Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1902
36 Egy töredék az hű maradt; Legjobbjait; követtek most ide; Nagy reményben duzzad kebelük, Mert híre jár, hogy imádra Örömhírnek szállt le égből Nagyasszony Oltalmát Ígérve. S én is minap, hogy erre jártam, Két Geniusra bukkanék; — Oh mily szép volt égi alakúk! — Imánk, szenvedésünk fÖlvivék Nagyasszonyunkhoz, Szavuk vigasztalás Volt bús szivemre; közel az Oltalom! — így biztatának ők. — Azéi't vagyunk itt Társaimmal most, hogy véletek Forró imában esdekelve Sietve kérjük a segélyt. Egyh. Tiszta szivetek ? Dal. Bánat gyötör, mint még soha! Bérezi. Oh fáj, hogy a múltban alva jártam! Bánó. Éltem adom sok vétkemért, Hogy éljen Egyházam s Hazám! Láng. A bánat-tűz oltárán égjek el! Kardos. Itt a szivem, hadd folyjon vére, S derítsen rátok szép tavaszt! A jók mind. Ne sújtson átkod, Asszonyunk, fáj, hogy vétkezénk ! Dal. Egyház, Haza, tiétek testem — lelkem! Hung. Oh szent fiák! — Örömben úszik kebelem! Egyh. Gyűljetek körém; hőn esdve szálljon fel imánk! (Elhelyezkednek jobbra-balra arányosan. Azután először az Egyház letérdel, szótlan imádkozik égre emelt arczczal, mellette Hungária hasonlóan; követik őket a többiek arányos testtartással. Kis szünet után melodráma alakban Hungária megindult hangon szól.) Hung. „Nagyasszonyunk, hazánk reménye! Bús nemzeted zokogva esd; Nyújtsd irgalom jobbod feléje, Botlásiért, — oh meg ne vesd. Mi lesz belőlünk, hogyha elhagysz, Oh árvaságunk sirba hervaszt; Minden reményünk csak te vagy,
