Napi Hírek, 1922. április/2
1922-04-28 [0034]
Gróf Hadik János ennek kapósán fe.lolvasta azt a meg ke resését, amelyben tájékoztatást kért a földem-íve lés i minisztériumtól több függő Kérdésrd^ . " ' • J Sy kérdést intézett aziránt, hogy milyen körülmény tette lepik tövé, hog^y akkor amikor a Tanács csak negyvenezer métermázsa hagyma ki vitel é re adott engeaélyi 4 mégis sokkal több hagymát vittek ki. is hogy történhetett as. hogy a kiviteli engedélyek jelentékeny részét ne-m kilogrammokban kifejezett mennyiségre> hanem ennek me gjelölése nélkül vagonokra adták mg* ttit tertiel a mulasztás és a mulasztók ellen mind eljárás indult meg f JA bizottság a tárgyalás során megállapította, hogy as engedélyek kiadásánál a hivatalos kö segek az engedélyürlapokon nem Köve telték a kilogramm szerinti mennyiség f eltűnte tés ét, násrésst pedig a vasúti és vámkeze lésnél történtek visszaélések,amelyeknek kiderítését ugy a kereskedelemügyi miniszter,min t a pénzügymin is st er e lre ndelle. i A pénzügyminiszter képviselője bejelentette, hogy most re nde le te t, adtak ki, amely szer int Kiviteli engedélyeket csakis logramjpsze ri'nt i mennyiségre lehet kiadni. felvilágosítást kért tovább á gróf Hadik János árral u. . 4 9, igaz-e, hogy as állatkiviteli tilalom dacára kivitelt mégis engedélye stek, Szükséges volt ebben a tekintetben a tájékos tat ás azért is, mert a megjelent támadásokkal szemben le kellett szögezni azt a tényt, hogy a Közélelmezési Tanács as élöállatkiviíel mellett nem foglalt állást. Megállapították azt, hogy egyik állatvásári napon, a tilalom dacára kivitelt csakugyan engedélye stekj'Mud János kösélelW-'sésügyi államtitkár tudomására hozta a szakbizottságnak, hogy a legutóbbi minisztertanács ugy az élőállat, mint mindennemű hus k-ivitelét megtiltotta* Á Tanács ezt a bejelentést tudomásul vette azzal, hogy megkéri a kormányt, hallgassa meg. a jövőben a tilalmak jeladása előtt a Aos élelme sés i Tan ácsot, • és ne történjenek olyan kösbevetó intézkedések, amelyek a gazdasági életben csak bizonytalanságot teremtenék, illusóriussá teszik a Közéi elmezés i 'Tanács mMwdését és ugyanakkor alkalmat adhatnak arra, hogy egyes spekulánsok. a 'többi érdekeltek rovására, ezeket eguolaaluan kihasználják. Gróf Kadik János megsürget te a nagytétényi sertéskizlalóra és expotf vásárra vonatkozóan a Kormánytól már régebben kért adatokat, kert a Közélelmezési Tanács csak esek birtokában juthat abba a helyzetbe, hogy visszaélések elkerülésére a szüks éges javas latodat megtehess§3 köz élelme zési miniszter indítványára a szakbizottság szűkebbkorü bizottságát küldött ki gróf Hadik János elnöklete alatt, amely hivatva less ezt a kérdést sürgősen tanulmányozni és 1 a ssükséges javaslatokat megtenni, annek azonban csak ugy lehet sikere, ha e bizottSágnak a minisztériumok as összes ssüks éges adatokat rendel ke sés é re bo csátják. , • Ugyanekkor magáévá tette a Közélelmezési Tanács a székesfőváros Képviselőinek azt as inai tványát,hogy a ferencvárosi sertésvásár is export vásár-je11 eget kapjon. Széknek a kérdéseknek tárgyalása kapcsán a szakbizottság egyhangú határozat tal azt a javaslatot te rje sste tte a kormány elé, hogy a jövőben az ellátás keretében, tehát így as élelmezést érintő kiviteli ügyekben isjas.elvi rendelkezések a közéi elme zés i. miniszter részéről történjenek. A folyó/ügyek kapcsán tárgyalták a külkereskedelmi szövetség előterjesztését bab' kivi tel éne k engedélye sé se iránt. A szakbi settság meg állapi tett a* hogy egyrészt a földmivslésügyi és a közélelmezési minis sterium által, másrészt a Külkereskedelmi Szövetség részér&l megállapított adatok., között a készleiek tekintetében nagy eltérésiek mutat fosnak. Szert elhatározta, hogy mindaddig . nem fog la. kőzik a kérdés érdeméve 1, míg ttc^v ^U&^hjKjJL,^ \, hogy msly adatok felelnek meg a valóságnak, &leve kijeién tette azonban Jiőgy addig, amíg, a hasai piacon a babárak lényegééin alább nem szállnak, annak kiviteléről szó sem lehet. Borsó, lencse, tengeri és busa kivitele iránt elŐte rjessie itjkérvényeke i a bizottság - elutasitott. egyes határszéli községek .'. t összesen huss vagon burgonya kivitelére vonatkozó kérelmének teljesítése ellen a b izottság nem tesz kifogást, amennyiben be igazold jdh., hogy ezen a határszéli községek burgonyájukat vasúti Közlekedés hiányában vagy a legközelebbi magyar vasúti állomástól való nagy távolság miatt másként nem értékesíthetik. Ugyanilyen feltételiét, : v \ járult hozzá a bizottság egy^ here a ne gye i határszéli község kérelméhez ssilvaiz kivitelére. Kikötötte asonbén, hogy ugy a burgonyánál,mint a ssilvaiznél a helyssinen meg Kell állapitan i, vájjon ott termett kés zl e te kr ől vm-e s zó, egyhangúlag hozzájárult a bisottság a sőláségforgalmi szakbizottságnak ahos a javaslatáhos, hogy a majas / hagumaárakra való tekintettél as egyptomi hagyma behozataluk korlátlanul megengedj ék és így a hagyma a be^nosatali szabadlistára kerülj ön. Végül a bizottság elé terjesztették a köztisztviselők szövetkezetének a közélelmezési miniszterhez intézett kérését, hogy az állami kö véréért és vásárlásokból és hizlalásokból ssármasá sertéshús kivitelét \m^frT§edje). A szakbizottság a kivitelt a maga részére! nem javasolja, hanem szükségesnek tartja, hogy ez a hus a piaci árnál lényegesek alacsonyabb áron, el ső sorban köztisztviselők részére forgalomba hatass ék, ha ezáltal az állam el is fog-esni a kivitel által