Napi Hírek, 1921. augusztus/2
1921-08-30 [0018]
§ S z ó f I a , augusztus • 30. Szófiában nagy néogyülés volt a hadsereg lefegyverzést ügyében. A szónokok hangoz tatták. hogy az ország belső békéje érdekében feltétlenül szükség van hadseregre. A lefegyverzés a szomszédokat arra fogja csábUtani', hogy Bulgária szabadsága ellen törjenek. Minthogy önkéntesen senki sem áll be katonáskodni, ezért a lefegyverzés rendkívül sújtja a bolgár népet, amely ezt nem érdemli meg, annál kevésbbé K meri minden erejével iparkodik a békeszerződés súlyos feltétöem?k eleget tenni. A gyűlés elhatáro zta, hogy felhívással fordul a oivllizált népek közvéleményéhez , támogatásukat kérve abban as irányban, hogy a bolgár névpel emberségesebben bánjanak el. Kérni fogják a bolgár kormányi 'is, hogy lépjen közbe a nagyhatalmak kormányainál, valamint a népszövétségnél, hogy a lefegyverzés tői álljanak el. A vidék naoyobb városaiban hasonló szellemű •népgyűléseket tartottak. /MTI/ Graz., augusztus 29. Az osztrák kormánynak a soproni szy vetsé gesközi katonai bizo iiságho z kirendeli képviselője és Jteugebauer miniszteri tanácsos, aki a hat árszabályozó bizottságban képviseli Ausztriái, mm Grazba érkeztek, hogy' ott résztvegyomk az os ztrák-magua'r nat ár szabályoz o bizottság ma kezdődő tárgyalásain, /MTI/ Pár i-s , augusztus 29. /Havas/ Sándor király állapota igen kielégítő, Hőmérséke délelőtt 36.5, este 37 fok volt, mié érverése pedig 80. /MTI/ «**•» mm K o n s't a n t i n á p o 1 y , augusztus 29. /Havas/ A Kisázsiából érkező legutóbbi hírek ujabb részleteket közölnek a Sangariosnál szenbedeit görög vereségről. A görögök balszárnya, amely Sangariosnál át akarta karolni a török sereg szárnyát. egész nap harcban állott török fedezd osztagokkal, amelyeknek sikerült a görögöket megkeralniök. A görög hadsereg a törökök elszánt támadásaivai szemben kénytelen volz a Sós-pusztára viszszavonulni, ahol két görög hadosztály elpusztult.Áz ellenség jobbszárnya képtelen bárminő mozdulatra. Hire jár, hogy a görögök, akik tiz nap óta sehol sem tudtak elöbbrejuini, kénytelenek előnyomulásukat későbbre halasztani. /MTI/ K o n s t a n tinápoly, augusztus 29* /Havas/ A tö'Wk hírszolgálati iroda Köjd-lliből a főparancsnok követke ző j elentését kapta: A török hadsereg Biledzsik bevétele után mmg zállta Achagla, Xénia és Jeniköj^ falvát is. Csapataink folytatják el őrenyomulásukat. A hadmüveletek kedvezően folynak. /MTI/ Prága, augusztus 30. A Czas értesülése szerint Benes külügyminiszter Parisba és Genfbe utaztában megállapodik Marienbaaoan, ahol folytatni fogja a tárgyaláso kat Pilz lene el követtel. /MTI/ P r ág a', augusztus 50. A Práger Presse jelenti Maehtis ch-Os traub ól, hogy még e hét folvamán ujabb kor látó zás okra kerül sor a ^őstermelésben. A bányatulajdonosok képviselői a legközelebbi napokban tanácskozni fognak a munkásszervezetekkel, \ hogy megállapíts ák a termelés korlátozásának mértékét. /MTI/ —> -» — Moss k v a , augusztus 29. , A Djetnota /Inseg/ oimü lap - a gazdasági tanácsok orgánuma - mxixxxpax foglalkozik a szopj eikormánynak a parasziszö vétkezőtekről májusban kiadott rendeletével . ±cmzAttm±mxaaéwk A rendelet biztosltja a parasztoknak, hogy a szövetkezetekben gazdasáci érdekeik védelmére szabidon 'szervezkedhessenek. Azok a parasztbizottsá* gok, amelyek legalább őt tagot számlálnak, fel vannak ruházva a j qoi személyeket megillető jogokkal. Szabadságukban áll, hogu é laaasl szerződéseké t kössenek,xs:xkaxx ingó tulajdont szerezzenek, takareKoetéteket gyűjtsenek, kölcsönöket vegyenek fel és műhelyeket rendezzenek le.. A hatóságok kötelesek mindenben támogatni a parasztszövetkezeteket. A szövetkezetek korlátlanul rendelkezhetnek a maguk pénze és egyéb javai felett. Evvel széles ut nyílik mea a parasztság előtt h lezüllött gazdetiégok helyreállításár(f. Ezeken a szövetkezeteken kívül talajjavító szöveUezetek is* alakultak, amelyeket az állam anyagílao támo- „ gat. /kTI/ <f -IrJiítdj^ ^^x^^iun-^^ <^V^Uw^r y£&^*>«£*á4*-. Zürich, augusztus 3°. Devizamegnyitás/ Berlin 677.5, Kewyak 589, Milánó 2520, Prága 695, Budapest 151, London 2175. Páns 4570. Zágráb 325; Bukarest 695, Varsó 021, Bécs 070. osztrák bélyegzett 059. /MTI/ § Debrecen, augusztus 3>0* Tegnap, 29»n4n este 20 óra 10 perckor A Oorabrád - Nyíregyháza közti személyvonatok.összeutköatek, A ket vonat közül az egyik tonkrement.As utasok közül senkinek sem történt komolyabb baáa* tfsupán az egyok motorvezető sebesült meg súlyosan, akit a nyíregyházi ETzs ebe t~k«ar hasba száll itattak be./MIl/, *Eebreoen, augusztus 30 # Tegnapelőtt, 38,-áa éjszaka a 'budapesti személyvonat egyik III. osztályú kocsijában tisztogatás közben vertócsában fekvő holttestet találtak, A rendőrség megindította a nyomozás t f Az. öngyilkos személyazonosságát nem sikerölt megállapítani- minthogy vasúti jegyén kivül,nála serrasi nyomra- vezető* okmányt nem találtak,/MTI/,.