Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1903

89

leikébe a harmonia és ritmus szeretetét csöpegtessük, figyelmét az igaz zenére, az ég e dicső adományára fordítsuk. Sajnos nálunk az igaz zene nem oly közkincs még mint volt a görögöknél, a hol nem is tekintették művelt embernek azt, aki a puszta melódiának tónusát nem tudta fölismerni. Zene dolgában kétség kívül igaz Galton mondása, hogy Athen annyira áll fölöttünk, mint mi állunk az ausztráliai fajok fölött. Közönségünk java része beéri a kávéházi cigányzenével — vagy a török zene banalitásaival. A templomban boldog ha az 0 sanctissima vagy lm arcunkra borulunk, vagy Ha fáj a szív sebe - silány émelygős dallamaival töltekezhetik. Pedig az ilyen zene lelkünket föl nem emeli, ideális gondolatokat nem támaszt, szellemi tevékenységünket nem fokozza, az összhang érzékét, azt a lelki képességét, amely mint egy angol iró találóan mondja — subtilis kérdéseket inkább az Ízlés finom ítéletével old meg, mint az ész és bizonyítás nehézkes fontolgatásával, nem fejleszti. Ellenkezőleg megmételyezi lelkünket, tönkre teszi azt a finom érzést, amely minket az igazán mély értékű zene megértésére, átérzé- sére, a komoly zenében rejlő mély gondolatok fölfogására képesít. Egy régi bölcselettudó szerint a silány zene révén szinte észrevétlenül vonul be lelkűnkbe a törvénytelenség, mulatság alakjában, ártatlan színben. Meghonosúl, belopódzik szokásainkba és magunktartásába.

Ennek a bajnak az orvoslása első sorban az iskola föladata. Nem szabad beéririink az ész egyoldalú művelésével — ügyet, nagy ügyet kell vetnünk szivünk, lelkünk fejlesztésére, a minek leghatásosabb eszköze a klasszikus ének és zene. Németország, Francziaország, Spanyolország, Svájcz, Anglia muzikális ifjúságot nevel, középiskoláik dalegyesületei klasszikus színvonalon állanak. Kikerülve az iskolából dalárdákba, kamara-zenetírsasá- gokba csoportosúlnak, hol a klasszikusok buzgó művelésre talál- nak. Nem kell azoknak se cigány-, se katona- vagy veteránbanda — szivük lelkűk utálja ezt a silány salakot. Ezek az ideális állapotok lebegtek szemünk előtt, midőn föladatúl tűztük ki magunknak, hogy vegyes karunkat intenzív művelés utján minél magasabb fokra emeljük s hogy gyakori előadásai által az ifjúságot a harmónia, melódia és ritmus együttes működésével, a ritmus és harmonia aesthetikai viszonyával megismertessük. Teljesen szakítottunk az általánosan divó szentimentális iránynyal, amely banalitásával félrevezeti az iíjú Ízlését és annak