Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1916

8 ennek a nagy históriai korszaknak a müve. Hány honvéd hanyatlott a halál siri éjjelébe, mialatt a mi falaink a ragyogó nap felé törtek ! Az érseki főgimnázium új épületének tervezésénél az alapvető elv volt az új főhomlokzatnak a főgimnáziumhoz simuló, Mária-Te- rezia korabeli, impozáns, kir. érs. konviktus nemes stilusában való kiképzése s az így keletkezett két pendant-épületnek egy monu­mentális, a Seminarium Marianumból restaurált, középrésszel való összekötése. Mikor először láttuk Foerk tervrajzán a hármas intézet, a konviktus, seminarium és gimnázium ilyen merész koncepciójú összekapcsolását, tisztában voltunk azzal, hogy az új épület nem lesz sablónos, hanem méltó régi, nagy nevéhez. A Szent-János utcára tekintő főépületet a régi főgimnázium megmaradt kerti szárnyával egy utóbbihoz hasonló, egyszerűbb kivitelű, új udvari szárny kapcsolja össze. Az utcai traktus alakja, magassági és szélességi méretei, két emeletének minden részlete a régi konviktusi épülethez simul, viszont az udvari szárny méreteit s két emeletének kiképzését a régi főgimnázium kerti szárnya határozta meg. Ez a feladat csakis úgy volt megoldható, hogy a méretkülönbözetekből, de főleg a ma­gasság különbségekből eredő szerkezeti nehézségek leküzdésére a lépcsőház a két különböző magasságú utcai és udvari szárny csatlakozásának vonalában, a sarokban nyert elhelyezést. Ez a sa • roklépcsőház adja az átmenetet is az utcai főszárnynak az udvarra néző folyosói és az udvari mellékszárnynak az udvarra néző tan­termei között. Kár, hogy az udvari szárny magassági méretei nem alkalmazkodnak a főtraktushoz. Ennek az lett a következménye, hogy az udvari szárny I. emeleti termei B-80 m. magasságokkal nem érik el az 1892. évi miniszteri utasításnak a tantermek bel­magasságára vonatkozó minimumát (4 m.), mig a főtraktus 1. eme­leti termei 4 50 m. magasságukkal a nevezett utasításnak optimu­mán állanak. Az új szárnyak beosztása a következő: 1. A 45’80 m. főtraktus alagsorában van három 1 konyhából és 2 egymásba nyíló szobából álló szolgalakás megfelelő kamra helyiségekkel és mosókonyhával; a főgimnázium fa és szénpincéje. Az alagsorba külön lépcsőzet vezet külön utcai bejárattal, amely a Seminarium Marianum régi gazdasági kapuja. Ez a régi kapu a főtraktus harmóniájának érdekében stilszerü újjáalakítást igényel. A földszinten vannak az igazgatóság hivatalos helyiségei, a gim­náziumi gondnok lakása. Ide nyílik a főtraktus közepén a főbejárat,

Next

/
Thumbnails
Contents