Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1917
25 adandók be. 7) A helyek betölte'se augusztus 25. én egy évi időtartamra szól. A további ellátást igénylők évrőt-évre újból tartoznak pályázni. 8) Az elnökségnek joga van az érdemetlenektől a kedvezményt bármikor megvonni.“ A fenti határozatok alapján 1918/9-re ezennel nyilvános pálya zatot hirdetünk. d) A segélyegylet egyéb működése’ A diákasztalra való ezen nagyszabású készülődés nem akadályozta az egyesületet, hogy a régi bevált módon és e.-/közükkel tá mogassa a szegénysorod ifjúságot, nevezetesen ruhával és cipővel, illetőleg javításokkal. A ruha beszerzése, sajnos, oly nehéz sőt lehetetlen volt, hogy e téren csak igen keveset tehettünk. A jövő évi anyag beszerzése azonban folyamatban van. Cipőt, 40 párt a borközpontból szereztünk, de nem oly olcsón, hogy valamennyit ingyen adhattuk volna; csak 1У párt adtunk iDgyen, a többit 55 K. javai. Kölcsönkönvvet 1У5 tanuló kapott, még pedig 1130 darabol. Még csak egyet kell kiemelnünk Az immár rendszeressé vált karáosony-szüneti ifjúsági gyűjtés eredményét: 4311.07 K. Valóban oly eredmény, melyért elismerés illeti a buzgó fiúkat és,mélységes köszönet a jólelkíí adakozókat. A segélyegylet pénztári forgalma 1917/8-ban: Bevétel: tagsági díjakból 1914 К ; rendes ajándékozás útján: 1023.71 K. (Nagyszombat sz. kir. város, Xagysz. Folg fogy. Szöv., Xagysz. Keresk. és Iparbank, egy hálás szülő 100 —100 K.: Dolnay Ödön, rendőrkapitány ajándéka és gyűjtése 219 71 K., Nagyszombati Hitelintézet 200 K., Nagyszombati Takarékpénztár 100 1%., főbbektől 104 K.); az iljúság gyűjtése: 431T07 K. ; a pünkösdi ünnepélyek jövedelme 2789'79 K., cipők eladásából 735 K. Az összes bevétel 21425‘83 K. Kiadás: Cipőkre: 2910'20 K., ruhára 260 00 K., a pünkösdi ünnepélyekre 937 50 K., egyéb 384)0 K., összesen 4145 70 K. Pénztári maradék 17,280 K. 15 f. Az egyesület összes vagyona 1917/8 végén: 26,310 К 89 f. e) A segélyegylet tagjai. Rendes tagok: 8zt. Adalbert Egylet, Antes Armin, Apfel Mór, Bachraty Rezső, Bauer Károly, Ваха János, ifj. Ваха István, Belkó János, Bellák Vince, Bergmann Alajos, Dr. Bogseb Károly, Borováuszky Ede, Bruckmayer Géza, Brückner •lózsef, Csapkovits Jolán, Császár Lajos, Cziky Vilmos, Diamant