Napi Hírek, 1921. július/1

1921-07-11 [0015]

ur,' Jalsovszky JeaŐ miniszteri tanácsos a kultuszminiszter rium nevebem átad az elnökségnek négy levelet, amelyet a minisztérium, intéz a külföldi missziók képviselőihez. Rákosi J enó francia "beszéd kíséretében adja át az elismerő­levelet báró ^Redding Bitereggnek, angol beszéddel gyújtja át PedloV kapitánynak és német beszéddel Asta Nilson kisasszonynak. A Fltfderus főkonzulnak szóló levelet Budapesten fogják átadni. „ „ . lichtenherg Kornél dr. egyetemi tanár magyarul, franciául,, angolul es németül közölte a közgyűlést azt a határozatát, hogy a kül­földiek tiszteletére a szanatóriumokat emléktáblákkal fogják ellátni. . , Dr. Fodor Oszkár királyi tanácsos, főigazgató érdekes jelen­tésében kifejtette, hogy a gyermekvédelem ügye nemcsak a szivek mele­gének az ügye. hanem elsőrangúan fontos nemzeti ügy, amelytől nemzetünk jövője függ,. Amikor SzétyKálmán gyermekvédelmi törvényéé megalkották, a müveit viíág társadalma szinte csodájára járt a mi gyermekvédelmi be­rendezkedésünknek, azóta azonban e téren elohaladás alig történ** A po­litikai izgalmak es válságok hosszusorozata, a háború, a letűnt gyászos rendszer romboló munkája, nagy nemzeti szerencsétlenségünk vezettek arra, hogy eredményes gyermekvédelmi munka ma a külföld áldozatkész támogatása nélkül alig képzelhető. Majd méltatja dr. Bókay íános egyetemi tanár kiváló érdemeit és azzal fejezi be beszédét hogy a historikusok, akik e kornak történetét meg fogják irni, bizonyara vezető helyen fogják méltányolni azokat a nagy szolgálatokat amelyeket Rákosi Jenő,a nem­zet patricharkája e téren a hazának tett. Végül ismertette a Munro Hek­tor, Armstrong, Smith és Frederic Henckihson-féle angol akciók üdvös eredményét,, Indtiványára elfogadták a számvizsgáló bizottság jelentését és a költségvetést* Ezután dr, Őváry ferens indítványéra megválasztották al­elnökökké Ruffy Pált, Burohard Bélaváry ^ezaőt, dr. Bőkgr Jánost, és Veszprém-Somogy-és Zalavármegyék alispánjait,, Végü l Ruffy Pál h angulatos szavakban fejtegette, hogy anyagi jólétre kell törekednünk, amely fejlessze a kultúrát, a kultúra pedig fejlessze a karitativ munkásságot. Elismeréssel emlékezett meg a kormány működéséről és terveiről, es arról a miniszterről, aki egy fehér ravatalnál, édes gyermekének halála alkalmából megfogadta, hogy a gyermekek érdekeinek szenteli egész munkásságát./Telkes felkiáltások éljen Bernolák!/ Bízik az isteni gondviselésben, amely át fogja tömi azt a gyűrűt, amely minket most fojtogat, és bízik a&ban, hogy a haza uj fényre fog Cerűlni, ,/Eosszaa tartó éljenzés és t. a Ps/# l/ Rákost J énő üdvözölte ezután Bénára Ákos volt jóléti minisz­tert, magasztalva emlékezett átég a kultuszminiszter érdeklődéséről, kösö­netet mondott az uj agyalapit óknak és végül adakozásra szólította rei az egész magyar közönséget.. A vendégek ezután hosszú kocsisorban Balatonszabadiba in­dultak, ahol Pethee István jegyző köszöntötte őket, Bernolák miniszter szívélyes szavai után megtekintették a mintaszerűen berendezett szana­tóriumot, ~ " , A kocsitnCm'f €ZuTdn visszatért Siófokra, ahol a közgyű­lés tagjai Ó3 vendégei megebédeltek. Az első felköszöntőt Rákosi Jenő mondta a kormányzóra, A vendégek állva hallgatták^meg. Majd az asszonyo­kat éltette Rákosi,elsősorban Bernolák N ondómét és a külföldi misszi&k képviselőit. Liehtenberg Kornél dr, ás Bernolák Nándornét köszöntötte fel* ' dr. íerayné és Jalsovszkyné a gyermekvédelem barátait élfc^ék. Cewefíné a stockholmi svéd^agyar,-.egyesületről és elnökéről, dr. Leffelér Béláról emlékezett meg. Qvary eremö Bókay Jánost es Benárd Ágostont köszöntötte fel t Benárd Ágoston nagy elismeréssel emlékezett meg utódjának kiváló működéséről* lindberg Hermann, egy svéd fiatalember, aki megtanult magyarul, ékes szavakban fejezte ki örömét, hogy magyar nyelven üdvö­zölheti a közgyűlést. Az egész társaság azután külön hajón átment Almádiba., ahol szintén mintaszerűen berendezett szanatóriuma van az egyesületnek, melynek megtekintése után a különha^ő a vendégeket vissza­vitte Siófokra, ahonnan azután az esti gyorsvonattal Budapestre utaa­tak* /ÜTI/ 1 § A Magyar Távirati Iroda jelenti: Dr. Bernolák Nándor népjóléti miniszter, aki vasárnap jeleni: volt a Zsófia Gyermekszana­torium Egyesület közgyűlésén és megtekintette az egyesület szanatóriumot báró Redding- Biberegg társaságában, bejárja most a Balaton-partján lévő egyéb gyermeküdülő telepeket, valamint a fehérvári intézményeket is. A miniszter hétfőn este érkezik vissza Budapestre es kedden mar részt ve3Z a nemzetgyűlésen. London, július 9* / Wolff/ íownshend tábornok* aki a parlament" aek tagja., választóihoz intézett levelében bejelenti, hogy mint magánem­ber, Törökországba szándékozik ut SE ni, mert a lehetőségig meg akarja aka« dáljoz*!, hogj Anglia ujabb háborúba bonyolódjék Törökországgal. /MTl/ Ion a o n , július 9* / Reuter / Washingtoni jelentések szerint a kormány közölte , hogy a Tampicobe küldött két amerikai hadihajót valő« azinüleg ismét vissza fcgják raadáLai* /ifiTl/ Müaűheüj, július 10«, / Wolff/ Tegnap ért véget a kommunisták pöre, amely* juaiua 20-án kezdődött meg az esküdtszék előtt * A vádlót ­tak közül* akik asaknam valamennyien a námtt egyesült komnuaista pártnak a tagjai éa akiket a robbanó anyagokról szóló törvény megszegése miatt voatak felelősség re a hármat f elmentettek, egyet aéj/g évi börtönre és pol ­gári jogainak öt évre való felfüggesztésére, nyolcat fogházbüntetésre, a te többit pedig várfogságra Ítélték. /ifiTl/ - - ­Ii(MHr|; július 10. /Wolff/ A m&gdeburgi Hellas úszóklub nemzetközi versenyé* Rademaohar /Hellaa/ a 200 métsrsa mellúszásba* uj világrekor cfct illitot t fel 2 por 45*4 m&sodporoosl. AZ uj világrekord 4.8 másodoorooel jobb a réginél* /MTl/

Next

/
Thumbnails
Contents