Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1913
169 6. Azon tanulók, kik az 1912/1913. tanévben egy kötelező tantárgyból elégtelen érdemjegyet nyertek, a föntebb meghatározott időben a tanári kar engedélyezésével javító vizsgálatot tehetnek. Azon tanulókra vonatkozólag pedig, kik két kötelező tantárgyból kaptak elégtelen érdemjegyet, a nagymélt. m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter 1907—139337. számú, 1908. január 8.-án közzétett rendeletével a következőkép intézkedik. „A két tárgyból való javítóvizsgálat csak rendkívüli esetben engedélyezhető a tanuló egyéniségének és a fennforgó körülményeknek szigorú elbírálásával, ha a rossz eredmény nem volt a tanuló hanyagságának következménye.“ Ez ügyben a nagytek. pozsonyi tankerületi kir. főigazgatósághoz cimzendő, bélyeges (1 kor.) és a lefolyt tanévről szóló iskolai bizonyítvánnyal felszerelendő kérvények legkésőbb jullus íí-ig a nagyszombati érs. főgimnázium igazgatóságánál nyújtandók be. 7. Azon tanuló, ki a vizsgálatokat betegség, vagy valami fontos ok miatt le nem tehette, a tanári testülethez folyamodhatik a jövő tanév kezdete előtt (augusztus 30.) tartandó pótló vizsgálati engedélyért. A betegség igazolására hatósági vagy hatóságilag megerősített orvosi bizonyítványt kell mellékelni. A pótló vizsgálat csak teljes vizsgálat lehet, melyért semmi díjat sem kell fizetni. 8. A magántanulók jelentkezésének napjai ugyanazok, mint a nyilvános tanulóké. A magánvizsgálatokért a tandíjon felül 80 korona és ha alsóbb osztály összevonásával történik a vizsgálat, 120 korona jár. 9. Az igazgatóságnál való előzetes jelentkezés nélkül senki szállást a városban ne fogadjon. A középiskolai ifjúság a szünidőben is az intézet fegyelmi szabályai alatt áll! Kelt a nagyszombati érseki főgimnáziumban, 1914. évi junius hó 29-ón. Az igazgatóság.