Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1910

10 Tódor, 1) Scharnbek János,* 2) Lollok József,3; Hidasy Kor­nél,4) Graeffel János,5 *) Pór Antal (1862—63.),G) Farinadi Martinian sz. Ferenc-rendi áldozár, Miksó István,7) Ikrényi József stb. 8) Ezen kiváló tanárnemzedék friss szellemi légkörében kezdte meg tanári pályáját oly időben, mikor a politikai szemhatár nem sok biztatót mutatott, midőn a nemzeti eszmék megtagadása a boldogulás előföltételei közé tartozott s midőn nemzetünk legjobbjai félrevonulva siratták a hont. I)e ő nem törődve a kor szellemével, fiatal szivé­nek egész melegével karolta fel a nemzeti nevelés irány­eszméit és elveit. Mint a történelem tanára bátran hirdette a hazaszeretet szent kötelességét s szavainak, tetteinek és példájának ha­tása alatt oly ifjúságot bocsátott ki keze aló! az élet küzdő porondjára, akiknek feje felett nyomtalanul vonult végig azon évek haza ellenes politikai áramlata. Nyolc éven keresztül működött a tanári pályán, mely idő alatt sok tudással, ügyes tapintattal szolgálta tanitói hiva­tását; tudása legértékesebb kincseit ültette át hallgatóiba, s fogékony szivükbe oltotta a tudományok iránt való előszeretetet, sokra becsülvén mindig, hogy előadásainak neesak oktató, hanem nevelő hatása is legyen. Ü maga igy ir e dologra vonatkozólag: »Tartsa tehát legszentebb köte­lességének minden, igaz pedagógus a vallásos érzelem fej­*) f mint pozsonyi kanonok 1879. április 14.-én. 2) f „ budapesti közp. papnöv. alkormányzó 1879. április 10.-én. 3) esztergomi kanonokságáról és prelátusi méltóságáról lemondott s mint laza- rista él. l) f mint szombathelyi püspök. 5) esztergomi prélátus kanonok. e) ) r> » n 7) pozsonyi kanonok. 8) nagyszombati kanonok.

Next

/
Thumbnails
Contents