Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1910

6 Négy éven keresztül tanulta itt megfeszített erővel, lankadatlan szorgalommal a hittudományokat, s itt vetette meg alapját azon mély tudománynak, széles látókörű, ala­pos tudásnak és nagy műveltségnek, amelyek őt mint főpapot jellemezték. Kedvelt embere volt Samassa József dr.-nak, a jelenlegi egri biboros-érseknek, ki akkoriban a középponti szeminá­rium felügyelője volt. Az esti szabad időt minden nap vele kellett eltöltenie s jelentést tennie mint »ductor-мак« a napi eseményekről. Szerette tanára Blümmelhuber Ferenc dr., a mostani esz­tergomi káptalani nagyprépost is, akivel később mint kanonok­társ Esztergomban találkozott; volt tanára akkor is mindig a legnagyobb tisztelettel, szeretettel közeledett hozzá s beszélt vele. 1856. szeptember 2 1.-én szentelte áldozárrá Scitovszky rr János hercegprimás. О és társai voltak az elsők, akik első­nek vették fel az egyházi rendet a gyönyörűen épített új bazilikában. !) Érdekes és ritka eset, hogy az akkor fel­szenteltek közül hárman lettek esztergomi kanonokká: elő­ször Szilányi Ferenc, később Graeffel János és utoljára Kittenberger István; s bár az utóbbit érte legkésőbb a kitüntetés, ő költözött el elsőnek az élők közül. Graeffel kanonokkal pedig, ki Nagyszombatban tanártársa is volt, mindvégig megtartotta a régi barátságot és rokonszenves viszonyt. Mint újmisést mindjárt a nagyszombati érseki főgim­názium tanárává s egyszersmind a királyi és érseki neve­lőintézet felügyelőjévé nevezték ki. N^olc évig maradt ezen állásaiban mint a latin nyelv és történelem lelkes tanára. ') 1856. augusztus 31.-én szentelték fel a bazilikát.

Next

/
Thumbnails
Contents