Napi Hírek, 1921. november/1

1921-11-02 [0023]

Sfem nejLvesn a *i a antant viselkedését a le Journal sem, amelyben Saiit Brlce ikogy a kisantant Kgjoixrajcrctk&x^^ viselkedése kétségtelenül agresszív," egyúttal pedig arra figyelmez­tet, hogy a katonai előkészületek is folytatódnak. Meg kell állapí­tani, hogy a szövetségeseknek ez a politikája- Jogosulatlan, minthogy a Károly király visszatérésével okozott incidens el van intézve nem­zetközi szempontból* A Horthy-kormány magatartása pedig igen korrekt volt, -«A mozgósítási kKfaEiacas költségek megtéri setére vonatkozó kíván­ság szintén Jogtalan, mert a kisentant akkor rendelte el a mozgósítást•', amikor Károly király vállalkozása már véget ért. Határozottan nevet­séges az a nyugtalanság,amelyet a kisantant, Magyarország leszerelé­sével kapcsolatban tanusit. Hiszon érnek a szerencsétlen államnak még arra sincs elég eszköze, hogy védekezzék szomszédainak mohósága ellen. Olaszországnak a Duna medencével kapcsolatos akciója még Jobban felbőszíti a ezlávokat, mint a kai-lista csiny» Az übceáslor arra utal, hogy még a legitimisták nagy többsé­ge ia rosszalja Károly király kísérletét, amelyet csupán egyes főurak helyeseltek, akik saját egyéni ambíciójukat akarták kielégíteni. Meleg elismeréssel adózik, a kis Magyarországnak, amely keményen harcol fönn­maradásáért. El kell Ismerni Magyarország loyalitását és llymóöon is támogatni kell abban, hogy kiszabaduljon mostani válságos helyzetéből. Károly király puccsa alkalmából az ország a hazafias érdekeket fölébe helyezte * ' a ki rály érdekeinek. Lisszabon, november l../JIavas/ Annak az épü­letnek a kapuja előtt, melyben as amerikai konzulátus működik, egy gránát rolbant fel. A konzul, az épületet elhagyva, lábával megérintette a gránátot,,a robbanás azonban csak néhány pillák nattal később következett be és csak anyagi kárt okozott. A grá­nát mellett cédulát találtak, amely ti ltakozi k Sacconak és Ye­nesü iiinek az EgyesU.lt Államokban történt elitélése ellen. /MTI/ *»' M § ADOMÁMT A KISFALUD?-TÁRSAS ÁGNAK. A Kisfaludu-Társaság céljaira ujabban -gróf Károlyi -Imre adományozott-75,000 koronát. Zürich, november 2. /Devizámé anui tás/ Berlin 280, uemyorh 541, London 2118, Paris 3965. Milánó £170. Prága 510, Budapest 67, Zágráb 180, Bukarest 347', Varsó 15, Bécs 25, oszt'** rák Télyegzett lő. /MTI/ § A magyar királyi Operaház igazgatósága tisztelettel fi­gyelmezteti a t. közönséget, hogy a dr, Sohippel Emil vendégf©lépé­sével kJrrftrelrk^lütTTtgg^wtgTí^^B hirdetett három előadási /november 1,3,5/ felemelt áru Jegyei érvénytelenek és ezek árát az Operaház nappali Hajós-utoai Jegypénztáránál a közönség felveheti. A Lohengrin csütörtö­ki és az Aida szombati előadásra szóló rendes áru Jegyek az elővételi, a Dalszinház-utcai pénztárnál válthatók, Berlin ,. november 2. A lapok a porosz kormány^ válságot a- birodalmi kormány válságára vezetik vissza. Az uj kabinéi alakulását illetőleg a lapok ííÉt lehetőséget emlegetnek: tíagy egy a nemet néppárttól a szociáldemokratáiig terjedő koali-,. dónak létrehozását, vagy az ugyneveze tt régi koali ciónak meg alakításai a centrumból", a szociáldemokraták és a demokraták pártj ából. A lapok véleménye szerint az első lehe tőségre igen r.evés kilátás van. /MTI/ • •»••..«• Berlin, november 2. A berlini vendéglői ipar munkaadói és alkalmazó ttj ai között tegnap ismételten tárgyalások folytak az alkalmazottak szirájkjának megszüntetése dolgában. A tárgyalások nem vezette k eredmény/re. aadigelé nem érethető a szakszervezetek által elrendelt szállitúéi^ . sztrájknak a natása. /MTI/ Berlin, november 2. Dr. Wirth birodalmi kancel­lár ma visszatér útjáról, mire nyomban miniszter tanács ül Össze. A minisztertanács a nagykövetek tanácsának legutóbbi jegyzckévsl és a porosz kormányválsággal fog foglalkozni. /MII/ § S z e g e d , november 2. A kiszombori nemzetgyűlési kápviselőválasztásnál Rásonyi Papp Gedeon munkáspárti felölt már az elsc napon visszalépett./MTI/ **<•».•* § P á r i 3 , november 2. / A MTI tudósítójának szikratávirata/ Az angol alsóház legutóbbi ülésén 'Ved^gevood ezredes int ernellációt terjesztett be Károly király Jöv6 ~* tartózkodási helyéről és a trianoni békeszerződés végrehajtásáról. Chamberlain a kormány nevében azt válaszolta, hogy a király tartózkodási helyéről még naa történt döntés. A trianoni békeszerződés egész terjedelmében érvényes marad,, kivéve a *elenoei módosítást, amelyet a szövetségesek Jóváhagytak* v — • § P á r í s , novamber 2. / A MTI tudósítójának szikratávirata/ A Morningpost azt írja, hogy a.magyarországi folytonos savainknak igazi oka a trianoni békeszerződés, mely megakasztja az egészséges életet és az ország fejlődését, § A Bélivasut közi és $ szerint a balatoni D-vonat ok szerdától, folyó hé 2.-ától kezdve ismét B^ap est tői Bécsig és ^ vissza napon ta közlekednek és pedig egyelőre Sopron-Ebenfurton át.

Next

/
Thumbnails
Contents