Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1907

22

járt az idő; éhes-szomjas volt a csapat s a Yisoka büszke orma még mindig nem intett felénk. A türelmetlenség itt-ott sötét felhőbe burkolta a nem rég még vigán mosolygó arcokat. A konyhai úton jobb-felé kanyarodva az ú. n. „régi úriház“ mögött meredek hegyoldalon kapaszkodtunk felfelé abban a reményben, hogy a gerincen majd megpillantjuk a Morva menti sikságból hirteleuül elöugró mészcsúcsot. Nem csalódtunk. Hátra volt tehát a fekete leves : a hegy megmászása. Jurka praefektus a sereg élén kiadta a jelszót, hogy oldalt kell megközelíteni a hatalmas sziklatömböt. Előre hát! Nagyokat lihegve, hatalmas erőfeszítéssel követtük a vezért, de midőn a legközelebbi célhoz érve kiderült, hogy még egy rohamra volna szükség s azután mienk a győzelem, a katonák egy szálig lemondtak a győzelemről s 4Vj órai, kitartó gyalogolás után felmondták a szolgálatot. Ebédhez láttunk. Ugyancsak ízlett a falat. A Visoka meszes bérce bizonyos fölénnyel mosolygott át hozzánk, mintegy szemünkre hányva, hogy annyi „Leistung“ után kár volt már meghátrálni. Touristáink azonban keveset törődtek azzal, hogy mit mond rólunk a zord fejű Visoka, ebéd után buzgón leheve- redtek a fűben, majd vig nótákra gyújtottak. Fél 8 órakor indultunk visszafelé. Lefelé már vígan ment a dolog. Útközben egyéb gondunk sem volt, mint szomjúságunkat a kristály vizű forrásoknál enyhíteni. Hazaérve nemes öntudat töltötte el keblünket, mert éreztük, hogy ilyen munkára csak válogatott legények vállalkozhatnak.

Botanikai séta Modortól Vörösköig 1908 május 23.-án. Részt vesz 49 IV. osztályú tanuló, Hudyma Emil és Húgai Ferenc főgimnáziumi tanárok vezetése mellett. Indulás vasúton reggel 5 óra 22 perckor Nagyszombatból Modorig. A városba érve rövid szentséglátogatás után a Harmonia felé vettük utunkat s áthaladva a város régi kapuján azonnal kezdetét vette a botanizálás, amely egészen a vöröskői várhegyig tartott. Útközben Va óráig pihentünk a Harmónián, ahol villásreggeliztünk. Utána egy ideig a Széprétre vezető tourista úton haladtunk előre, majd madárvonalban, keresztül kasul törtettünk a hegyeken át, míg nem egy szép, meredek tisztáson lefelé ereszkedve közvetlenül a várhegy aljához értünk. Egyik társunk kürtjével riadót fújt, hogy harci jelt adjon a várhegy megszállására. Botanizáló táskáinkat elrendezve s a hátunkra kötve nem kis lelkesedéssel nekiiramodtunk tehát a várhegy leg-