Napi Hírek, 1922. augusztus/1

1922-08-10 [0041]

§ I o ii d o n , augusztus 10. A Kevvyork 'limes londoni tu­dósitója jelenti: Az órtekeaiet ma nem, tart ülést, mert Poincaré és öe Lasteyrie a mai napra szabaddá tette magát, hogy tárgyalhasson te­lefonon a francia kormánynak Parisban maradt tagjaival. Politikai körök­ben az értekezletet ugy Ítélik meg, hogy noha a mostani helyzet igen ko- . moly, ebből még-sem következik, hogy az értekezlet holtpontra jutott vol­na* A pénzügyi szakértők jelentése feltárta azt a nagy ellentétet, amely a brit és a francia szakértők véleménye között fennáll. Most tehát kor­mányt an ácsi: o sásokra van szükség mindkét részen, hogy a megegyezést biz­tosítsák. A tárgyalások most azon a ponton vannak,, hogy sem a franciák, sem az angolok nem módosithatják eredeti álláspontjukat, csak akkor, ha ehhez a kormány is hozzájárul. Valószínű, hogy egyik kormány sem fog mereven ragaszkodni a maga felfogásához és végül mégis sikerül közmeg­nyugvásra szóló kompromisszumot találni. Annyi bizonyos ,hogy árszakértők jelentése nagy vonásokban közelebb áll a brit, mint a francia álláspont­hoz, /tol / elfoglalták az ütÜ'.íjSíf UffiÖJS Ͱi*£5S'­r/ ,í ^j^apatok ban meg megszánva tartottak, /hlf leadok a liaeeiokl grófság­meg HelsingfoMban a t£&x*i\l t £^*Z^fa** / ,*'*W "»«* képviselteti magát. /Etl/ 783*1*0, amelyen 32 nemzet Paris, augusztus 9. /Havas/. A Petit Párisién jelenti Londonból : Az angol"kprmánv ma délelóTtt foglakozik a belga közveti­tcT javaslattal, amely£QT!£^V4& Po incaré á ltal indítványozott bizto­sitlkokat fokozatosan alkalmazzák, azoko njelkezdva* amelyekben leg­könnyebben állapodnak meg. Eszerint a német kivitelből való 26 szá­zalékos levonás azonnal életbe lépne, mig a Euhr-vidék körüli vám­vonal felállítására csak akkor kerülne a sor, ha Németország továbbra ís kivonná magát kötelezettségei alól. Ugyan e szerint a lap szerint Millerand elnök táviratot intézett *miS*9 Poincaréhoz, amelyben kitar­tásra inti. /MTI/. ^Koo^ Belföldi hirek. f § A iáagyar I'ávirati Iroda jelenti: A drágaság tárgyalásá­ra kiküldött különbizottság ma délelőtt 1/2 11 órakor az el3ő számú bi­zottsági teremben ülést-tartott, melynek tárgya volt az élelmi cikkek forgalomba hozatelánál'előforduló visszaélések, bűnös spekulációk r.'" meggátlása.kapcsalatban az árdrágító visszaélésekről szóló törvény . '-. alkaimazásával és az árvizsgáló tizottrig szervezetével. Heinrich Ferenc elnöklése melíLett jelenvolt: Bethlen István gróf miniszterelnök, Daruváry Géza igaz ságügyminiszter, Bud János közélel­mezési államtitkár. Péchy !Dibor pénzügyminiszteri osztálytanácsos, Izsák Gyula igaz ságügyiiiniszteri. osztálytanácsos, Biber Gyula az árvizsgáló bi­zottság elnöke ésH)lemaan Ernő az árvizsgáló bizottság alelnöke. IHsSnok Heinrich Perenc elnök szólal fel. Előadja, hogy a legfurcsább jelenség..- ." / az áralakulásoknál az, hogy a korona emelkedé­sével a drágaság nem 'csökkent, hanem még. inkább emelkedett. A kereskedel­mi helyzet a nagy valuta hullámzásra tényleg befolyással van., de azért, bár ő is a produktív osztályhoz tartozik,rá kell mutatnia arra, hogy a mentalitás nagyon megváltozott j tfiindenki többet akar keresni, mint amennyi szabad volna,, "AZ idők erkölcsrontó hatása provokálja minden osztály tel­hetetlenségét. A bizottság tehát ne tévessze szem elől , hogy társadal­mi betegséggel állunk szemben. Mindenki többet akar keresni a legálisnál. Erkölcsi eszközökkel ez ellen hatni nem lehet. Más eszköz nincs, mint az árvizsgáló bizottság. Ezt kell kiépíteni és büntető hatalommal felruház­ni. Jelenleg az árvizsgáló bizottság ugy van beállítva, hogy az önmagát fizesse ki. Ezen változtatni kell és semmi költséget sem szabad kimél­ni. Haller istván: Mikor a bizottság megalakult a lakásrende­letet, mint. árdrágító tényezőt vizsgálta, laost újból küszöbön van egy _ olyan rendelkezés* amely a drágaságot és különösen az élelmi szerek árát jelentékenyen befolyásolja. Ez a tarifarendelet. Ez a kérdés idetartozik a diá$asági bizottság elé. lem tartja valószinünek, hogy a bizottság nem változtathat ná meg azt olyan módon, hogy a drágaság emelkedését esök­kentené. Ebben á kérdésben éppen a drágasági bizottságot és a közélel­mezési tanácsot mellőzték. Arra kéri tehát a bizottságot, keresse meg a kereskedelmi mi.lisztért, mutassa be a tarifát tárgyalás végett és külö­nösen annak az élelmiszerekre vonatkozó részét. Elnök alóadja, hogy a tarifák emelését az átmeneti forga­lom tette szükségessé, mert a békeszerződés szerint az nem köthető ma­gasabb szállítási tételekhez mint a belföldi forgalom^ Jelanti. hogy a kereskedelmi miniszter meg ing jelenni az ülés én* |FFO«*I" % KÖV-J •

Next

/
Thumbnails
Contents