Napi Hírek, 1922. május/2
1922-05-16 [0036]
Ge n o v a, május 16. A Magyar Távirati Iroda tudósítójának jelentése./ A meghivó hatalmak delegátusainak ülése ma délután elhatározta, hogy Magyarországnak a kisebbségek vé delméről szóló indítványát olyképen fogja tárgyalni, hogy a magyar delegációt felszólitja hogy a konferencia előtt nyilatkozatot tegyen, amely azt az inditványt tartalmazzaj hogy a kisebbségek kérdését beható tanulmányozás céljából utalják a nénszöve tséghez, mivel Magyarországnak nézeteit a konferencián kifejteni alkalma nem volt. Lloyd George szükségesnek vélte, hogy Magyarország ezt a nyilatkozatot irásban terjessze elo, hogy a konferencia azt tudomásul vegye és pártolóah'a népszövetség elé terjessze. Az inditványt elfogadták. _ — —— — «——— — —— k Genova, május 16, Ghild amerikai nagykövet ma reggel Faote elnöknek jegyzéket adott át, amely az amerikai kömény Válaszát tartalmazza arra a meghívásra, hogy az Bgyesftlt illatok a nágai szakértői konferencián vegyenek részt, A jegyzék szó szerint igy hangzik: Az Egyesült Államok figyelmesen megvizsgálták a meghívást, amelyet a genovai konferencia elnöke küldött meg nekik azoknak a feltételeknek felemlítésével, amelyeket a meghivő hatalmak átirata felsorol. A hátainak ebben az átiratban azt kérik, hogy velük egyesüljünk és rósztvegyünk a Dizottsag Ülésén, amely június 15.-én Hágában fog összeülni, A konnány őszinte kívánsága, hogy Oroszország gazdasági viszonyainak megvizsgálásában a leggyakorlat íbb mó don rés zt vegyen ea ezenfelül azt a meleg barátságot is kifejezésre fjuttatni /oliajt ja), amelyet az Egyesült Államok népe az orosz nép iránt érez. A" legélénkebb érdeklődést^ *érCsríA+*s Ü^Ö*. . ma nd a yn**, intézkedés ek iránt, amelyek az oroszországi gazdáé £*ági elet helyreállítására vonatkoznak, hogy ismét megteremtsék azt a jólétet, amelyre Oroszországnak nagy képességeinél és segélyforrásainál fogva igénye van. Az amerikai nép nyilt ós világos bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy önzetlenülóhajt közreműködni Oroszország talpraaliitasában és az Egyesült Államok koamánya teljesen távol áll attOl, nogy eJűraia^sza azt az alkalmat, -segítségen hozzon. Az Egyesült Államok-kormánya azonban lehetetlennek véli, hogy a hágai tárgyalásokon való részvételét hasznosnak tartsa, mivel a szakértők összejövetelét a genovai konferencia más néven való folytatásának tekinti, ós mivel ott ugyanazokkal a nehézségekkel fog találkozni, ha az oroszok a május 11.-i memorandumukban kifejtett magatartásukat meg nem változtatja*. A legfontosabb es legutolsó kérdés agy látszik az orosz termelés helyreállításának kérdése. Ennek a kelyreáilit ásnak legfontosabb előfeltét eleit azonban előbb meg kell. teremt eni és azokat a dolog termesze te szsrint magában Orosz országban kell keresni ós megtalálni. Mivel az amerikai kormány ezt a nézet át világosnak és megér the tőnek találta, mindig kész voit arra, hogy a kormányokkal egyesülten szakértői bizottságot küldjön ki, amely Oroszország gazdasági helyzetét ós a szükségelt segítő eszközöket tanulmányozza. Ennek a bizottságnak egyúttal az orosz termelés helyreállításának gazdasági szükségleteivel is kellene foglalkozni, mert éneikül a hitelek megadásának reális alapja hiányoznék. Hozzá kell még tenni, nogy kormányunk a genovai vagy bármely más konferencia valamennyi javaslatát komolyan már legelni óhajtja, a mostani Javaslatokban azonban , amelyek nyilván a május ll.-i orosz memorandumra adott választ foglalják magokban, a vele közölt szöveg szerint nélkülözi azt a szabatosságot, amely reánézve lehetővé tenné,'hogy a javasolt tervezethez hozzájáruljon. /MTI/ I, o n d o n,május 16. /'/piff./ A •hágai^konferenciára való meghívás visszautasítása az Egyesült állások részéről itt nagy feltűnést keltett. \z Svening News ezt irja:-Áz amerikai visszautasítás végleges csapást mért a g novai konferenciára és az orosz kérdés tárgyalására. Azok, akik az Egyesült ^Hámokat meghívták,;, alig számíthattak arra, hogy Amerika nézetét megváltoztatja, mielőtt a bolsevisták politikájukat megváltoztatják. Harding jegyzékét Oroszországban „ ; r" -•Ivpftl énael fncAdták.