Napi Hírek, 1922. március/2

1922-03-21 [0032]

PÁris, március 20. A Temps vezércikke hivatkozik a Daily Chroniclenak. Lloyd George félhivatalos lapjának, ama kijelentésére, hogy a génuai konferenciát minden körülmények közt megtartják, és azt mondja, hogy minden európai nemzet őrködjék saját érdekei felett.mert a konferencia ugy. amikent ma mutatkozik, nem az általános pacifiká­lás látszatát kelti, hanem inkább az általános harcét, amelyben min­denkinek a maga és barátai szabadságát kell megvédenie 9 Középeurőpa talpraállitásánsk terve vagy legalábbis ann a k alapvonalai megvannak 8 Ennek nyomai megvannak abban az okmányban, amelyet a Temps egyelő*­re nem akar megnevezni.hacsak nem kényszeritik reá. Ez a terv lé­nyegében a következőkből áll; Az érdekelt államok kormányai dol­gozzák ki a pénzügyi és közigazgatási reform programját, és azt a parlamentere fogadják el. Ezeknek az államoknak csak a reformprogram • tényleges végrehajtásának mértékéhez képest engedélyezzenek hiteleket. Nevezzenek ki pénzügyi tanácsadót, akinek nézetea hitelnyújtás te­kintetében döntő és aki az előlegek hovaforditását ellenőrzi é s szük­ség esetén a közszolgálati ágak reorganizálása céljából külföldi szak­értőket fog meghallgatni. Az államok a kölcsönök biztosítására bi­zonyos garanciákat adnak zálogként és ezeket a zálogokat újonnan szervezendő vagy már meglévő ellenőrzőszerveknek,mint például a szerb egyedáruságok kezelőségenek rendelnék alá. A Temps hozzáteszi,hogy azok közt a javaslatok közt, amelyeket a londoni szövetségközi kon­ferencián fognak tárgyalni r ez a terv ia szerepel, amelyet épugy lehet Lengyelországra és Romániára, mint Jugoszláviára és Csehországra al­kalmazni. Remélhető, hogy ezt a tervet mielőbb el fogják ejteni. /MTI •/ -wái' rr ~''""7 n Bécs, március 31* / A MTI magán jelenté se/ A Neues Wiener i'agblatt romai jelentése szerint tegnapIfész Olaszországban a b*ÍS£­minl*zter rendeletére öOOÍessscistát letartóztattak az^stágbakaiénál: Slf 0iaé ?' A f ?* a " ÍB *ata* büntet 0 törvényszók eíéíflit jak! ?g&.^ffi^5S^ ^ ********* ebeket azoSan §B e r 1 i n , marolus 21, Németország tegnap ujabb öl millió aranymárkát törlesztett jóvátételi számlája javára* A legfelső tanács oson esi döntése értőimében Németország tudvalevően minden tizedik napon köteles 81 millió aranymárkát törlesztenimindaddig, amig a jóváté­tel kérdését véglegasan nem rendezik. A mostani ré*fizet éssel együtt 879 millió aranymárkára emelkedett már az az ősszeg, amelyet Németország ezen & oiaen lerótt. A németek, aranytartaléka most már kcaeláll a kimerü­lés hsa. /tei/ § B e rl i n , március 21. Berlinben április 2 6-án szocialis­ta nagygyűlés less, amelyen a szocialisták valamennyi árnyalata képvisel­tetni fogja magát* A nagygyűlést abból a célból hívták egybe, hogy a három internacionálé kísérletet tegyen egy kőző* program megálla­pítására., amelynek alapján újra egyesülhetnének a háromfelé tagolt szocialisták. A harmadik intornacionalóval szemben, amely Lenin és Trookij vezetésével a szélső bolsevistákat foglalja magában, mérsékel­tebb politikát hirdet a Bécsben székelő második internacionálé az amsterdami úgynevezett harmadfeles internacionálé. A berlini szooialis­ta~béksértakezlet annak a belátásnak az eredménye, hogy az egyes in­ternaoionalek önmagokban tulgyengék ahhoz, hogy törekvéseiket megvalosit­sák és ezért imák ismét közös alaponaií^v**:együttműködni. 4. A uómet szo­ciáldemokraták, mint a kormányzópárt xésmite nem &Z aJt vatalosan a nagygyűlésen, mert attól tartanak, hogy ott éles bírálatok fognak elhangzani a mostani német kormány ellen* Lenin ós Jrocki5 hiva­tafoTlátszetra szintén távoltartják magukat a nagygyűléstől, minthogy azonban Haóek resztvesa a gyűlésen, azt hiszik, hogy a szovjet-kormány ts hozzá fog* járulni a gyűlés ha*ározafcaino*, aaennyioen Radek azokat elfogadja. pkl/ _ § i c n d. o a ', március 21* A Hewyork •Irlbune irja: Lenin ellen ezelőtt több raint három évvel egy i>ora Kaplan ©evü nő merényletet kö­vetet fe el* Mór^e 1 * folyadékba áztatott golyókat lőtt rát a lővéa Lenin tüdejét is megsértette,, Lenin nagy nehezen felépült sebéből, de egész­ségét többé nem nyerte visp^a teljesen* A múltévben még állandóan be­tegeskedett , noha betegségének hirét kereken tagadták* Nemrégiben L&nin kijelentette, hogy most mar állapota kielégítő és újból taagkeadkheti aktív politikai tevékenységét. Meg is jelent a fémmunkások nagygyűlésén, ahol beszédet mondott* A gyűlés után azonban állapota í*3aét rosszabbra fordult* Lenin környezetében azt mondják, bogy voltaképen nem is maga. & golyó ütötte s»b, hanem aa á méreg ártott meg LseUn szervezetének, amelybe a merénylő a golyókat előbb beáztatta. Attól tartanak, hogy Lenin nem fog többé fölépülni, A külföldön élő orosz emigránsok feszült figyelemmel kísérik a Lenin betegségéről szóló híreket é* abban remény­kednek, hogy ha Lenin kénytelen lesz visszalépni a saovjet-kormány élé­ről, akkor nagy változások fognak bekövetkezni Oroszország politikai életében, /tol/ § 3 e r 1 i n , március 21. Klemperer tanárt, Németország egyik legnevesebb belgyógyászát, sürgősen Lenin betegágyához hivták. Klemperer már el is utazott koszkvába. Sir jserint Lenin állapota Igen komoly. /§/ / a r s ú 1 mnre IUS 20. A 1/ars óban megjelenő ZaSzvoboáu egész sereg különböző táviratot közöl az. OJ osz vö­rös hadsereg készülődéséről. Bármennyire valószínűtlen is a*\ tt irjá a lap - hogy Szovjet-Orcs jorszáq mai 1$ züllött áll ap q tn ; bon bármiféle háborús kalandra Vállalkozzék, a vörös hadze re-fF' tféh nyugaton való koncentrálása f ölő íWnen leh» t eguszerüen . . napirendre térni. Kgyre több gyalogság, lovasmg és 'tüzérség vonul fel Lengyelors zág közelében, amit most Mf alig le he t az* •zal megmagyarázni, hogy az élelmezési viszonyok ezeken a vi[fé­kekenjobbak 4 már csak azért sem, mert Trockij egyik legutepbi kádi parancsában háborús veszedelemről beszél. A Zq Szvobodu .sze­rint azonban háborútól most nem kell tartani, minaezek a készü­lődének a génuai konferenciával vannak kapcsolatban.

Next

/
Thumbnails
Contents