Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1916

kereső diáknál. A kongregáció nagyon helyesen — az éleire nevel, oda pedig fellépés, lizonyos ügyesség kívánatos. Erre meg is találja az alkalmat a kongregáció szakosztályaiban, ünnepélyein, sőt nemegyszer egyenes felszólítást kap ebbeli tehetségének kimutatására. Sokszor hallja, hogy „ti vagytok a jövő keresztény Magyarországnak az oszlopai, nagy feladat előtt álltok“ s a diák az ő naivitásában szentül meg van arról győződve, hogy úgy készül legjobban jövő feladatára, ha sokat és sokszor szerepel, ha folyvást felszínen mozog. Tetszik neki ez a szerepkör, mert titkos vágya, hiúsága szebb, szentebb vignettát nem is kaphatott volna. Az ilyen mesterségesen érlelt kis diákszónokok, hadonászó apologéták, sajtó, kari- tász címén valóságos kongreganista messenger-boiok, elhiszik és másokkal is elhitetik, hogy a természetfeletti élet útjain járnak, pedig igazában csak saját kedves hajlamuknak nagyon is rögös útjait tapossák. Nem a Lélek viszi őket, hanem az ambíció. Az ilyen széllel-béllelt diákokból fejlődik idővel a közéletben sajnosán ismert katholikusok egyik szomorú csoportja, a szájhős-katholikus.

S mi ámulva kérdezzük: „Nemde jó magot vetettél, hát a konkoly honnét vagyon?“ Igen, rá kell nevelni a diákot az önállóságra, hozzá kell szoktatni a fellépéshez, a szerepléshez, de egyúttal azt is figyelembe kell vennünk, hogy az emberi gyengeség a kongreganistában is megmarad, a legszentebbet is, ha nem nyesegetjük a vadhajtásokat, még a legfenségesebbet is saját kicsinyes, torz képmására és hasonlatosságára alakítja.

Hogy tehát a kongregáció ne rontsa le egyik kezével, mit fáradságosan épit a másikkal, a sürögni-forogni akaró diák előtt gyakran tárja fel az otthon szellemét, az apró, kicsinyes és épen ezért lenézett diákkötelességeket. „Magna vixit, nihil dixit.“ Otthon nem a gyerek a szóvivő; a gyerek csak figyel; megfigyeli a felnőtteket, ellesi azok viselkedését, beszédét.

A diákévek nem a szétszóródás, hanem a gyűjtés, a szellemi tőke szerzésének ideje. A jövőre készül, ismereteinek csűrébe raktároz, hogy legyen mihez nyúlni majd az élet hétszűkesztendős napjaiban.

Ez a szellem vezetett bennünk a lefolyt tanévben, az otthon helyesen irányitó szellemébe állítottuk be idei működésünket.

A rendes szombati összejövetelek tárgya, megbeszélendő teendője a tartalmas diákélet berendezése volt. Istennel, önmagunkkal és felebarátainkkal szemben fennálló kötelességeinknek komoly, öntu datos teljesítése, mélyítése. Néha néha megnyilatkozott a diákiélek