Napi Hírek, 1921. július/1
1921-07-02 [0015]
Épen ezek a válla la tok amk, medrek a gaadasA* gi krízis foljtán a legsúlyosabban szenvedtek;minthogy ezekrek bank* . iája zekő tt etjeik, nimsenek, hitelt nem tudnak előteremteni* ugy hogy • — 9 súlyos váltság révén azőröstül-bőröstül kisajátíttatnak* Igy tehát baJb/es ugyan aa 1913-1919 évek jövedelméből valő kiindulás , de a j öve delemát lagjtak kót^liara adát kell axdbul venni és ezt a kisebb a a 250.000 koronás jövedelemmel nem biró vállalatoknál őt százalékkal,, a nagyobv4*y*4 négy százalékkal tŐkésiteni 0 JBz valamennyire megfelelne, azonban még igy is súlyos igazságtalansátok adódhatnak, miért is fennt kell tartani azt a lehetőséget, hogy a vállalat becslés utján állapíthassa mag vagyonát* Megadandó a maganipari cégeknek az a lehetőség is, hogy illetékmentesen részvény tér sasággá alakuljanak át, és az első vagyanváltság szerint viseljék terhüket. Természetes„ hogy ezek váltság-összefeábe betudandó az lÖ21:XIV.t.o. l.és 3.fejezete szerint fi-, aetatt váltságösszeg, aminthogy ezt azoknál araagánipari cégeknél is érvényesíteni kell, melyek részvénytársasággá nos alakultak át, mert hiszen jövedelmükben, melyből vagyonuk megkonstruáltatott, bánna van a betétek és devizák jövedelme is* kifogásoÍja, hogy a javaslat m e oégektől hat hónap alatt kívánja behajtani a váltságot* Szerinte erre legkevesebb három esztendő volna biztosítandó. Ségül kéri, hogy az adófizetés saját jegyzésű kötvényekben e vállalatoktól száz százalék erejéig elfogadtassák, ^r.GlŰckstahl Samu , az OMKS képviseletében szólal fel. A pénzügy tudomány csaknem tla éve vitatja, hogy nem hat-e a termelésre károsan, ha a vagyon egy részét veszik el és rera helyesebb-e ezért egy éveken keresztül salyasabb kulccsal kivetett adó, A kérdést a kényszer oldotta meg ugy, hogy a vagyon egy részének igénybevétele mai-* lett a legsulyoaahb adókat rakja az. adózók vállára. Természetes tefe hát az érdekképviseletek tiltakozása* De figyeleméi kell lennünk, a szomszéd államok adó terheire is, ha a magánkét sulyosaak tartjuk,, A német földváltsag tíz-hatvanöt százalékos kulccsal operál és már az egy milliós birtok 50 % váltságot fizet. A szomszédos államok tarvényeiben a fttldhtrtok értékét a tiszta haszon huaszorosában állapították meg és ez érték után vetik ki a váltságot* <Az Üzemi tőke « dig, forgalmi értékének nyolozvai százaléka után fizet váltságot.^ tárgyi adőzáspendszerünknél a legigazságosabb az volna* ha minden itárgy fbrgalmi értékét érte volna a váltság ugyanazon kulcsa alapján. D a mivel ez a váltság kivetését évekre áttolta volna, célszerűnek mutatkozott az értéket külső jellemző körülmények alapján mag állapitaat, helyekből megközelít be toleg lehet következtetni a vagyon nagyságára* Es azonban igen megne.hesi ti a terhelt össsehasonli tanát és annak a me gál lapitását, fiogy arányosan osslik-e meg as egyes vagyonágak adóterhe. Legcélss erüobnek mutat kőzik ás ö sssehasonlit ás azon az alapon, hogy az egyes vagyonok hány évi jötte de Imiikkel róják le a váltságot, A betétek és joly ós zámlakövep~€ lések 8^10 év, a tőzsdén jegyzett papirok 5 ev, a nem jegyzett ipari és kereskedelmi vállalatok J-4 év jövedelmét f ize tik váltságul. Kéri a törvényho" sást, hogy as arányos te hervise lés érdekében a mezőgazdaság váltságát is ugyanezen Szempontok mérlegelésével állapítsa meg. A ke re skedelmi váltság te kiírtét ében kéri azt a