Napi Hírek, 1920. november/2
1920-11-24 [0004]
Prága, nov, 24, A Bohémia Szerit-Iványi József cseh nemzetgyülési képviselőnek a prágai parlamentben tett ama nyilatkozatát közli, amelyben a magyar képviselőknek a németekkel való teljévé szolidaritását: $ul en tette 've „ Szent-Iványi szószer int a következőket mondotta: Amidőri mi Cseh-Szlovákia politikai életébe, mint aktiv szereplők beléptünk, ezt ab.an a hiszömben teiiük, hogy önök valamennyi itt élő és ©öt . államba i>o lekényszeritett népnek teljes nemzeti szabadságot fognak adni . E helyett önök az összes nem cseh nemzetek legszentebb érzelmeivel csak játékot űznek, üldözik azokat és agresszl>Alépnek fel ellenük. Utoljára kísérlem meg felhívni önöket a magyar nep nevében az állam fenntartása érdekében a parlamentáris eszközök megadására. Megállapítom, hogy ennek.a mostani parlamentarizmusnak alapján riem lehet megmaradni. Epn most értesültem ama támadásról, mely a német népet érté. Egy* támadási" ól, amelyet a kormány iftfézett ak'.or, amikor a históriai értékű és művészt- "tepliczi József császár szobor lehordását elrendelte. Ez a vandalizmus mélyen sérti a nemzeti érzést, ezen intézkedés egy szobrászművészet! alkotás elpusztítását jelenti. Ez a hallatlan cselekedet késztet engem arra, hogy ös-zes ama , képviselőtársaim nevébcn> kik a valódi magyarságot képviselik, kijelentsom a németekkel való szolidaritásunkat. Amíg a miniszterelnök a kormány álláspontjáról ez ügyben nem nyilatkozik, el altok a szótól. /MTI./ • P á r i s,novemb erj& \ A Chicago Tribüné^, jelen ti t hogy a 'íai Ison^fél e bókát ellene kö ztársaságiak Jiará'ing túl radikálisabb programm megvalosi tását fog iák leérni . a versaillesi i békés se r södés elvetését, as üquesült Államodnak az antant,, tal való szakítás át, tv^M^s^ Áis^<4ÍésA\ 9 ' ' való viszony megteremtés ét, s mind ezt a kongre3snus egyszerű határozata utján . /b TI. / fh~ffAJ*** 4ffU4e *> t4G**Mr«^Acdé4 *&uifa % <K**i4 li ó m a .november 24,. A $t efan i ir&da jelenti:: Sgy bécsi lapnak arról a német és as olasz ko rfnán y Köz t állítólag létrejött megállapodó sr^l 3 zol Ó hirét, amely szerint &éme torssáü. loj ál 1 san slimsri az olaszok xrenner>határait 0 Olaszország pedig Kötelezi ntedt a fe lsósziléziai népszavazás alhalr mával Németország leghatároso ttabb támogatására* valótlannak jelentik ki. Olaszországnak, nincs szüksége arra, hogy külön . megállapodásokat vagy titkos eg ye wJny ekéé' kö ssön aolol a cél*b ól,hagy senki által el nem.-vitatható hatarai elismerésének érvényt ss erezzen* As olasz kormánynak a népssavazás kérdé** seben való magatartását egyesegyedül az igazságosság alapelvei i rányi tha tj ák. /MTI/ Var só + november 24, nojUtadoVSÍA, tábornok^ a vezérkar főnöke, benyújtotta lemondását*/* TI. / P á r i s „novembzr P/J* A Daily k ; ail levelezőj ének arra a kérdésre, igaz-e az a hi r 9 hogy fiimos volt császárt meg» hívták Aorfuba, Áonstantin exkiraly azt felel'U,hogy es iudaíos valótlanság a /MTI,/ Páti s,november 24» hevyyorkből jelentik a Petii Pa*> risiennek; tiarding államtitkárrá QAOX szenátort és nem Slihu Üoot szenátort szándékozik kinevezni * Mao Cormiok szenátor az. lű elnök megbízásából a legközelebbi napokban, hi r ózsrint^ Hu* rópába uiasik hogy európai államférfiakkal folytatandó magán-* bestéIgetésekké 1 megegyezést késsitsen elő és megáll apitsa azokat a félté teleket^ amelyekkel az SgyesUlt Államok beléphetnének á népszövetségbe „/iSTL./ L o n d a n.november 24, Ügy rendőrökkel megrakd t > teherautomobi 1 ra a óronoland kastól f előtt ráló'ttek„ A kocsi" vezető elveszte ite a gépen való uralmát és nskihaj íot t a falnak, As automobil súlyosan megrongálódott, hegy renaőr meghalt? % ko esi többi utasa megseb esült."/MTI,/ ** i* m «*> l 0 n d 0 n ,novemb er P4* Liffeyben tegnap egy angol f <y*endőr holttestét találták meg, Az áldozat kez>:i össze v ofia1 köiösve. /MTI. / f^tu^ P á r i s.no vemb er 24, héhány újság arról számol be, hogy a bol^evíkiek és Kemal hivei között tatum és Aserbejdzsán köztársaság kérdésében nagy nézeteltérés támadt. /MTI./ »* *m m +•* ;* *