Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1913

191 A felvételi véghatáridő f. é.szeptemberi. Mind- azáltal kérjük a t. szülőket, kik gyermekeiket az intézetbe adni kívánják, hogy ebbeli szándékukról legkésőbb augusztus hó 1 5-ig tudósítsák a „konviktusi kormányzóság“-ot s e tudósításhoz okvetlenül odacsatolni szíveskedjenek a bejelen­tettifjú utolsó iskolai bizonyítványát és a fentebb említett adatokat. A válaszban azután tudtul adjuk a t. szülőknek, hogy mily ntézeti szám jegyeztessék a felvett növendék minden egyes ruha­darabjára és elhozandó tárgyaira. A múlt évi növendékeink, ha kilépésüket au­gusztus 15-ig be nem jelentik, előjegyzésben ma­radnak, azért kérjük a t. szülőket, hogy ha fiukat visszaküldeni nem kívánnák, erről a konviktusi kormányzóságot a mondott napig tudósítani ke­gyeskedjenek. A kit a konviktusba fölvettünk, azt egyúttal a gimnáziumi tanulók közé is előjegyeztük. A t. szülők gyermekeiket az intézetből bár mikor kivehetik, de azon félév hivatalos díjainak visszafizetésére igényt nem támaszthatnak. Megjelenési határidő mindenkoragimnáziumi beiratások utolsó napja. Az esztétikai és szónoki nevelés céljaira van az intézetnek egy tágas, két emeletbe nyúló színháza, mely a farsangi színi előadásokra és ifjúsági ünnepélyek megtartására van szánva. Tágas színpada 6 változásra berendezett. A nézőtéren 200—300 egyén foglalhat helyet 120 ülőhellyel. Első emeleten 12 elég kényelmes páholy van, közepén nagy erkéllyel 30—40 személy számára; karzatain az ifjúság helyezhető el. Az érseki intézetek ifjúsága e tanév folyamán több előadást is rendezett. (Lefolyásuk és műsoruk a különböző ifj. körök be­számolójában olvasható.) Nagyszombat, 1914. év junius havában. A konviktusi kormányzóság.

Next

/
Thumbnails
Contents