Napi Hírek, 1922. május/2
1922-05-18 [0036]
úgynevezett budaőrsi csata további feszegetés^t nem engedheti meg. Írre távozott el gróf Andrássy C*yula a gyűlésre*!. 4 politikai gyűlésekre hatósági biztoskent kiküldött rendőrtiszt/ is e lőknek az a feladatuk, hogy afeyülés rendjének fapa tartására ügyeljenek. A szónoklatok tartalmává ITÍsak annyiban fogla Ikoznak, a mennyiben azok közvetlen kihatással vígnak; a, gyűlés rendjére vagy az országos izgalmak'további felkorbácsolására. Olyan utasításuk,amely szerint az ellenzéki szónokok beszédeit politikai szempontból vizsgálják, sem a belügyminisztórium,sem a főkapitányság részéről nincsenek, sera pedig a múltban nem voltak, j» tfSnpán arról van tudomásuk a rendőrhatóságoknak, hogy a belügyrain-Tszter a választási mozgalmaknak és ehezkőpest a népgyűléseknek is szabad folyást kivan biztosítani mindaddig, amig azok bizonyos korlátokat át nem lépnek és az országnak f okoz?tosan .helyreálló köznyugalmát nem veszélyeztetik. A belügyminiszter ezt a felfogását újból is hangsúlyozta. § *z Országos Szeszértékesitő Hészvénytársaság közhirré teszi, hogy 3[k e reskedelemügyi és a földmivelésügyi minisztérium hozzájárulásával a szesz alapára további intézkedésig hektoliterfokonkint ez: általános denaturáló szerrel való denaturalás céCjára szolgáló adómentes szesz '50, ecetgyártáshoz szükséges adómentes szesz 70,különleges denaturáló szerrel való denaturáláshoz szükséges,exportcikkek készítéséhez, boravináláshoz felhasználható adómentes szesz 75,különféle összetett aetherek gyártásához szükséges adóköteles szesz 120, emberi fogyasztás céljára szolgáló adóköteles szesz 190 korona. /MTI./ . LtviM^t^/«? kormányzó a pénzügyminiszter előterjesztésére Püssl 3mii és Temesváry Imre műszaki tanácsosokat az állami földmérésnél műszaki főtanácsosokká a VI. fizetési osztályba, kinevezte, Péchy Tibor műszaki tanácsosnak pedig a'műszaki főtanácsosi cimet és jelleget adományozta, a Fvgisaay Jenő ., az Országos Vizépitési Igazgatóság megteremtője halála napjának harmadik évfordulója kegyeletes emlékünnepet rendeztek s igán ál az őrszentmiklósi temetőben. Az emlékünnepen legjer lent a közgazdasági élet több kimagasló alakja. Bernát* István emlékbeszédák^n méltatta áz elhunyt érdemeit a közélet terén, utána még Tomi:-! Emil és Vicián Ede beszéltek, mig a zárószót Evassay szülőfalujának lelkésze, .01 a sz . S &ndo r . r ejf% lelkész mondotta.