Napi Hírek, 1921. március

1921-03-13 [0009]

§ A Társadalmi Kgyesaletek Ssövetséqe vasárnap délsió tt 11 órakora Vigadó nagytermében nagygyűlést tartott, amely egyhangúlag állást foglalt a destruktív sajtó ellen. Már fél 11 órekor zsúfolásig megtelt a Vigadó hatalmas épülete * nagygyűlésen résztvevőkkel. Eqymásután jöttek « külön­böső társadalmi eg yesulvsek ké t .>vi m elői. amelyek kijelölt helyeiket a legnagyobb rendben foolalták el. A karzatok is zsúfolásig^ megteltek érdeklődőkkel és a Via adó folyosóin is ezernyi tömeg szorongott. A ssönoki emelvényen a középen Bernát István a Magyar Gazdaszövetség elnöke / foglelt kelttet töle jobbra ültek; Zadravecs István tábori püspök, Bib»r Rezső, Pröhle Vilmos, balr-l pedig Benárd Ágoston, népi ól é­V ,*J* ni ,* st \ r * Ceilléry Andris, Ssekelu János volt államtitkár, eelff Károly ae Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke, Ssmrocsányi György és Ágoston Gésáné a Magyar Asszonyok zemzeti Szövetségének 'kiküldöttje, A pódiumon foglaltak meg helyet; Milotay István, Petecsy Dénes, turi Béla, sokoró­pá tkai Sgabó Is tván' Gur.da fe nő nemsetauülési képviselők KeleiJ Dénes, a KAtíSZ. elnöke és a Mávf elnőkigasgatója, dr. Söttevényi Olivér, a Délvidéki Liga ügyvezető igazgató­ja, dr, Subert Zoltán, a Felvidéki Uga főtitkára, dr. Ssörteey Jói sef', a Magyar Kemseti Szövetség üauvesető inas* gatója, Herkély Tibof, Horváth Károly as IMT/' vezető tagjai és mások ssámosan a külőnbösó társadalmi egyesületek vesetu­ség é bői . Pontban 11 órakor nyitotta meg ünnepi csendben a nagygyürés t Csilléry András, akinek ihdi tványára egyhangú­lag Bernát Is tvántvál assto tták meg elnökké, Bernát István tomboló lelkesedés kősbsn a követ­kese besséáíiei nyitotta meg a nagygyülé st\ - Amidőn kötélességemhss hivem meleg ssavakkal és őszinte érzéssel kössönöm meg önöknek est a megtisztelő bisalmat. engedjék meg, hogy bizonyos dolgokra felhívjam figyelműket. Mindnyájan tudjuk és^ éressük, hogy ennek a gyű­lésnek és azon határosati j avaslcttnak t melyet remélem, egy* hangulag fognak elfogadni t a tvleó tábor rész éréi vsámos el­lensége less. ián kevésbé nyíltan, mert bisonyos oknál fogva a sajTÓ nem nyilatkoshat ugy, ahogy első tekintetben akarna, de annál több ellensége less iitokban ,.jakik meg fognék ben* nünket vádolni aszal, hogy a saj tóssabmdságnak vagyunk ellen­ségei. En ast hiszem, hegy ebben a többeser főre menő gyü­lekezetben nem ekad,egy ember sem, aki as igasi becsületes s aj tó ss ábadságnek ellensége volna, /ügy van!/ De tudjuk, éressük, hegy a saltó szabadsága nem lehet.korlátlan, hogy különösen as a setfw * ^ t amely a nemseti lét gyökereit igyek­ssik elrágni, ssabedsdgra igényt nem tarthat. /Ügy vonl/. asen a napon, amely égessen kösel esik mároius idusához, kell, hogy felhivj/aá as önök figyelmét arra, hogy e magyar nemset történetének két márciusi napja van. amelyek elévül­hetetlenül és kitörölhetetlenül be vadnak írva a történelem nagy könyvébe. As első márciusi nap a Petőfiek és Kossuthek napja volt, amikor egy égess nemzet