Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1913
24 mindenekelőtt önmagát. Mennyi kényelemről kell lemondania növendékei előtt, amit otthon egészen jól megengedhetne magának. Az is tartozik a mindennapi kereszthez, hogy sohasem lehet saját ura, hanem mindenkor kell például szolgálnia másoknak. És ne vedd könnyen, K. T., ezt a munkát, amennyiben tán azt állítod, hogy márcsak annyi különbséget tudnak tenni növendékeid közted s köztük, hogy megengedjék neked azt, ami nekik tilos. Ne felejtsd el a nemzetek nagy apostolának, hitközségei nagy nevelőjének szavát: Ego Paulus, vinctus Christi Jesu pro vobis! ezt a szép szót, melyet egyéb leveleiben is bizonyos előszeretettel ismétel. Minden nevelő ugyanis szintén vinctus Christi Jesu pro suis. Tartsd ezt naponként szem előtt, midőn keresztedet magadra veszed. Ennél jobb szándékot alig kelthetnél fel magadban. És most térjünk át az egyes munkákra. Elsőben is a jámborságra; az ima, a szentségekhez való javuláshoz, a szent mise hallgatására stb. kell őket serkentened. Oly fontos munka ez, amely alól nem vonhatod ki magadat anélkül, hogy súlyosan meg nem sértenéd prefektusi kötelmedet; intézetekben meg épen nem oly könnyű munka, mint ahogy egyesek vélik. Ahol ugyanis közösen gyakorolnak mindent, tehát a jámborság cselekedeteit is, ott nagyon könnyen támadhat külső sablonszerű kényszer s ez már eleve rontana el mindent. Ha oly sok buzgó intézeti elöljáró meggondolná, hogy mily kevéssé ragadják meg a szivet az előirt, közösen végzett ájtatossági gyakorlatok, akkor nem mondom, hogy fukarok, de mégis takarékosabbak lennének azokban. Már az előimádkozó hangja és személye is nevetségesen hathat s igy az ima csak puszta hang, amely csak a fület, de nem a szivet érinti. S mégis, ha valamit, akkor az ima helyes gyakorlatát — az imát állítom előtérbe, de alatta a jámborság összes cselekedeteit értem — kellene drága örökségként az intézetből az életbe kivinnie. Az imában Istennel, az Üdvözítővel, a szentekkel társalogva nyilik meg úgy igazán a gyermek lelke; ez bontja ki s fejleszti a szív legszebb s legillatosabb virágait, az alázatosságot, a tisztaságot, a leggyengédebb lelkiismeretességet, az Isten és az ember iránti szeretetet. Az oly gyermek, amely szívesen érintkezik Istenével, jó gyermek; csak az imádkozó gyermeket lehet nevelni. Mert, mint nevelők pillanatig sem felejthetjük el, hogy az a cél, amelyre a gyermeket nevelnünk kell, t. i. az Istennek tetsző szándék és
