Napi Hírek, 1920. november/2

1920-11-26 [0004]

§ Dr. Preszly Elemér, pestvármegye főispánja, különböző köz­igazgatási kérdések megbeszélése érdekében az összes törvényhatóságok főispánjait a tegnapi napnak délutánjára Pestvármegye, székházába hivta meg. AZ értekezleten dr tt Ferdinandy Gyula belügyminiszter is megjelent, aki a főispáni karhoz intézett beszédében a helyhatósági választól jog reformjának szuka égess égére vonatkozóan többek között a következő_ ket mondotta: A helyhatósági választói jog ezídőszerint tülajuönképen az ^1919« évi november 17-én kelt miniszterelnöki rendeleten nyugszik, amely rendeletet az 1920. évi 1, t.c. jóváhagyott,, Tehát a törvényható­oági ée községi választójog érvényes törvényerejű rendelettel van sza­bályozva. Már pedig rendkívül nyugt-ilanitó az a tudat, hogy ezídőszerint a helyhatósági választói jog a legradikálisabb módon van szabályozva* o.z a gondolat, hogy ezen törvényerejű rendelet corpus jurisuhkban heiyetf oglalhat, ez már maga alkalmas arra, hogy mindenki tói • legnyug­talanítóbb érzést váltsa ki. Hiszen ha ezen választójog bármely előre na« látható körülmény következtében bármikor is végrehajtáa alá kerülhet­ne, a községi, városi és megyei közigazgatási hatalom olyan szélsőséges elemek kez-be kerülhetne, amelyek örvényoe sodornák az egész muni­cipáVlie közigazgatást, A nemzetgyűlésnek - amint arra ónak alkalom nyilik -kötelessége tehát ezt a tor vén/ere jü rendeletet hatálytalanítás]!, hogy ekként még a lehetősége sem legyen meg annak f hogy a municípália közhatalom törvényes alapon bármikor is per abszolúte a szélsőségek demagóg kezébe kerülhessen* 2z a helyzet az egyik oldalon*. A másik oldalon pedig az a tényleges ailapot „hogy a vármegyei és városi törvényhatósági, valamint a községi képviselőtestületek tag­jai 1913-ban választattak meg, Minthogy pedig az országgyűlési képvis elő­választ ó jogról szóló 1913,-14. évi törvénycikkben a válásától névjegy* zékek összeállítására vonatkozó rendelkezésűi csak 1914» évi június hó 'iö-on hajtattak végre, a kommunális választásokban csak. &z 1874. évi XAJCili«, t,o,_kel meghatározott választói jogosultsággal biró állampolgárok vettek részt, tahit a mai képviseletek .egy lényegé­ben teljesen elavult, régi éa a népet igazan egyáltalában nem képviselő alapokon jöttek össze, A ?riedrich-féle választójog ós 1874„ ,évi XXxiil. törvény­cikken nyugvó /álasztójog két szélső véglet, amelyet a nemzetgyűlés­nek egy uj választójog kodifikálásával at kell h dalnia» Be különben ia a jelenlegi önkormányzati képviseletek a keresztény kurzus érdekeinek sem felelnek meg, mert azokban túlnyomóan képviselve van a* a zsidó alom,, amely a háború alatt szerzett nagyobb ingatlanokat és ezek után fizetett adó alapján tagja a bizottságoknak, a vi.riliaek nsvjegyrzéko ugyan­is évről-évre szerkesztendő mindig a legutóbbi esztendő adózási adatai a— Lapján állítandó össze, Wz az oka annak, hogy a mai önkormánysati kösíl­letekben még jelent^eny részbsn képviselve van a konjunktAorák \\r/es kihasználása folytán a háborúban meggazdagodott idegen elem* £s epea a megyei közhatalomból ki van zárva az a réteg, amely a ^a^yar állam eszméjéhez hü, független és földje, állandó otthona éa aa ellonforraialo« idejében tanúsított hazafias magatartása folytán a legmegbiziiatóbb ás • a legalkalmasabb, a háború alatt annyira megviselt középosztálynak a meg­erősítésére. Tehát nemzeti és keresztény érdekekXparanoscnri.óan ko— £¿3 vetélik meg, hogy a nemzetgyűlés az önkormányzati képviseleteknek át­szervezésével mielőbb foglalkozzék és az önkormányzati hatalmat ásók­nak a társadalmi rétegeknek a kezébe tegye le, amelyek a nemzeti, keresztény, agrár gondolatok ós eszmék megya1ősitásara alkalmasak, és Így az 01-3 zág uj ráépítési munkájában a le^élazerübben oü­ködhetnek közre, mm MMIMWII s * K o v n ó, november 26, /Litván Távirati iroda,/ , A litván külügyminiszter a népszövetség ellenőrzőbizottsága elnökének levelet nyújtott át,amelyben a líttán kormány baj1andórák nyiinr-Kozik a litván hadsereg és áeligovszky tábornok serege közti fegyverszüneti szerződés aláírására, A litván kormány a lengyel kor­mánytól formális biztosítékokat kíván az iránt, hogy ^ligovszky a lengyel kormány rendelkezéseinek eleget tesz, * 1 •—• ~ r 1 —! 1 ——Ji litván kormány uzt kívánja, hogy a szerződős érvény­belépése utín kezdjék meg a hadifoglyok kicserélését,/MTi,/ U a h r 1 c c h-o s t r a u, november 26* /Cseh sajtóiroda./ A lapoknak azzal a hírével szemben, hogy lengyel csapatok betö­rést" terveznek a tescheni területre és hogy Tesohen cseh részébon lengyel alattvalókat tartóztattak le, hivatalos helyről közlik hogy, ezek a jelentések legnagyobbrészt csak feltevésen alapszanak.Tény ua, . hogy néhány személyjj^v'ntetendő politikai cselekmények gyanúja miatt • letartóztattak, de ezeket is részben szabadon reccsátották. Amennyi­ben néhányan közű lók büntetendő" cselekményeket követtek el, a birós ".g elé állítják őket,Az előzetes vizsgálat még nera fejeződött be,/MTI,/ Prága, november 26. /Cseh sajtóiroda,/ Annak a becsület­sértési pernek tárgyalása során, amelyet Benes külügyminiszter £e­renszky ellen indított, aki H^neanek azt etette szemére.hogy Paris­ban a légió céljaira szánt pénzt megtartotta magának, felolvasták , Maaaryk levelét, amely a többi közt ezeket mondja? »» Emlékeztetek arra, hogy Benesnek sajít pénze volt. Először .saját vagyonából'támogatta mozgalmion .at és nekem útiköltsé­get adott. Penes a külföldön saját vagyonából tartotta fenn magát. Benes működésével kapcsolatban pénzügyi szabálytalanságokról beszél­ni több mint gorombaság. Az, aki ugy mint Benes. vagyonát nagy esz­méknek szentelte, és a olál árnyékában dolgozott, annak a pénz csak céljaira szükséges eszköz.,Benes egyáltalán semmiféle honorá riumot sem kapott, se reprezentációs költségeket, Reprezentál u.ó a sző 3zoros értelmeben nem is volt, csak a vege felé, amikor külföld* don nrokiamiltuk az ideiglenes kormányt, akkor adtuok ki erre a cél­ra pénzt. «z a reprezentáció azonban a szokásos formáktól függött, mert csak alkotó része volt külföldi akciónknak, Benea a külföldön szerényen élt, megfeszített erővel dolgozott éjjel-nappal, reprezen­tációra és egyéb hasonló formaságokra nem maradt ideje./M'i 1,/

Next

/
Thumbnails
Contents