soktekintetbén gyermeki hottel. de optimismu3sal és tiszta szívvel üdvözölte a szabad* sáq felkelő napját. A rc&sik nap, amikor épen bekövetkezett a bűnös kesék munkáje nyomjn a nemzeti ö*szeomlás, elkövetke­zett reánk as a nap, amelynél szomorúbb bennünket ezer éven át nem ért meg. Alig két évvel ezelőtt épen ezen. a helyen hirdették es esrwves Magyarország rombaaölés ét .Es ha most Í szal izemben látom est a nemsetépi tőmunkára váll alkosd gyü­ekesetet, akkor lehetetlen hogy a legjobb reménnyel ne tekint­eek a jővO elé.De egészen bisenyes, hogy a hetven év ta­passtalatait fel kell használni, hegy nekünk azzal a határo­sati javaslattal, amelyei el akarunk fogadni', uj utat, helye* sebbet a réginél kall nyujtant.mert a mulí minden optimismusa mellett nem tettünk sserf asekWe e tapasztalatokra, amelyek oly elvitethatatlenul szükség esek,Abbén e reményben vessem át as elnökiést, hogy a munka, melyet végesünk, évssásadokra kiható fontossággal oir, /Hosszantartó éljenzés és taps,/ Ágoston Gézáné-álla tt ezután ssólásra. Bejelentette, hogy Tormay Cecil a nagygyülé sen nem vehet résst betegsége miatt* A Magyar Asszonyok íiemseti Ssövetségének nevében a des* truktiv sajtó kérdőre vonás át és megbüntetését Tormau Ceoil fogja bejelenteni a Magyar Asszonyok Memseti Szövetségében. Addig is mig es megtörténik, * mondotta - mi is követeljük és csatlakosuik as Egyesült Ke resstény Hemseti Liga kebe­léből kiindult és aTJSZ. áltel megindított mosgalomhos. Követeljük ezt a tetemrehivást, nemesek nemeetünk nevében, hanem annak es ifjú nemsedék nevében is. melynek lelkét # mi asssonyok vagyunk hivatva eltölteni keresetenu ersjssel e* lángoló faji öntudattal. Mem akarjuk és nem tűrjük, hogy '*t a nemsetmentö munkánkat a destruktív sajtó mérge megfér­tősse; nem tűrjük tovább, heou as ő cinikus kösönyük Jé­nád** í a vetett hitet a lelkekben elhomályosítsa; nem tűrjük, hogy aknamunkájuk a keresztény egyetértésit megbontsa. Ha a társadalom energiájú nem elég erds, hegy a *^«í hathatós támogatásával kiirtsa est a fekélyt, ekkor követel* jűk a kormányhatalomtól, hogy végre ssámeljon le ezzel a vesse* delmes, gonosz belső ellenséggel/Felkiáltások; Most is itt vannak a zsidó ujságtrókt Le volükt/ Ebben a leszámolásért folytatott kasdelemben asszonyi lelkünk egész fanatizmusával részt fogunk venntl/Lelkes éljenzés es nfim Ksután Pröhle Vilmos ssólott. Ha - mondotta - nem­zetek háborút indítanak, vagy akartuk ellenere abba beleke­verednek és ha a háborút elvesstjük, esert fisetniök es ssen. veániök kell, $s nem újság, Asonban as a helyest, amellyel . n i ssembeállunk, nem egy vesztett háborúnak szükségképeni kö­ve tkesménye.Azon a cinen, hogy ez minket illet, elvették tőlünk hazánk tBhb mint kétharmadréssét, rabságra juttatak mncyaf testvéreink, magyar nemzetiségeínk milliói t.Azon a cl­men/legy jóvá kell tenni a hábor. pussiitását, nemsetgyi lko e ^ reliételeket róttak reánk./FoIkiáltások; A ssidókl/ A trianoni békeszerződésben ason a címen, hogy mi voltunk a háború okozót.

Next

/
Thumbnails
Contents