Napi Hírek, 1922. augusztus/1
1922-08-09 [0041]
§ A Magyar Távirati iroda jelenti: Általános a panasz, hogy akkor, amidőn a korona az elmúlt héten hirtelen 0.17 1/2 centimesre sülyedt, a kereskedők rögtön átszámították áraikat és azokat igen nagy mértékben felemelték, sőt számos kereskedő az eladást is megtagadta, ezzel szemben pedig most, amikor a korona már napok óta jelentékeny ég egyenletes emelkedésben Vrjmnr ugy, hogy a mult heti jegyzésnek már, kétszeresén áll, a kereskedők vagy egyáltalában nem szállították le az árakat, vagy távolról sem olyan mértékben., mint ez a korona javulásával arányban állana* Mielőtt *)MJUL*\feltétlenül Vjogosult panaszok elhangzottak volna, az Árvizsgáló Bizottság a rendelkezésére álló eszközökkel és személyzettel mindent megtett és megtesz arranézve, hogy a kereskedőket az árak megfelelő leszállítására szorítsa. Ehhez képest az Árvizsgáló Bizottság ellenőrző közegei, Valamint az Árvizsgáló Bizottság'mellé rendelt királyi ügyészségi kirendeltség detektivcsoportjainak tagjai megfelelő utasitössal ellátva sürgősen gyűjtik az adatokat, amelyeket az Árvizsgáló Bizottság szakosztályai a legsürgősebben átvizsgálnak éa ennekjjéredményéhez képest az árleszállítást elmulasztó kereskedőit a legrövidebb időn belül árdrágítás miatt a királyi büntető törvényszék elé fognak kerülni. £p r o éuo m O . AZ Árvizsgáló Bizottság kéri a t. Szerkesztőségeket; hogy a fenti közleményt közérdekű voltára való tekint ettél,egész terjedelmében közölni szíveskedjenek^ § A Magyar Távirati Iroda jelenti? A keresztény kisgazda, földmives és polgári párt a következő levelet intézte Gaál GasztonfíBt.at +*#«fvvtyj\iífr /sl^ksKC^Z Méltóságos Gaál Gaszton urnák, a nemzetgyűlés elnökének. Méltóságos Uram, Kedves Barátom! Azt hiszem a párt valamennyi tagja nevében, beszélek, amidőn sajnálkozással veszem tudomásul a pártunawC való kilépésedet. — •• ^ < 0 • á mai nehéz viszonyok között ennek a pártnak egységere, amely párt a keresztény «grár gondolatért való harcra és az agrárdemokrácia megvalósítására szövetkezett, szükség van, és igy még nézeteltérések esetén is r felfogásom szerintyarra kell törekedni, hogy az ellentétek elírnináitássanak. A párt 7-én hozott határozata, szemben a Te állításoddal, nem zárta le a vitát, ellenkezőleg utasította az intézőbizottságot arra, hogy a felmerült ellentéteket egyeztesse össze. Az intézőbizottság ma,^~én délelőtt összeülvén, foglalkozott a földadó kérdésével és tfcgy a legkisebb existenciák adóterhének a nagyóbbakkal szemben való enyhébb alkalmazása, mint a nagybirtoknál az adókataszter kiigazítására vonatkozó . lehetőség biztosításához a kormány hozzájárult. Be egyéb kérdésben is sikerült az ellentéteket úgyszólván eliminálni, amint azt a sajtóközleményekből kiolvashatott Egyénként bátor vagyok figyelmedet még a. következőkre felhívni* A keresztény kisgazda- .földmives és polgári párt első teendője volt a választósok lezajlása után az öt százalékos többlet-malomvám formában szedett őrlési ade* eltörlése,^amivel olyan közteher vétetett le a legszegényebb föIdmiveslakosság vállairól, amely a falu népét egyoldalúan és igasséígtalanul sújtotta, ugy hogy sok törpebirtokos több búzát volt kénytelen őrlési adóban és pedig kizárólag a fogyasztás és a családtagok száma alapján az -államnak ingyen beszolgáltatni, mint amennyit ezeknek a törpebirtokosainak a jelenleg tárgyalás alatt állcr földadójavaslat alapján kivetendő^földadója kitesz, amely földadó, szemben az őrlési adóval, az ££fetökfvagyonához igazodik. A keresztény kisgazda- földműves