Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1910

14 renc érsekihelynök és diszelnök úr megnyitó beszéde. Miu­tán Öméltósága beszéde oly fontos keresztény elveket tartal­maz, melyeknek ismerete minden keresztény neveló'nek fe­lette szükséges, Halmos Ignác dr. nagyszombati apát-kano­nok és plébános úr melegen ajánlja és inditványozza, hogy ó'méltósága beszéde a jövő évi Értesítőben teljes szövegben közöltessék, hogy abból a keresztény nevelők nehéz hiva­tásukban örömet s lankadásukban buzdítást meríthessenek. A diszgyűlés lelkesedéssel magáévá tette az indítványt; az egyesület központi bizottsága pedig ezidei őszi ülésében el­határozta, hogy az emiitett megnyitó beszéd az Értesítő legelőkelőbb helyén legyen kinyomatandó.«1) Hogy munkára serkentsen s buzditólag hasson, évről- évre pálya-dijakat tűzött ki és hogy a tanítók terhén segít­sen, a közgyűlési ebédek költségeire minden alkalommal száz koronát ajánlott fel. A pályatételek mind szigorúan egyházias érzületéről és vonzalmáról tesznek tanúságot. így az 1900. évre 4 drb. cs. és kir. arannyal jutalmazandó tétel a következő volt: »Mi az ismétlő és gazdasági iskola tanítójának feladata, hogy növendékei az iskolából kilépve, ott nyert ismeretei­ket valláserkölcsi szilárd meggyőződésük mellett a gyakorlati életben is megőrizzék és e kettős alapon nemcsak saját üdvöket előmozdítsák, hanem a közjónak is hasznos szolgála­tot tehessenek.« Az 1901 évre kitűzött pályatétel pedig a követ­kezőképen hangzott »Szenteltessenek ki a hazai történelemből és csoportosíttassanak azon események, melyek különösen alkalmasak a népiskolai tanulók valláserkölesiségét és haza- fiságát emelni.« *) *) A nagyszombatvidéki rom. kath. népnevelők egyesületének Értesítője. 1901. 1. 14.

Next

/
Thumbnails
Contents