Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1912
Az Elben. , Willst du ein köstlich Stück Erde sehen, so komm zu der Elbe Strand!“ ajnalban röpített a prágai gyors Bodenbachba, az Elbe mellé. Jóformán körül sem nézhetünk, mert már itt lejt hajónk a »Dresden«. Pedig de jó volna itt megállapodnunk, hiszen oly festői a táj. A hosszan elnyúló Bodenbachra a magas Schäferwand terjeszti ki oltalmazó falait — mint pásztor a nyájra, — szemközt Tetschen barátságos házai s a sziklabástyán emelt várkastély csalogatnak. Ám a hajó pontos, percet sem késik, beszállunk. Hogy diákok is utaznak az Elben, az nem újság, hiszen évenkint 3—4 millió utas jár rajta, csak akkor kezdenek ránk figyelni, mikor a szokatlan magyar szót hallják. Közeledni azonban — senki sem közeledik felénk; ha megszólítunk valakit, igen udvariasan válaszol, de beszélgetés nem fejlődik belőle. Kincs itt ólálkodó, kiváncsi, prédára leső pincér vagy hangos matróz, csend, nyugalom uralkodik a hajón. Zavarlalannl adhatjuk át magunkat gondolatainknak meg a szebbnél szebb parti képeknek. Aki nemcsak a gleccserek hófödte jégmezőit tudja csodálni, hanem a természet szelidebb szépségeiben is talál gyönyört, az szívesen ül velünk a vonatnál lassabban járó hajóra, hogy a Sächsische Schweiz erdőkoszorúzta kúpjai, festői völgyszorulataiba s vadregényes szírijei közzé jusson. Intim kis szögletet találtunk vagy öten a hajókerék