és polgári párt ezen a falu érdekeinek 'megfelelő álláspontját és tevékenységé dirányát a jövőben is be fjgja tartani. A párt teljesen tisztában van azzal, hogy a kormán^által beterjesztett földadói javaslat igen súlyos terhet ró az egész magyar földbirtokra, de tekintettel az állam súlyos anyagi helyzetére, a folyton növekedő étrégaságra és arra a"szertelansegig terjedő agitáoíőra, mely éppen a termelőt igyekszik, bár telüesen igazságtalanul, bűnbakul odaállítani, egyenesen parancsoló szükségességnek, tartja ennek, az adójavaslatnak az elfogadását,annál inkább, mert a termelő adója főképen az áralakulásnak megfelelően változó lesz és igy a termelő adóterhe elleni agitáciőt holtponthoz juttatja. As árakkal arányban emelkedő földadó e mellett arra jogosítja fel a pártot, hogy az állampolgárok minden foglalkozási osztályával szemben egyenlő mérvű adóterheknek a megállapítása utján keresztulitigye az állami szükségleteknek és a nemzet gazdasági talpraéllitásának megfelelő teherviselést. A keresztény kisgazda, földműves és polgári párt büszkén mutat rá arra^hogy az ádáz választási demagógia dacára képviselői a hemzeti rekonstrukció érdekében mindenütt hangoztatták a^közterhek emelésének szükségességét. Egymagában tehát az adók emelése,amikor az arányos és igazságoxSj nem lehet faluellenes. A földadó bizonyos éltalános kulcs szerinti felemelése a háború előtti adózási viszonyokon nem változtatván, bizonyára sokkal igazságosabb, mint az őrlési adó s miután ezzel szemben el van határozva a párt arra, hogy az elsősorban a törpe és kis^azdaközönség körében akkora visszatetszést szült jövedelmi adc és az azt kiegészítő vagyonadó ,kivetését akként szabályozza, hogy ezen terhes adjwiselésc. alól a kisexistenciák mentesüljenek, egyrészt a jövedelmi adónál a létminimumnak százezer koronára való felemelése, másrészt az adókulcsnak ezen ősszegnél kezdődő alacsony megállapítása által,melytől azután egészen 35-40 millióig emelkednék az erélyes progresszió és amely^jövedelmi adóztatáshoz simulna a szintén progresszív vagyonadó, kénytelen visszautasítani a párt azt a vádat, mintha az agrárdemokráciéhoz hűtlenné vált volna* Amidőn újból hangsúlyozóra mélységes sajnálkozásomat, hogy pártunkból kiléptél^ anna«r a reménynek akarok kifejezést ^adni, hogy a jövőben uj.bol együtt fogunk működni a kitűzött cél felé. - Mayer János az intézőbizottság elnöke, Gömbös Gyula a párt ügyvezető alelnöke. § A középiskolát végzettek Yas-utcai tanfolyamának magyarnemet csereakciója révén Magyarországba érkezett hamburgi" főiskolai hallgatókat az akció vezetősége több előadáson ismertette as ország gazdasági és kulturális helyzetével. Az előadásokkal párhuzamban a vendég-diákok több kirándulást'tettek. Elsősorban a főváros környékét tekintették meg legutóbb pedig Kecskeméten és Bábolnán voltak. Kecskeméten a foldmivelósügyi minisztórium-előzékenysége folytán a gazdasági iskola látta őket vendégül. Hegtekintették a^nagyvásárt, nagy tetszéssel nézték a környék lakosságának festői népviseletét es sok népipari tárgyat vásároltak.Bábolnan az állami menteiepet tekintették meg, amelynek parancsnoksága rendkívül szíves fogadásban részesítette a német diákokat, akik a uelep megtekintése utan a késő esti órákig maradtak együtt a telep tisztiéivel és azok hozzátartozóival. A német diákok mindenütt a legnagyoob érdeklődést tanúsítják viszonyaink iránt és. több ízben, jelentették kí f ho^v hazájukba visszatérve mindent meg fognak tenni, ho^v a viszonyainkról elterjedt téves felfogásokat megváltoztassák./lITX^