Napi Hírek, 1922. április/1
1922-04-12 [0033]
§ Belgrád , április 12, Kolossá Ferenc belgrádi magyar követ"tegnap adta át ünnepélyes fogadtatás keretében megbízó levelét, fi£2l/ London, április 12. A Beüter-iroda jelenti Génuából, hogy az angol küldöttség a legnagyobb megelégedéssel tekinti az eddig elért eredményeket* Az a körühnény, hogy a cannesi határozatokat általában elfogadták az értekezlet tárgyalásainak alapjául, ezt mutatja, hogy a tárgyalások teljes kilátásuk van a sikerre. Az angolok csalódottan fogadták, hogy Csicserin annak£I ellenére, hogy a cannesi pontokat elfő* gadta, olyan kérdéseket vetett fel, amelyeke Cannesban megállapít ott „ napirenden nem azerepélnek*j£z természetesen a franciák leghevesebb ellenszegülését vonta maga után, ugy hogy mindjárt a kezdetben veszélyeztette'az értekezlet munkáját* A szövetséges diplomaták elismerik, hogy Lloyd George épen a legjobbkoremelkedett fel, hogy a józan ész felhívásával ezt a veszedelmet elhárítsa* A kiküldöttek kijelentik, hogy Lloyd George ezzel megmentette *2; értekezletet* Az angol küldöttség kiemeli Facta tapintatát és határozottságát is* Beménykedve es bizalommal tekint-a konferencia jövó'je elő, miután sikerült'a konkrét eredményez alapját megteremteni* J A Reuter-iroda jelenti ugyancsak Génuából, hogy az angol gyarmatok képviselői is teljes meg e lég édesüknek adtax kifejezést » konferencia lefolyásával szegen. /llTl/ "r Berlin, április 12. Hamborní jelentés szerint ellenkező értelmű belga lapjeleütésekkel azemben megállapították, hogy Habich volt rendőrtisztviselő volt Graff főhadnagy gyilkosa. JW£Í/ § Máma, április 12. A lapok a aénuai konferencia í5?K*í a l?í? r 9lh % n 9*ott ^ssédekefméltaYó cVk^ Ali il 9hít í ar \ a ^leserin és Barthou kösötii összecsapással {°£? Ik i 8n H' é A ií*J r J ák t ÍW Lloyd George kösbelépfse vetett véget az előállott kinos helyzetnek. Factáről is dissérőlea emlékeznek meg aki az elnöki székben érvényt sserse tt a oannest határosatok tiszteletben tartásának. Ettől az incidenstől el*kj>ntve, a megnyitó ülés ünnepélyességét semmi sem savarta és WintSLtllWiiH? *í5ít*t&y& 0 * ^pviselőinek t mint pedig Wirth kansellár beszédet általában rokonszenvvel fogadj ák és IVHfütt T> r \l*"*A IVZ' h V1 zikerülni fog a konferencia ered* menyeit bistosito közös alapot találnif /MTI/ ? ÍJt+^±*&{l i **lhr adr ** i ******* szerint a kamara tot /MU/ a * ántari J* Ussdllitásdra vonatfosó törvényjavasla• * ^ ÍÁ n u , a > M riIl > A 8 ' toicserin meglátogatta a fuTI/ 1 Um * m9n M ^sini síremlékét és koszorút helyeseit el. **.em.m Belföldi B i re k. .„ é c s , ápriiis:i2. /Megnyitó .árf olyamok/. Devizák: Prága 155 4. 3 ^N Z >^ T ?' b ? 4 papost 990.-Varsó 205:lSilánó 414: Bukarest 56 1/4,. London 34Ó00, lewyork 7Í75, Paris *09, Zürich Í4957 ijorim íío o/o» - 4 r Értékpapírok:'Osztrák hitel 6870-^6860, Magy® hitel 17.800 É^m^\ 6 Vf00-68.500. .Déli vasút 18.200-Í8*^^Rima k*800- ' ^M 00 h Sal S2 6 ?* 5 P°tg 3 X^ 00 # Anglohank 18.500-18700, Bankveíein o6?0, Dopósitonbank 3050, Landerbank.18.990-18*900, ültionbank- 5500, gsivno 63*990^ Államvasút elvezeti•40.000, 3% Déli 237610-237700 Siemens 8320-Ö3507 Alpesi'f^O^l?WW]^^SoQO^^OO; ^oda fg^OO, Magyar Hofherr 13*300, Roston, 3é*99QÍ&*900. Faklresiadelmi • 42*o00, Daimler 4500, Kereskedelmibank 220Q*Irányza£: Szilárd./fel/ * § Fejéz-pataky László egyetemi tanárt, a Uemzeti Múzeum fő• igazgatóját , meleg ünneplésben részesítette a mufceimj tisztikara abból az alkalomból, hogy negyven éve szolgálja a muzeumot. Horváth Géza* az állattár igazgatója, üdvözölte a jubilánst. Méltatta az intézet kebelében kifejtett érdemes munkásságát és különösen kiemelte , hogy az utolsó évek nehéz viszonyai között, a két forradalom és az oláh megszállás idején, a múzeum ólén állva bölcs előrelátással, tapintattal éa kellé eréllyel mindig el tudta találni a helyes utat* Úgyhogy sikeralt tééjes mértékben megőriznie a múzeum szellemi éa"anyagi integritását » Fejérpataky László főigazgató megindult hangon mor.dott köszönetet az ünneplésért* fhVSl/ § A Léit Vasút igazgatósága közli, hogy a Budapest-Léli Vasútnál vasúdvarról reggel induló személy- és gyorsvonatokhoz nagyszombaton, továbbá húsvét vasárnapján, hétfőjén és keddjén Siófokon hajó csatlakozik Balatonfüredre. A hajó Siófokról 12 óra 30 perekor, Balatonfüredről viasa másnap reggel 9 óra 45 perekor indul* /MTI/ ^Szeged, április 12. A ]?erenc József Tudományegyetem ez év májusában lennállásanak ötven éves jubileumát ünnepli. Erre az ' alkalomra az egyetem tanácsa pályázatokat ir ki. összesen 16*000 k, •pályadiiial. Menyhárt Gáspár dr,, az egyetem rektora, arra.kerté a várost, hogy mint annak idején Kolozsváron, most Szegeden is a/város 'tűzze"ki a pái>iiiakat« A város tánfesetenkénti'segély címen az egyetemi pályázatokra megszavazta a 16*000 koronát,/iái'i/. $Sze F o d . április 12* A Dugonics-Társaság/'Szeged közgaz-,, dasága" címmel tartalmas;könyvet adoít ki, mely a;varos foreskeaelmi/ és ipari viszonyainak fejlődését tárgyalja, /ml/* ^