módositást % hogy a fizetési határidő három évben állapíttassák meg % Indokolja e kérést a kereskedelem kritikus helyzete. Túlbiztosítások esetén is álljon jogában a ke reske dőnek a mérleg] alapján való váltságolást kérni és hogy beszámítható legyen as a váltsága össseg, amelyet a kereskedő be"téte t€C vag y folyószámlái után már lerótt. Kérje esután, hogy a hástartási berendssése k és a hábo-> ru előtti időből származó műtárgyak váltságolása eImaradj on és csak a háború alatt ssersett, ily természetű vagyontárgyak kerül jenek váltság alá. Jégül arra kérte a pénzügyminiss tert 4 hogy vegyen fel mteskece seriét a java?latba a kétsseres váltsag olas eIkerül ésére, mert a különböső fordulónapok mellejt igen gyakran a vagyonváltozás miatt ugyanaz a vagyon több izben kerülne váltság alá. Hegedűs Nándor as Orsságos Földmives Ssö vétség titkára kifejti,hogy as egész világon a mezőgazdaság megadóztatás* aránylaa kisebh^merí intézménye ser akarják est megerősíteni t igen vessedelmss nálunk éppen as ellenkeső pénsügyi politikát csinálni, Hissen válságos időket élünk, beláthatatlan oe szélyek fenyegetnek ha elvonjuk a jobb gazdálkodás, a trágyázás stb. lehetőségét. A Földmives ,Szöve tség demokratikus alapon áll. ízért azt javasolja, hogy váltságmentesek legyenek a létminimumot érintő kis birtoktestek öt holdig általában, 10 holdig a rokkan tak, hadiözvegyek hadiárvák ingatlanjai és ason apáké, kiknek egy fia elesett a harctérem. Esek már megfizet ték. a váltságot. Továbbá fel váltság alá essenek azok-a qasdák, kiknek minden vagyona az ötven holdat meg nem haladja. Éáromnegyedrész váltságot fizesse-' nek azok, kiknek minden vagyona a kétszáz holdat meg nem haladja* ,Est a közénosztály v édelme" naran cs ólja. Ami differencia igy mutat ftozik, as t viselnék a kétezer holdon felüli birtokok tulajaonso ai*, a t<: herbiróképesség arányában. As l élő es hol ff elszerelés egyáltalában mentesi ttessék, ha es nem lehetséges feltétlenül ragaszkodunk ehhez az előbb említett kategóriánál. nemkülönben ahoz, hogy ne tekintsék hadi vagyonnak és ne essék dupla adózás alá, ha a gazda adósságát kifizette. Hissen ha ez nem történt volna az államnak kellett volna megmentenie a középosztálya. Alánosán, é" részletesen megindokolja hogy miért országos érdek x a kis birtok-te s Uk védelme. Összehasonlítja az ingó és ingatlan vagyonváltság mérveit és igazsáros, méltányos elbánást kér. A jogos J'öldig ények guors kielégítése céljából kívánja a nagybirtok természetbeni vál tsáaolását, sőt az ezer holdnál ragyobb x birtoknál is, ha ott házhelyioények kielégítése céljából ,van erre szükség. A TEBE képviseletében dr. Halom Desső vezérigazgató általában foglalkozott as ingatlánváltságnak a részvénytársaságokra való kihatásával. Kifej te tte hogy a javaslat 15. S-a áttöri a részvénytársaság elvéi és inai tüányt terjesztett elő aziránt, hogy amennyiben ezen paragrafus fen tartajtik, azt ujabban olyképen szövegezzek, hogy e.lőre me gáll ap i tott arány szerint számítsák ki az ingatlan pótvál ífs ágot, a kivetési a pénsüg yi gasga tóságra bízzák és jogorvoslatot engzdjenek az Országos Pénzügyi Tanácshoz, Indítványozza, hogy, a tárca ré szpényté r.«a*4f 0* pót vál t ság át as első vagyanváltság-tör vény 21, §-a sgerint be ss ámítandó va gyón vált sághos ssámitsák, továbbá,hogy a ház réssvényt ársaság ókat a korábbi törvény mepvál tosiatősávaf uouarezen szakasz alá vonják. Végül in-