Napi Hírek, 1920. november/1
1920-11-05 [0003]
§ A Magyar Távirati Iroda jelenti siSzmrecsáiqri György nemzetgyűlési képviselő által a Simonr i-Sesaadam kormány hozzájárnia?*" sával felkért nemzetgyűlési képviselőkből alakult bizottság;, melynek elnöke Szterényi József báró, előadója padig "ogolák Károly miniszteri tanácsos volt, elkészítette és beterjesztette-a minisztereinőkhöz jelentését bankga&sei magyarházból ellenforradalmi célokra elvitt pénzek elszámoláöiaak fel&lvizcgálatárói,'á bizottság mukőését aindöszsze arra terjesztette ki, hogy íizmraesáuyi György az elszámolás tá? gyát képes* összeg kifizetését tényleg igaolta*-é } árnak vizsgálatába azonban, hofíjjw átvevők részéről minő célra fordíttattak a péntek* a bizottság neatSöcsátkozott, mert ez az illetékes tíinyssök feladata, A bizottság megállapította azt is, hogy az akkori viszonyok kőzött ós az akkori helyzetben a szokásos pénzkezelés természetesen sem volt lehetséges - Ez a megállapitáa azon a tényen alapszik, hogy annakidején becsi hivatalos és nem hivatalos tényezők részárol a magyar ellenforaadaíoamal szemben még, t őbb le tartozatáaban is megnyilvánuló, animozitás je lentkezett, ugy , hogy szükségeasé válta pénzeké tJL hónap okon ke re az t ti részekre osztva, különböző helyeken rejtegetni. Ezenkívül az állaadó házkutatások is *C lehetetlenné tették azt, hogy a bizottság bármely tagja kŐ*^veÍ vezes-fc sen A nemzetgyűlési képviselőkből alakult bizottság munkáját a dr# Gratz Gusztáv rendkívüli követ és meghata hsat z ott miniszter elnöklete alatt ez ügyben előzőleg mái- működött ainiszterkŐzi bizottság jelen- jM feésére alapította, 3 jelentés megállapította, hot? az egészben 135 millió koronát, 98,000 svájci ás 330,000 francia frankot kitett összegből Szmrecsányi György elszámolása *lá.S8?@@8 S8 millió korona, 7C, U 0Ö svájci ős 130,000 francia frank tartozik, & számadásoknak 13 ülésben tételről-tátelre.történt megvizsgálása alapján a bizottság negáílapította, hogy Szmrecsányi György képviselő 23 ..©25,079 koronának, továbbá 70,00» svájci és 180,000 francia franknak tényleges kifizetését igazolta. % ftéé?ftflfe .544,921 koronás tételről a bizottságnak nem áíl módjában megállapítani, hogy arról, Xarner Gusztáv volt szombathelyi kormánybiztoshelyettes, vagy pedig valaki más tartozik-e ol3zámolni/* Egy ^árfolyamveszteség eimln kiadásba helyezett 8*400,000 koronás tételről minden kétséget kizáróan megállapítást nye;*te hogy Szmrecsányi György e pénznek sem at-, sess beváltasába, sem axnkaatix annak a számadásokba való beállításába nem folyt le - L számadásokban eszerint mindössze egy aránylag csekély összegű ,130,000 koronáo kiadási tétel szerepel, melyre nézve a bizottság a rendelkezéséral^MNhéfadatokból a már emiitett zaxsssti akkori zavaros viszonyokra 1 loj j, való tekintettel a kiada3 hovafordi táeát megállapítani nem Cudta* '- - t» 1899« évi születésű hadkötelesek tanulmányi szabadsága• A Magyar Távirati Iroda jeleniis A tényleges szolgála tételre november hó lÖí-őra bebifrott 1890= évi születésű hadkőteések tanulmányi szabadságukat illetékes csapattestüktől az iskolai tanulmányok folytatását igazoló látogatási bizonyítvány becsatolása mellett Írásbeli /postai/ uton is kérelmezhetik. A vonatkozó kérvényt azonban november hó l0# Előtt •' be kell adniok ? mert akik ezt elmulasztják,; azok esapattestükhőz a behívón feltüntetett időre bevonulni tartoznak ás tanulmányi sz&bad4 ságukat előljáró csapattestparancsnokságuktól csak személyesen kérelmezhetik^ itB-Mw «k -rf e Bécs, november 5:. /A KTI, nagánjelentéee </ A Btoekholme Tidningen helsingínrsi jelentése s«rint Moszkvában az ánzislxksiix uralkodó zavargások miatt valamennyi kommunistát éjszakari őrszolgálatra mozgósították.. Az clelmiszerrekvirálások miatt hir szerint 15 kormányzóságban erős pára sztzavargá sok. voltak 9 Brussilov tábornokot és fiát, valamint Humetzet letartóztatták* B ó a s , november 6« /A MTI. m&gánjelentésea/ Bécsújhelyről jelentik, hogy a Déli 7&sut sztrájkold alkalmazottai szilárdan ragaszkodnak.. követeléseik teljesítéséhez- Az alkalmazottak egy bizottsága Bécsbe utazott? hogy a kormánnyal tálalásokba lépjen;, E trgyalasok ar szerint ma délelőtt kezdődnek* Noha a sztrájkolok körében hosszabb tartamú sztrájkra tesznek előkészületeket, mégis remelik, hogy átfon reggel a forgalom újra megindul,, B é c s p november 5* /A MTI. magán jelentése*/ Ai Wiener ^ittagspost jelenti Helsingsforsbóls Noha Oroszországban a halálbüntetést hivatalosan már eltörölték^ a hivatlcs kivégzések tovább tartanak* A moszkvai Isvestia szerint a forradalmi'törvény szék lulius 23-ától augusztus 21-ig 1188 embert lövetett agyon, köztük IQ-at kémkedés, 100-at árulás, -24-et katonai engedetlnség, ?4~et lázadá ,451-et szőkéi, 130-at háborús büntettek, S-a-t'részegségben elkövetett kihágásokért és V7-et szolgálati, vétségekért. Bécs , ; november 5 - /A KTI. magán jelentése,/ A Wiener Mittagspost ielenti Luganobóls át olasz^jugosziáv tárgyalások november 7-én vagy 8-an kezdődnek a ligurí&i Riviérán»