságírók Háztartási Szövetkezete órtesiti tagjait, hogy e hónap IS,-án megkezdi a szénelő jegyzést, Jo minőségű hazai szénről gondoskodtunk és azt házhoz szállítjuk, A szénszállító kocsit kisértetjük, A szenet minden tagnak lakása előtt a szállitó leméri és a pincébe rakja. A szén előjegyzése alkalmával 10 Q-ként 2000 korona előleg BLzetendő, A szénszállítás napjáról a tagok ajánlott értesítést kapnak, AZ értesítéstől számított három nap alatt a közölt vételárhátralék kiegyenlítendő, Nyomtatványokra és. portókölt sógekre 50 korona fizetendő. ^Kérjük tagjainkat, hogy mielőbb jelentkezzenek, mert az idei szénellátás zavartalan menetét csak Így tudjuk biztosi tani.