Napi Hírek, 1921. augusztus/2

1921-08-26 [0018]

P r o d o m o. A tisztelt szerkesztőségekkel miheztartás végett közöljük, hogy-/"' Pécsről az éjszaka folyamán bú anyagot kapunk. § P é v s, augusztus 25. Bádoki Soós károly altábornagy a déli űéggeken vezénylő tábornok és Kiszely Gyula kormánybiztos ma délután 5 órakor együttesen fogadták a pécsi szociáldemok­rata mumkásság tizenöt tagú küldöttségét Soós altábornagynak a püspöki palotában lévő hivatalé helyiségében. A fogadtatáson, megjelent Szabó József miniszteri biztos is. _ A munkásküldötts ege t beleofekor Soós altábornagy és Kiszely kormánybiztos kézszorítással üdvözölték c utána León, altábornagy a köve tkező szavakat intézte a megjelentekhez: - Szokásom keze i fogni mindig tisztjeimmel, amikor előttem megjelennek. Önöket is kézszorítással üdvözlöm, mert munka­társaimat látom Önökben a haza ujj áépit és ében. Amit én bevonnlásom alkalmával láttam a bányatelepen átvonulva, azt az érzést aj és j^obb korszak jelének szeretnem tekinteni. Ezt a megnyilatkozást igaz örömmel és katonásan őszinte jóindulattal fogadom. A kormány zót, aki atyai gondozója a munkásságrifiQ, informálni fogom, hogy" milyen érzelmek laknak az önök s ziipé oen. Izután a munkás küldőttség szónoka Koller József nyomdász felolvasta a szociáldemokrata munkásság nyilatkozatát, amely a köve tkkzőképpen hangzik: Nagyméltóságú altábornagy Ur, méltóságos Kormánubistos Ur í ' Kngedjjk meg, hogy Önök előtt,, akik itt a magyar államot kép­viselik, a pécsi szociáldemokrata szervezett munkásság nevében, férfias, őszinte nyilatkpzatot tegyünk. Hatása alatt állunk annak az örvendetes ténynek, hogy a magyar csapatok bevonnlása során azok a félelmet gerj esziő hírek, amelydhosszu időn át körül­fogtak bennünket - mint ahogy reméltük - teljesen alaptalanok­nak bizonyultak. Amikor itt lent az utcákon a bevonnlás dlkal­mval ezrek örvende ttek az idegen megs zállás végén, ott voltunk mi is és azonnal megtettük a lépéseket ahhoz, hogy itt-Nagymél­tóságod és Méltóságod előtt érzelmeinkről számot adjunk, Sulgps erkölcsi vádként nehezedik Pécs szervezett munkásságára az a' hit amely elszigeteltségünk során elterjedt rólunk. Mélyen és őszintén átérzett szükség számunkra, hogy ezt a vádat elháriiésuk magunk­ról. Ami itt történt, az rólunk, de nélkülünk történt, akik világosan Ítéltük'meg a helyzetet, hallgatásra kényszerültünk, akár a polgárság. De mi, szakszervezeti munkás ok, csak kifelé viseltük a hallaatás kén yszerüs égét, a munkásmozgalmon belül nem mulaszio ttunk, el egyetlen egv alkalmat sem arra. hogy lrgalább meg nq$iséreljük a*mienAueíC ellentétes kommunista politika hajtóerőtnek ellens ulyozását. A pécsi szerve zett munkásság, amely a megs zállás alatt is ragaszkodott a Buáapes ten székelő szervezeti központjához, boldog K hogy gyökereit újra a maayar munkásság talajában elmeritheti. & reményben éli a meg­szállás Ráront esztendeje alatt. Amikor qjviharés idők ugy állították fel a kérdést, hogy válás ztani'kellett a között: Magyarországhoz akarunk-e tartozni, vagy sem, mi,Pécs szervezet f munkásai, a kezdet-kezdetén ugy választoltunk, ahogy választanul kötelességünk volt. Itt emeIkeanek azok a" htfteok, amelyek minket ide kötnek. Verejtékünk áztatta ezeket a rö^őfeet és legfSbb javunkat, életünk tartalmát, a kultúrát ezen a nyelven szívtuk