Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1906

12

tekintetbe vesszük a Nap óriási tömegét, megmagyarázhatjuk a keletkezett bőt. Helmholtz ki is számította hogy oly kis összehúzódás mely legfinomabb műszereinkkel sem vehető még észre, évezredekre pótolja a meleg veszteséget. Ezen elmélet szerint a Napnak a múltban igen nagynak kellett lennie, s a távol jövőben hatalmasan meg kell fogyatkoznia. Fizikai törvények alapján kiszámíthatjuk, hogy a Nag még legalább 40 millió évig fog annyi meleget adni, hogy a Földön az élet bizonyos korcs nemei eltengődhessenek.

A fiziológiai és paleontológia minden állati és növényi fajban felismert kisebb-nagyobb alkalmazkodási képességet. Ez az emberi nemet fokról-fokra a tökéletesedés oly magaslatára emelheti, mely messze kimagaslik mostani fizikai és szellemi állapotunk felett. A jövő »übermensch«-e csodálkozva nézi majd megkövesült csontvázainkat és ép oly primitívnek tartja majd életmódunkat, tudomány és művészetünket mint mi a kőkorszak emberéét.

De a legélénkebb fantáziával kiszínezett jövőnek végén is ott van az elkerülhetetlen végpusztulás; ez beáll mihelyt a Nap megszűnik ragyogni az égen.

Bármily messze toljuk is ki a Nap kihűlésének határidejét, lesz egy korszak, melyben fénye és melege kisebb lesz. Vakító fényessége megszűnik, eleinte vérvörös majd homályos s végre egészen feketévé változik. A földi életre, mely a folytonosan nagyobbodó hideg folytán az egyenlítő felé tódul, örökös éjszaka borúi. A tengerek ha még lesznek, csonttá fagynak a nagy hideg miatt; nem lesz eső mely alázuhog, szellő mely lágyan fujdogál, villám mely megvilágítaná a néma sötétséget. Eljön az idő hogy Délamerika élettől duzzadó őserdeinek helyét jégmezők borítják; az utolsó ember ott húzódik meg egy nyomorult kunyhóban és irgalmatlanul elvész mert nem tud léket vágni a befagyott óceánon. Meglehet hogy a nap kérgének beszakadása egy időre megvilágítja a fagyott temetővé lett Földet, de ez