Napi Hírek, 1921. június/2
1921-06-18 [0014]
i M ó ma, június 18« /Stefani./ * pápa na kihallgatáson fogadta Samssioh gróf romi magyar követet és Kvassay magyar követségi titkári./MTI./ * f I r ^/ f J^niusM*jAmla. / A belgrádi Tribun a bistos forrásból közli, hogy Brenicza és Kos&»o irányában jelentékeny albán szabadcsapatok vonulnák a sserh- horvát* szlovén királyság területére,, &z albán elemek fegyverkezése azt a célt szolgálja, hogy megkönnyítse a Szerbia elleni esetleges támadást. A szerb előőrsök több albán osztaggal ütköztek már össze a Orina közelében és a harcok folyamán körülbelül hatvan albán, köztük több csapatvezető, vesztette el életét. /MTI./ 0 r á Oi jjtnius 18. Dr* Mintelen tartományi fBnök és helyettese,dr* áhrer, Kölbl tartománygyűlési elnökhöz intézett közös levelükben a tar tornán ygyül és főbizottságának rendelkezésére bocsátották tartományi főnöki. illetve tartományi fönökhelye itest mandátumukat* aet az elhatározásukat a keresztényszocialista párt vezet Őség tanácskozás ainak eredményével okolják meg * amelynek nyomán a tartományayalés határozatának remsSzúrna} ás ár a vonatkozó határozat keletkezett, továbbá azzal, hogy énnek következtében megváltoztak annak a pártnak viszonyai 0 amely M inte lent és Ahrert a tartományi kormányba be választotta*/MTI./ London, június 18* /Reuter*/Kivi teli hiteltervezet alakjában ma közzétették azokat a fel tételeket, amelyek mellett a kormány az angol kereskedelmet támogatni szándékozik. A kormány oly váltókért, amelyeket hajón iovábbitandő árukért adtak, a váltóösszeg le feljebb 85 százaléka erejéig jótállást hajlandó vállalni. Az uj rendszer, amely legközelebb éle tbelép, sokkal szorosabban simul a ke* reskedelmi forgalomhoz, mint az eddigi előlegrendszer, mivel ezeket a garantált váltókat rendes uton lehet leszarnitoltatni* A kormány az angol bankokkal és pénzügyi cégekkel együtt résztvesz abban a Kockázatban is, amellyel a szövetséges államokkal, t*i* Finnországgal, Le ttországgal, Észtországgal, Litvániával, Lengyelországgal 4 Ausztriával, Magyarországgal, Csehországgal, Jugoszláviával, Romániával, Georgiával, Örményországgal és Bulgáriával való kereskedelem finanoirozásának ez a módja jár*/MTI*/