magunkba, Csokonai, Petőfi, Idy lantjain a mi szivünk kurjai rezdültek meg. Mi a magyar társadalom és a magyar munkásosztály elszakíthatatlan részének áraztuk magunkat és ha szere%psétlen jiszonyok a válaszútra kényszerítenek bennünket, itt ,Uraim, Önök előtt ünnepélyesen kinyilatjoztatjuk hüségílnkai a magyar állames^szte iránOtérjük, fogadják el ezt a nyilatkozatot azokkal az érzés ékkel, amilyenekké 1 mi ast az ersság és a világ szine előtt megtesszük. Kérjük a lelksk megnyíltának es órái- , ban, állítsák meg a sújtó nézet, biztosítsák, hogy szer vezet einÁ újra megkezdhessék a munka..ság jólétének biztosítására irányuló mumkájukat és helyre ááliihass'uk- az anyaország szakszervezetei­vel a rég éhajtott kötelékeket. Kérjük, tegyék lehetővé, hogy a pánikban elmenekültek visszatérhessenek tűzhelyükhöz. Mi magunk akarunk elégtételt ssolgáltatni minden sérelemért és egyetlen vágyunk, hogy kivegyük részünket hazánk felépítésé­nek munkájából* Soós altábornagy a nyilatkozatra a köve iksző bes zéddel válászol t: r És itt elnhangzott nyilatkozat hazafias örömmel tölt el bennünket, mert ezzel Önök azt tanúsítják', hogy akkor, midőn mi kitárt karokkal testvéri szerete ttel jöttünk., ezt a területei és elszakított társadalmat hazánkhoz visszacsatolni, igazunk volt abban a feltevésünkben, hogy azok a felháborító és megbélyegző hírek, amelyeket az Önök szónoka is emiitett, a munkásság törne geit illetői eg igazak nem lehetnek. Kzek csak a?or. izgatóknak a világn&k szánt kifelé irányzott hangjai lehettek, akik maguk legtöbbször munkások sem voltak, akines öncéljuk volt, hogy a munkásságot megtévesztve idegen érdekek ssolg áloitóZba állítsák. Jól tette a munkásság, hogy most világot bejáró hangos szóval tanúságot tett arról, nogy a mi felfogásunk, a mi meggyőződésünk a helyes s hogy Lindernek és kommunista tár­sa inafc hazaáruló, gyalázatos magatartásával az a szociáldemok­rata munkásság, amelynek bizalmára ők mindig hivatkoztak, f nemcsak hogy egyet nem ért, de a szabad véleménynyilvánítás §140'óráit rögtön felhasználja arra, hogy velük minden közösséget ^megtagadjon. „ . . ... Örömmel vesszük az 0$ök fogadalomerejével bíró ígéretet, hogy teljes erejükkel kivannak dolgozni hazánk újjáépítésén. /Folytatása következik/ 9i Makvár Távirati Iroda jelenti = "A inai' minisztertaBács végén Mt" a gyászhír Wekerle Sándor volt magyar királyi minisz. terein ok ' várátián elhunytai:ól f A min is ztertanáes elhatározta, hogy á kabinet tagjai testületileg jelennék, meg a, temetesenv ..... 4 a agyár királyi kormány koszorút, helyez a ra^atalrajM.og az esOolyamáfn a "Vörös Kereszt Korház, epuieteben .a gyászbaborult Szvecv"és az elhunytnak fiai előtt meg j elen t a miniszt erein ok mógbf?állbll MrczíhlSi Bárézy István Miniszteri tanácsos az eldőld osztály vezetője, aki anuafe idején Wekerle Sánöor minis?­tírelnök titkára volt .Kossuth Lajos mini szterelnoki.iosztálytaná-. ll^^iférlíibeöV aki Wekerle Sándor legutóbbi minisztereinoksugc alatt titkára Volt az elhunyt állam* ér íiunfk,. s ugy a nimisz­torelnok mint a magyar királyi kormány neveben^mely részvétének klíejozást.Táemétés napjáról Ís helyérÓi;Wekerle Sándor végrendeleténél*""felbontása után fogpaíc intézkedni*: Aminiszter­elnökség palotájára a gyász jelűiéi tűztek a gyász lobogót* ^

Next

/
Thumbnails
Contents