Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1898
Ill dáúl az Aristoteles-féle codexbdl kimagyarázott azon sérthetetlen törvény: „Hogy egy helytt, egy napon történjék s egy legyen A tett, mely előttünk színen véghezmegyen.“3) E sorok fejezik ki azt a sokszor emlegetett s váltig vitatott hármas egységet s alapították meg a franczia drámaírás jó nevét. Boileau itt Aristotelesre hivatkozott, pedig ezt nem tehette teljes joggal, mivel a görög codexben szó sincs helyegységről, a mely pedig a legnehezebben megtartható szabálya volt az új klassziczizmusnak. A drámai egység által csak annyit kellett volna érteni, hogy egy, bonyodalmakban, fejlődésben s megoldásban egységes cselekmény egy czél érdekében egy pont körűi rendeződjék. Az időegységből vezették le aztán a francziák a helyegységet, melynek magyarázatában s kiélesítésében egyesek a legnevetségesebb túlzásokba estek. Bossu volt a legszélsőbb képviselője e tannak és előírta, hogy a tragoedia a nap mely szakában, hány óráig tarthat s hogyan kell az egész cselekménynek lefolynia. Home Henrik ugyan sokat üldözte e tant,3) de azért jóidéig nem akartak belőle engedni. Voltaire már csupa hagyományos felfogásból erősen védte a hármas-egységet s megrótta Schakespeare-t, hogy drabjaiban csak úgy dobálózik a mértföldekkel s hogy palota, viskó egymást váltják fel. Angliából visszatérve csakhamar belátta a hármas egység merev megtartásának korlátozó, sorvasztó hatását. Nagy baja volt még a franczia színpadnak az, hogy a drámai cselekmény mozgató eleméül a szerelmet tekintették még a szomorújátékban is. Voltaire szavai szerint4) a négyszáz tragédia között alig akadt 10—12, melynek szerelem ne képezné alapját. Örökös féltékenység, házasságtörés és szerelmi csalódás ké-) Boileau: i. m. III. ének, 45—4G. vv. 3) Elements of Criticism. 4) Bevezetés a Semiramis-hoz.
