Napi Hírek, 1922. június/2

1922-06-24 [0038]

-St Olaszországg kormányával folytatott megbeszélése­ink bizonyos pozitiv eredményekre vezettek, amennyiben lehetőséget nyújtottak arra, hogy a két állam kőzött minden vitás kérdést ren­dezzünk, úgyszintén arra is, hogy a két állam között baráti és jó szomszédi viszony létesüljön. A jelen pillanatban Lloyd George an­gol miniszterelnöknek javaslatával foglalkozunk. A-kormány már meg­vitatta azt a javaslatot, amely a római kormánnyal való tárgyalá­sok alapjául szolgál néhány olyan részletkérdés és megegyezés meg­állapításában , amelyeket azután belefoglalunk a létrejövő egyez­ménybe. Remélem, hogy a helyzet néhány napon belül eléggé kitisz­tul ahhoz, hogy a kamarának a költségvetés tárgyalása során meg­adja^a teljes felvilágositásokat mindarra nézve, ami eddig a ra­pallói szerződés végrehajtása érdekében 1;.örtént. Olaszországhoz való viszonyunk egyébként a legszorosabbo*n^u«cí»t^v van az általá­nos nemzetközi helyzettel.. c JJ Kristan képviselőnek a belgrádi orosz követság ügyé­aen a kormányhoz intézett kérdésére Hinosios külügyminiszter ki­jelentette, hogy valóban van Belgrádban ilyen követség, ez azonban nem a hivatalos Oroszországot képviseli. Elfejtette ezután, hogy ilyen orosz követség nemosak a délszláv államban van, hanem axixax a hagyományok fenntartása kedvéért Európának úgyszólván minden ál­ifS^f^* lí * m volll a értelme annak, hogy ezt az orosz követséget el­távolítsák, tekintettel arra, hogy ezt eddig talán egyetlen állam sem tette meg. A délszláv államnak a magatartása attól függ, milyen változás&k következnek be Oroszországban és Európában általában, még pedig nemosak ebben az egy kérdésben, hanem általában még a hivatalos Oroszorsáággalmézemben is. /MTI/ A ' § B e 1 g r á d . június 24. /Avala/Az 1922. évi költségvetés vitája ma kezdődik meg a parlamentven a pénzügyminisz­ter általános expozéjává^* /MTI/ Bécs ,, ounius 24Jia délután 6 érakor a tele f önalkal­mazót t&k megkezdi ák a sztrájkot ./MTI/ §Berlin, június B4. A nenyorki üniversal Servi­ce tudósitőáa t Wiogand f a Rathenau elleni merényletről a következő részleteket jelenti: Abban a pillanatban, amikor a merénylők autója utol­érts a külügyminiszter autóját, as üldöző autón lévő három fiatalé­ember rövid egymásutánban tiz revolverlövést intézett a mellettük haladó gépkocsira, majd egyikük kézigránátot dobott a miniszter felé. Az sddigi megállapítások szerint Rathenau dr.t az első lövés ölte meg. Mindez öt perocel azután történt, hogy Rathenau dr. el­hagyta lakását.A merénylőknek sikerült elmenekülniök. A berlini rendőrség politikai nyomozóosztálya azonnal megkezdte a lázasan folyó nyomozásokat, amelyek azonban addig még nem vezettek ered> menyre. Azt hiszik, hogy a merénylők valoszinüleg volt tisztek, éa miként Erzberger gyilkosai, valószínűleg valamelyik reakciós jelle­gű titkos politikai szervezet tagjai* Ugyancsak áz üniversal Service tudositojajelenti egy későbbi táviratában, hogy az a^XiJtA^(4^/amely szerint a merénylők volt tisztsk, egyre valószínűbbnek látszik* Erre enged ugyanis kö­vetkeztetni as a körülmény, hogy noha mind a két gépkocsi teljes se­bességgel száguldott, a külügyminisztert már az első lövéssel halá­losan találták** tstt elkövetésére tehát kitűnő céllövőt választot­tak ki. Rathenau meggyilkolásának következményeképen komoly po­litikai fejleményektől tartanak, annál is inkább, mert.oly kevés, ff idővel történt«Scheidemann szociáldemokrata vezér &JU*(*^ursmArfsyÁét után. Azt tartják, hogy ez az utóbbi merénylet a baloldali partok izgalmát a tetőpontig fokozza* /tel/ —•»*«••» •< p • Belföldi hirek | A budapesti uiságirók háztartási szvvVtic : * * az ide rövidségéré való tekintettel tisztelettel kéri a "szerkóSÍ;tő urakat, hogy a vasárnapi számban az alábbi komuniiét közaétenni szíveskedjenek:: A buda­pesti • újságírók háztartási szövetkezete értesiti tagjait, hogy a-fcedrez­menyes gyapjúszövetekre e hónap 27*-ig bezárólag kell jelentkezni.. s • ' '3 z arvasról j I ;-""' I k; Fawíár VÁmÁtíl/^oii országgyűlési képvise lój pénteken délu tán ­Pfííes koT^aü" főbe lőtte nagáU Hátrahagyott leveleiben azt­ÚW'iozy betegsége "alatt az -éleinek csat terüót egez tg tu.uuto a^a^Ii»-lrulemek volf képviselőie"toldd fegasatttkokkal I S^lleniéfi párt vezetője,"majd. Irányi idegben alelnöke ­iölonlsl abőtésmegí^ evangélikus egyház gondnoka «olt£ A.teto­ÍUÍ haláleset egész Bőlésme^ohca nagy részvétet keltotto/M/:

Next

/
Thumbnails
Contents